likeBalaton.hu | 2022.12.08. 14:00
AM: fejlesztés valósult meg az élőhelyek kezelése érdekében a Balatonnál
Az elmúlt évtizedben mintegy 80 milliárd forint értékben 330 projekt keretében több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, amelyben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak is rendkívüli szerepe volt - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a természetvédelemért felelős államtitkár szerdán Keszthelyen.

Beszédében Rácz András kiemelte, hogy az idén 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a legutóbbi hétéves európai uniós pénzügyi perspektíva vonatkozásában a szerdán befejeződő Kis-Balaton és Káli-medence térségét célzó projekttel együtt 15 beruházást csaknem 4,7 milliárd forint keretösszeggel valósított meg.

Hangsúlyozta, az elmúlt időszak projektjeinek nagy része klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett. Ebből a szempontból Magyarország európai viszonylatban kifejezetten jó helyzetben van, hiszen az ország teljes közigazgatási területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent. Ez a terület az emberi tevékenységnek köszönhetően azonban mozaikos, feldarabolt állapotú, fenntartása állandó figyelmet és beavatkozást igényel, ezért a nemzeti park igazgatóságok munkájára rendkívül nagy szükség van – fejtette ki az államtitkár.

A közelmúltban az aktív kikapcsolódás egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, ezért a fajok megőrzése mellett egyre inkább bemutatási projektek állnak a természetvédelmi célú beruházások középpontjában. 700 ökoturisztikai létesítmény működik belföldön, ezek felét a nemzeti parkok igazgatóságai üzemeltetik – tette hozzá az államtitkár.

A védett természeti területeket őshonos haszonállatok extenzív, külterjes tartása segít megőrizni, ehhez széleskörű infrastruktúra is kapcsolódik. A jelenleg lezárult projekt éppen ennek a fejlesztését célozta, ezzel egy időben pedig génmegőrzési feladatokat is szolgált – fűzte hozzá Rácz András a közlemény szerint.



Fotók: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva