– Vas-megyei születésű, Budára járt gimnáziumba és egyetemre, hogyan került a Balaton-felvidékre? Műemlékesként vonzotta ez a táj? Esetleg gyakran nyaralt errefelé?
– Budapesten születtem, de egy kis Vas-megyei falut tartok a szülőhelyemnek, az osztrák határtól nem messze található Csepreget. Apám nagyon szigorú volt, mindenből jelesnek kellett lenni az iskolában. Középiskolában a humán tárgyak felé vonzódtam, nagyon szerettem írni, így gondoltam, újságíró leszek. De édesapám azt mondta, hogy szó sem lehet róla, újságíróként éhen fogok halni. Közben egy haverom építésznek jelentkezett a Műszaki Egyetemre, ott láttam a folyosókon gyönyörű szabadkézi rajzokat. Mivel szerettem rajzolni, apámmal kiegyeztünk, mérnök leszek, ahogy ő is, de nem kohómérnök, hanem építészmérnök. Az egyetemen Pogány Frigyes az első két óráján vetített nekünk a világ szépségeiről, kedve az egyiptomi piramisokkal, Rómával, egészen napjainkig. A végén volt egy kép, ahol jegenyefák voltak, dombocskák, a Dunántúl… ” és most hazaérkeztünk” – mondta, majd sokan sírva fakadtak. Ez végképp kijelölte nekem az utat, hogy mit kell csinálnom. A Balaton pedig még a gyerekkori kirándulások, nyaralások idején elvarázsolt.
„Az öreg házak szépségét többnyire a szegénység konzerválta, de egy ilyen házban is megoldható mindenféle kényelem.”
– Ahogy a tájról vagy éppen a helyi épületekről beszél, olyan, mint amikor egy szerelmes férfi a szívének kedves nőről szól. Jól látom, hogy túl van ez a rajongás a szakmai, műemlékvédelmi szempontokon?
– Nagyon szeretem a munkám, a Balaton-felvidéket. Hasonlóan érzek a Gyimes iránt Erdélyben. Körülbelül harminc évvel ezelőtt kezdődött ez a szerelem, azóta dolgozunk a Balaton-felvidéken. Biztosan sokan megmosolygtak minket, hogy pont az építész házában nincs wc, villany, és vízért is a kert alján lévő forráshoz jártunk. De építettünk kályhát, felújítottuk a házat, és persze lett közmű is. Akkor jöttem rá, hogy rengeteg ház van a Balaton-felvidéken, amit még meg lehetne menteni. Az öreg házak szépségét többnyire a szegénység konzerválta, de egy ilyen házban is megoldható mindenféle kényelem. Akár szauna is. Szerencsére ma már nem bontják le barbár módon ezeket a gyönyörű régi épületeket. A Balaton-felvidéken 160 házat csináltunk, de az is lehet, hogy ma már több ez a szám. Dologozom még ma is, de már nem olyan intenzíven. Az elmúlt két évben írtam egy könyvet a Balaton-felvidéki tevékenységemről, a fotók is megvannak, remélem találunk kiadót vagy pénzt a kiadására is. Szentbékkálán van egy kis házikónk, és ha ott valaki odajön, hogy hallotta, mit csináltam eddig, és szeretné, ha az ő házát is én csinálnám, arra nem lehetett nemet mondani. Még akkor sem, ha kicsit csóró, és nem tudott fizetni. Ha olyan volt az épület, akkor műemlékké nyilváníttattam a házát, és megcsináltuk. Különben lebontották volna. Az egyik legemlékezetesebb munka talán a csopaki Szita-hegy Szent Donát Pincészet volt. Ott egy szokatlan párosítása van egy jellegzetes Balaton-felvidéki emeletes présháznak és egy tornácos lakóháznak.
Az alábbi kisfilmben bemutatja néhány salföldi, aszófői, szentbékkállai és csopaki házát, azok történeti hátterét, stílusjegyeit, mesél a műemléki helyreállítás fortélyairól. Az építész saját tervezésű tüzelőberendezései közül is láthatunk néhányat.
– Ha egyben nézzük a Balaton környéket, akkor itt maradt meg a legtöbb szép ház, a Káli-medencében. Én még időben kerültem ide. Volt olyan ház, aminek kivették a két szemét, és ronda tüzép ablakokat tettek a helyére. Nagy nehezen rábeszéltük a tulajdonosokat, hogy azokat vegyék ki, és figyeljék meg, hogyha egy kis falkutatást csinálunk, akkor a két kis ablak előkerül. Volt olyan, ahol úgy került elő a kisablak, hogy még az üveg is benne volt. Én eldöntöttem, hogy amit tudok, nekem kutya kötelességem ezt megmenteni, és a tanítványaimat is arra nevelni, hogy amit lehet még, mentsünk meg.
