2019.10.19. 10:00
Árpád-kori települést találtak Balatonszemesen
Hat éve dolgoznak régészek a Balatonszemesen. A szakemberek két helyszínen is megmozgatják a földet azért, hogy minél többet megtudjanak a falu múltjáról.

Papp Attila, a Civil Régészeti Alap Egyesület vezetője elmondta: Balatonszemes határában, a Barát dűlőben, a pálos kolostornál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetével közösen kutatnak.
– Teljesen feltártuk a szentélyt – fogalmazott Papp Attila. – Megvannak a templom és az egykori alápincézés paraméterei és nagyon szép leleteket is találtunk. Ezeknek a nagy része Balatonszemesen látható a szezonban nyitva tartó kiállításon. Amit megtalálunk a földben, azt szinte azonnal be is mutatjuk az embereknek. A kolostorhely alatt egyébként rábukkantunk egy Árpád-kori település nyomaira is.

Kőből faragott szerzetesi fej került elő Balatonszemesen, a pálos kolostor ásatásakor

– Honfoglalás kori lovastemetőt is kutatunk – folytatta Papp Attila. – Ennek a története 1988-ra nyúlik vissza, még Költő László, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum volt igazgatója kezdte el a feltárást. Ez egy nagyon különleges sírhely, mert az oda eltemetett lovasnál bizánci és itáliai érmét is találtak, ami Magyarországon egyedülálló. Valószínűleg az ott eltemetett fegyveres harcos mind a két hadjáratban részt vett – emelte ki az egyesület vezetője.

Papp Attila szerint, azt nem tudták megállapítani, hogy ezen a helyen voltak-e még sírok, mert időközben gyümölcsfákat telepítettek a területre, de a mellette fekvő telken tovább kutattak. – Nagyobb temető nem került elő, viszont belefutottunk egy államalapítás kora környéki faluba, annak egy külső tűzhelyét találtuk meg, illetve három Árpád-kori veremház maradványait.

Az Árpád-kori veremházakból előkerültek olyan ló, kutya, sertés, kis kérődzők tetemei, amelyek visszahajtott fejjel egymáson feküdtek, a végtagjaikat csonkolták, ami valami pogány rítusnak a része lehetett. Ehhez hasonló temetkezési helyet nem ismertek itthon, csak nemrégiben került elő az M44-es út nyomvonalán egy hasonló sír. A tervásatást, amelyet az önkormányzat is támogat, várhatóan heteken belül folytatják, már csak az engedélyekre várnak.

Forrás: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva