Laci atya. Így mutatkozott be találkozásunkkor, és így van jelen a közösségi oldalon is. Közvetlen, derűs természete beszélgetésünkkor is kitűnt.
Sok évtized – sokféle ünnep
– Még két hétvége és pár nap, s elérkezik a karácsony. Püspök Atya számára mit jelent ez az ünnep, milyen élmények, emlékek kapcsolódnak hozzá?
– A gyermekkorom falun telt. A falusi karácsonyok emlékezetesek: akkor még volt hó, volt roráté (hajnali mise), a betlehemezés, a karácsonyi játékok, az ünnep varázsa gyönyörű volt. Nem volt vásárlási láz. Nem tudtunk vásárolni, hiszen szegények voltunk. Viszont
szeretetben és az ünneplésben nagyon gazdagok voltunk. Ez nagyon áthatotta az életünket.
Aztán jött a katonaság. Két évig voltam katona, Lentiben, a büntetőezredben (a szocializmus idején hitéleti tevékenysége miatt került ide). Mindegyik karácsonyt ott töltöttem, mert nem engedtek haza. Nagyon kemény karácsonyok voltak, mert büntettek a szeretet ünnepén a szeretet megvonásával. A teológiai tanulmányok idején bent voltunk a szemináriumban (ez a papnevelő intézet), hallgatótársaimmal együtt töltöttük az ünnepeket. Ezt követően Várpalotán voltam káplán öt évig. Az ottani karácsonyok közül a legemlékezetesebb az volt, amikor megpróbáltam a hajléktalanokat elérni. Akkoriban karácsonykor minden bezárt. A templom sem volt nyitva, mert akkor este hat órakor volt a Szentmise, s bezártak a kocsmák és a pályaudvar is. Ezért kint, az utcán találkoztam azokkal az emberekkel, akik nagyon szomjazták a jó szót és a szeretetet, a figyelmet. Aztán plébános lettem Somogysámsonban, hat évig. Ott az volt az izgalmas, hogy miközben mindenki ünnepelt, én azon dolgoztam, hogy nekik az ünnep ünnep legyen, vagyis jártam a falvakat, és miséztem. A karácsonyok nem a családi kapcsolatok, a szeretet erőterében teltek, hanem adtam, adtam és adtam, mert végig kellett járni a területet, az éjféli és az esti miséket el kellett végezni. Azok voltak a legfárasztóbb ünnepek. Az első évet egyedül töltöttem, aztán már nem voltam egyedül, mert befogadtam sérülteket, és nekik megszerveztem a karácsonyt. Ők voltak kvázi a család. Segítettem nekik, és ebben nagyon sok szépség és öröm volt. S, aztán 28 éve kerültem ide, Kaposvárra. Azóta mindig együtt töltöttem az ünnepet a kispapokkal, akik készülnek a papságra. Vagy a plébánián volt közös karácsony az akkori püspökkel, később az én hívásomra karácsonyoztunk itt. A városi papságot is behívtuk. Ez idén is így lesz: itt lesznek a kispapok és a papok közül aki be tud jönni, hiszen Szenteste megkezdődik a szolgálatuk. Együtt ünneplünk, vacsorázunk és készülünk az éjféli misére.
– Most advent második vasárnapja van. Mi a jelentősége a mai napnak, mit üzen a likeBalaton.hu olvasóinak ennek alkalmából?
– E napnak a főszereplője Keresztelő Szent János. Ő az előfutár, meghirdeti a Messiás megérkeztét. Ugyanaz a központi gondolat Keresztelő Szent Jánosnál, mint Jézus nyilvános működésénél: a megtérés.
Ahhoz, hogy valaki be tudja fogadni az örömhírt, meghívást kap arra is, hogy változtasson a gondolkodásán.
Keresztelő Szent János megtérést, bűnbánatot hirdetett követőinek. Jézus szintén megtérést hirdetett, s azt, hogy higgyenek az Evangéliumban.
A kettő között az a különbség, hogy Keresztelő Szent János élete az Ószövetség lezárása, Jézusé az Újszövetség kezdete. Keresztelő Szent János azt hirdeti, hogy az emberek térjenek vissza arra az útra, amit Isten a törvény által kijelölt nekik, Jézus pedig azt, hogy kövessék őt.
A megtérés egy személlyel való személyes kapcsolatot jelent és az őmellette való döntést. Ha készülünk Krisztus második eljövetelére – mert az advent erre is irányítja a figyelmet – rendeznünk kell a dolgainkat, újra át kell gondolni, hol nem követem Krisztust, hol nem élek az Evangélium szerint – és ott változtatni kell.
Fotó: Keszey Ágnes
A krízis egyben lehetőség is
– A járvány miatt nagyon sok mindenben megváltozott az életünk. Szabályok, korlátozások szorításában kell élnünk, korábban természetesnek hitt lehetőségek sokszor megszűntek, új helyzetekhez kell alkalmazkodunk. Ezért aztán nagyon sok mindent újra kellett értelmeznünk. Mi az, amit az idei adventkor át kell gondolnunk, miben más a tavalyi és az idei ünnepvárás időszaka a korábbiakhoz képest?
– Minden krízishelyzet egyszerre meghívás és lehetőség is. Sokféleképpen lehet viszonyulni a krízishez. Lehet visszavágyódni a régi szép időkbe, amikor nem volt vírus. Lehet menekülni a helyzetből, erre sok út látszódik. Talán a leggyakoribb a virtuális valóságba menekülés a valóság elől. De mi van, ha nem menekülünk, ha úgy tekintünk rá, hogy ez a valóság? Amit be kell fogadnunk és amiben meg kell tanulnunk újra cselekedni és élni.
Hiszen az élet értelme, az élet kiteljesedése mindig az, hogy növekszik a szeretetben.
A kisgyermekkortól egészen az életünk végéig lehetőségünk van erre. Akkor is, ha valaki öregszik, és már szűkülnek a lehetőségei, egyre közelebb jönnek a biológiai határok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy spirituálisan is közel jönnek a határok. Sőt, sokkal inkább ki tud tárulni az emberek távlata. A szeretetben való növekedés azt jelenti nekem, hogy életem végéig tartó folyamat részese vagyok. Ebben a helyzetben, a járvány idején én ezt tekintem meghívásnak és lehetőségnek, hogy egy teljesen új helyzetben, most, hogyan tudok növekedni a szeretetben.
Én sokat éltem fogyatékos, sérült emberek között. Ők megtanították nekem, hogy szeressem a határaimat és hogy ezeken belül kell növekedni, nem pedig úgy, mintha nem lennének korlátaim.
Az ő határaikat megszabta a kerekesszék és mindaz, amelyben rászorultak a többi ember segítségére. Nem tudtak menni, vagy csak mások segítségével tudtak étkezni vagy tisztálkodni – és mégis tudtak teljes életet élni. Ha valaki nem beletörődik a helyzetébe, hogy ez van, ezt kell szeretni, hanem elfogadja a határait, hogy ez van és ebből akarok növekedni, akkor megtanulhat teljes életet élni. Ekkor is ki tud bontakozni, erősödni, mélyülni a szeretetben. Én még olyan szegény, beteg, sérült emberrel nem találkoztam, aki ne tudott volna egy másik emberen segíteni.
Mindenki tud segíteni másokon. Azt gondolom, ez is egy lehetőség ebben a helyzetben.
– Még egy kicsit személyes élményekről faggatnám. Tapolcán, a Balatonhoz közel, a túlsó part környékén látta meg a napvilágot, s most itt, Kaposvárom beszélgetünk, szintén a tó közelségében. Mit jelent önnek a Balaton, ez a vidék?
– Mindkét partról lenyűgöző kilátás nyílik a tájra. A Tapolcai-medence szélén van a mi falunk: Sáska, ahonnan gyönyörű panoráma van a Tapolcai-medencére, Szigligetre, Badacsonyra, s még a Keszthelyi-hegységet is látni. S ha jó idő volt, még Somogy is a szemem elé tárult. Nem gondoltam, hogy megfordul a helyzet, s a déli partól tekintek arra. Innen is gyönyörű az a táj, minden szépsége látszik Fonyódról, Balatonboglárról, vagy Balatonmáriáról arrafelé tekintve.
Misék a vitorláson
Nekem nagyon sokat jelentett a Balaton. Sokáig vitorláztam, éveken át. Nincs vizsgám, de a vitorlástúrákon mindig én voltam a hajólelkész. Lelkigyakorlatokat is szerveztünk a Balatonra. Béreltünk hajókat és fiatalokkal a vízen tartottuk a lelkigyakorlatokat. Ez volt a legszebb és a legjobb. Szállást nem kellett fizetni, kint alhattunk a hajón vagy a parton, hálózsákban. Ezek a legemlékezetesebb nyarak. Közel húsz éven át minden nyáron szerveztem ilyen eseményeket. Mivel én ezt még az előző rendszerben szerveztem, még egy előnye volt: a titkosrendőrség nem tudott követni. Abban az időben nem szabadott lelkigyakorlatokat tartani, tehát ezek illegális alkalmak voltak. Az erdőben tudtak követni minket, de a vízen nem. Miután megnyitották a levéltárakat, sokat olvastam róla, hogyan követték a tevékenységemet, a programjaimat.
De visszatérve az élményekre: a legszebb emlékeim közé tartozik, amikor a Balaton közepén, a vitorláson miséztünk.
Most már nem vitorlázom rendszeresen, de idén nyáron még elmentem a kispapokkal egy vízitúrára.
Élő hit mindenhol – vallás a virtuális térben
– Közvetlen kapcsolatot ápol a fiatalokkal, fontos az ön számára ennek a korosztálynak a megszólítása, jelen van a közösségi oldalon is, ami azért ha nem is egyedülálló, de még viszonylag szokatlan az egyházi életben.
– Küldetésem és hivatásom az evangelizáció – akár káplánként, plébánosként, akár püspökként – próbálom használni a kommunikáció adta lehetőségeket. Például a Facebookon, a honlapon és streamelünk előadásokat. Elég gazdag anyag van már a virtuális térben. És úgy tűnik, hogy értik, befogadják, ajándék az emberek számára.
Nyitókép: shutterstock
