Keszey Ágnes | 2021.07.24. 10:00
Az első tókerülő macska újra útra kelt...
Golyó, két kerék és egy kör. Sorrendben: egy macska, egy bicikli és az út a Balaton körül. Akihez pedig mindez kötődik: Németh Andrea.

A fiatal nő a tavalyi teljesítés után – felvértezve az akkor szerzett tapasztalatokkal – idén ismét körbetekerte a Balatont Golyóval, a szeretett cicával. Csakúgy, mint tavaly, idén is a vonyarcvashegyi családi nyaralóból indultak útnak, de most azért már sok minden más volt. Hogy tavaly milyen kalandok történtek, milyen kihívásokat kellett teljesíteni – arról itt olvashatsz.

– Egyrészt a tavaly év tapasztalataiból kiindulva sokkal felkészültebben sikerült elindulni. Tavaly azt a hibát elkövettem, hogy nagy hátizsákot pakoltam össze, és a nehéz súly miatt a nyereg hamar feltörte a hátsó felemet. Ezt idén teljesen sikerült kiküszöbölni: több biciklistáskába helyeztem el a dolgaimat, a hátamon lévőben csak a cica ennivalója, illetve a saját innivalóm volt. Beszereztem jó erős lámpákat, így az esti tekerésnél a világítás – pontosabban annak hiánya –abszolút nem jelentett gondot. A láthatósági szalag idén is felkerült. A cica kosarát most jó erősen rögzítettük, úgyhogy kicsit sem hajolt el. Ilyen szempontból eseménytelenül telt el az út, nem voltak bakik.

A tavalyi tapasztalatok alapján indultak útnak – így lett gondtalan az út

– Tehát egy teljesen tökéletes út volt?
– Igen, szerencsére. Tavaly és idén is tartottam a defekttől, de szerencsére elkerült minket. Annak köszönhetően, hogy a hátamon nem volt nagyobb felszerelés, fenékkel is jól bírtam az utat. Az elejétől a végéig memóriahabos nyereghuzatot használtam, így egészen kényelmes volt. A táv hosszával sem probléma, tehát nem fáradtam el jobban. Fizikailag, erőnléttel teljesen jól bírtam. Azáltal, hogy az apróbb hibákat kiküszöböltük, mentálisan is sokkal könnyebb volt.

– Menjünk vissza képzeletben még egyszer az úton, milyen volt? Vonyarcvashegyről indultál az északi part irányába, ugyanúgy, mint tavaly?
– Éjjel kettőkor keltem, így három és fél óra alvással indultam neki az útnak, de szerencsére nem okozott problémát. Leautóztam Vonyarcvashegyre, onnan indultam el hajnalban. Sok idő telt el, míg biciklire szálltam, mert szerettem volna Golyót mindenféle módon megörökíteni, de ő nem igazán kedveli, ha fénykepezve van. Kisebb-nagyobb sikerrel tudtam róla fényképeket és videót készíteni.

Utána kicsit bele kellett húzni, de ez nem jelentett gondot. Fél egy körül értünk haza, de maradt erőm arra, hogy a cicát lefürdessem, magamat rendbetegyem és kipakoljam a dolgaimat. Két óra körül feküdtem le, így egy 24 órás programot sikerült ebből kerekíteni keléstől-fekvésig. 210 kilométert tekertem körülbelül, és majdnem 200 kilométert le is vezettem ezidő alatt.

– Tavaly volt több szakasz, ami megpróbáltatást okozott, idén voltak-e nehézségek, mélypontok az úton?
– Szerencsére semmi ilyen nem volt. Azt ugyanúgy éreztem, hogy mekkora táv van hátra, ez adott támpontot. Ahogy meséltem, kiküszöböltük a tavalyi problémákat, így a figyelmem sem lankadt és erőm is több maradt. Ezek miatt a mélypont is kimaradt. Tavaly nagyon nehezen ültem meg a nyeregben és aggódtam, hogy emiatt nem fogom tudni befejezni – idén ilyen problémám nem volt. A talpam fájt egy kicsit tekeréskor, a fenekem kicsit most is megérezte.

Megújult utak

—A bicikliúton történt-e valami változás a tavaly nyári állapothoz képest?
—Igen, azt láttam, hogy sok helyen bővítették, felújították. Az aszófői részen nagyon szépen látszódott, hogy most készült el. Keszthely környékén még mindig folyik az útépítés, de ezt a részt sötétben tettük meg. Itt nagy hasznát vettem az erős lámpámnak és a láthatósági szalagnak.

– És az út másik főszereplője, Golyó hogyan érezte magát a Balaton körbekerekezése közben?
– A lakóhelyemen heti szinten szoktam vele tekerni, akár családtagokhoz, akár orvoshoz, így hozzá van szokva a biciklis utazáshoz. Ami nagy különbség a tavalyi tókerüléshez képest, hogy akkor javarészt aludt a kosárban a cica, most gyakorlatilag megállás nélkül nézelődött délután kettőig. Végig nagyon jól viselkedett, s jelezte a szükségletét mindig, akkor kivettem a kosárból. Mivel sokat nézelődött, sok helyen észre is vették őt, több helyen meg kellett állnunk, hogy megsimogassák, megkérdezzék, hogy merre tartunk, volt, aki le is fotózta. Balatonlellén tartottunk nagyobb pihenőt, ott nagyon sokan odajöttek hozzánk, és kérdezgettek rólunk.

Ha a cica jól lesz, jövőre is elindulnak

– Jövőre ismét megteszitek az utat?
– Tavaly annyira jó, katartikus érzéssel sikerült célba érni, hogy már akkor tudtam: biztosan meg fogjuk ismételni. Idén szintén nagyon jól alakult, úgyhogy abszolút nem zárkózok el a lehetőségtől. De majd meglátjuk, mi lesz jövőre- Golyó márciusban töltötte be a 17. évet. Sajnos, tavaly nyár végén időskori veseproblémával diagnosztizálták, úgyhogy a cica állapotától függ, hogy jövőre bele tudunk-e vágni – mondta el Németh Andrea.

A Balaton körüli út egyben utazás önmagunkba is

S mielőtt befejezte volna az idei év cicás, biciklis tókerülő sztoriját, elmesélte azt is, hogy mi mindent jelentett neki ez az út lelkileg.
– Ez egy nehéz év volt, sok tekintetben. A covid miatti elzártság engem is megviselt kicsit. A hobbimat is érintette, a versenyeket elhalasztották, soknak bizonytalan volt sok megrendezése. Tavasszal tíz napon belül három nagyszülőmet is elveszítettem. Mindezek után ez a tekerés igazán nagy lelki feltöltődés volt.

– Ez az egynapos tekerés ezek szerint sokat segített a lelki nehézségek enyhítésében?
– Rettentő jól feloldja a gondokat. Azt éreztem tavaly is a tekerés közben, hogy nagyon jó önismeretet ad, visszajelzést magunkról magunknak: mi az, amit gondolunk magunkról, és hogy az út során beigazolódik-e. Önbizalmat is ad egy ilyen út, hogy ezt meg tudom csinálni és képes vagyok rá. Másrészről hihetetlenül stresszoldó. A látvány, ami végig elénk tárul, körbevesz minket, és a mozgás által termelt jó érzések is hatnak a lélekre. Az, hogy a cicámmal, aki ennyi éve velem él, ezt együtt élem át, vele együtt meg tudom csinálni úgy, hogy ilyen összhangban vagyunk, annak nagyon örülök.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva