A Balaton vonzotta a csibészeket az 1980-as években is, az állami szabályozás változásai pedig megteremtették a lehetőségét annak, hogy az ügyeskedők és zavarosban halászók nagyobb vagyonokra és befolyásra tegyenek szert, mondta el Bezsenyi Tamás, a téma kutatója, a Tangó és Kes bűnügyi podcast egyik készítője, a győri Széchenyi István Egyetem tudományos segédmunkatársa.

Az időszakban a vendéglátó-egységek tulajdonosai állami szövetkezetek és vendéglátóipari vállalatok voltak, azonban a helyek többségét magánszereplők üzemeltették. Az 1981-ben bevezetett kisvállalkozási törvény nyertesei a kiskocsmák és söntések üzemeltetői lettek.

Ilyenek a főváros külső kerületeiben és a Balatonnál működtek nagyobb forgalom mellett. A jogszabály lehetőséget adott arra, hogy a tulajdonos szövetkezet, vállalat módosítsa a nyitva tartást, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy kitolták a zárórát. Vagyis az egységek innentől kezdve nemcsak napközben, hanem az éjszakai órákban is nagy forgalmat bonyolíthattak.

Ehhez megkapták a támogatást a megyei vendéglátóipari tröszttől, mert a bevétel növelésében ők is érdekeltek voltak, főként, hogy a reprezentatív éttermek és hotelek üzemeltetése nem egyszer veszteséges volt, a kisebb egységek bevételének növelésével viszont a büdzséjük egyensúlyba kerülhetett – magyarázta Bezsenyi Tamás.

A nyitvatartási idő megváltoztatásával a kis söntések közül számos éjszakai lokállá alakult.

– Ezek a helyek hamarosan az üzemeltető ügyességének függvényében harmadosztályúból első osztályúvá avanzsálhattak, ami két nagy előnnyel járt: egyrészt az égetett szeszt – ami nem egyszer csempészáru volt – drágábban árulhatták, másrészt az első ligás egységeket kevésbé ellenőrizték a rendőrök – fogalmazott a kutató.

A kiskocsmákat nagyon gyakran bűnözők bérelték ki olyan strómanokon keresztül, mint például az ilyen helyeken dolgozó zongoristák vagy pincérek. Ez nem egyszer B-kategóriás krimikbe illő jeleneteket eredményezett, csak itt a táskás ember nem bőrönddel és nem titokban érkezett a pénzzel.

A vendéglátó-vállalat által az üzembérlésre kiírt versenytárgyalásra előfordult, hogy a stróman hatszázezer forinttal megrakott szatyrokkal érkezett, miközben 1983-ig az ötszázforintos volt a legnagyobb címlet… A tárgyaláson ezek után a legjobb ajánlatot ő tette, az állam pedig nem érdeklődött különösebben arról, hogy honnan szerezte a forrást.

Kis csoport nagy hatalommal

Ezeken az embereken keresztül számos helyet megszereztek az alvilág nagyobb szereplői: Bezsenyi becslése szerint az 1980-as évek közepére 15-20 figura birtokolta a helyek többségét, akik ekkoriban egymástól függetlenül működtek, jelentős villongások nélkül. Bár a nyitvatartási idő kitolásával növelhették a bevételeket, de az igazán nagy dobás az volt, hogy gyakran a hátsó termekben kártyatermeket alakítottak ki, amelyek jövedelme egy éjszaka alatt is többszöröse lehetett a heti bevételnek.

A játéktermek híre gyorsan terjedt, és rövidesen magával hozta a hamiskártyás csapatok megjelenését, akik közül többen később az alvilág meghatározó szereplőivé váltak.

A hamiskártyások általában cinkelt (megjelölt) lapokkal játszottak, és nem egyszer megkopasztották a vendégeket, persze nem a kispénzűeket, hanem akiktől nagyobb nyereményt reméltek. Sőt, elsősorban rájuk utaztak, legyen szó palira vehető külföldiekről, vagy jómódú hazai vendégről: ha a vesztes esetleg gyanút fogott volna, a sipista tagbaszakadt közeli ismerősei lazítottak az igazságérzetén.

Illusztráció
Fotó: shutterstock

Érdekesség, hogy ebben az időszakban még nem a póker, hanem a bakkara (baccarat) kártyajáték ment a termekben, amelyben a leosztás után gyorsan jött a terítés, vagyis pörgött a játék. Bár egy-egy kör hamar lement, a játékosok eléggé bele tudtak feledkezni a kártyázásba, ezek a partik ugyanis előfordult, hogy 24-36 órán át tartottak, mesélte Bezsenyi Tamás, aki számos interjút készített az utóbbi években olyanokkal, akik nemcsak részesei, hanem sokszor alakítói voltak az 1980-as és 1990-es évek alvilágának.

Kártyanyereményből diszkó, night club

A kártyapartikon szerzett bevételeket aztán a csalók részben arra fordították, hogy bevásárolják magukat az egységekbe. A hamiskártyások egyike volt Szlávy Bulcsú, akit az 1990-es évek elején már a Balaton királyaként aposztrofáltak. Szlávy kisstílű betörőből emelkedett magasra. A legerőteljesebben az 1990-es évek elején tudott terjeszkedni, részben azért, mert a rendszerváltás után sok vállalkozó pénzszűkébe került, részint pedig azért, mert védelmi pénzt kezdett el szedni az egységek tulajdonosaitól. Több budapesti és vidéki hely mellett a tihanyi Hollywood Center és Paradiso, valamint a balatonfüredi Panoráma diszkóban voltak érdekeltségei, de számos olyan szórakozóhelyet is irányított, amik fölött papíron nem is volt tulajdonjoga.

Mivel a Szlávy által megfélemlített kocsma- és diszkótulajdonosok úgy érezték, a rendőrségre nem számíthatnak, ezért egyszer Tasnádi Péter vállalkozóhoz fordultak segítségért, akinek ebben az időszakban több őrző-védő cége is volt, és aki több mint kétszáz emberrel érkezett Siófokra és Zamárdiba „rendet tenni”. Voltak olyan konfliktusok is, amik Budapestről helyeződtek át a Balaton környékére: nem egyszer fordult elő, hogyha az alvilág urai között izzott a levegő a fővárosban, a siófoki Flört diszkóban tisztázták a nézetkülönbséget, lehiggadva.

Szlávy pártalapításban is részt vett: alelnöke volt a Magyar Republikánus Pártnak, és ebben a minőségében még Ronald Reagan korábbi amerikai elnökkel is találkozott. A politikai színre lépéssel a befolyását szerette volna növelni, számítása azonban rosszul sült el. Bezsenyi szerint gyakran előfordult, hogy Szlávy – akit gyakran elragadtak az indulatai – helyett alvezérei gondolkodtak helyette. Szlávy rendszerét olyan emberek tartották fenn, akik nem akartak láthatóvá válni, de mindig lojálisak voltak hozzá, sosem puccsolták meg őt, amire a kutató is nehezen talál racionális magyarázatot.

Érdekesség, hogy annak a rendszerét, hogy a szórakozóhelyeken kidobókat alkalmaznak, Szlávy hozta létre Bakonyi-Kiss Attilával a Balatonnál. Az elbeszélések szerint Szlávy szeretett kirúgni a hámból: egy-egy dorbézoló estén két-háromszázezer forintot is elköltött prostituáltakra és kábítószerre. A balatoni szórakoztatóipar leghatalmasabb és legbefolyásosabb embere azonban 1993-tól lejtmenetbe került: előbb Spanyolországba távozott, majd miután kiadták Magyarországnak és visszatért, folyamatosan a rendőrség látókörében volt. 1997-ben eltűnt, a holtteste közel hét évvel később került elő egy garázsfeljáró betonjából, megölésének indítéka a mai napig nem tisztázott.

– A hazai szervezett bűnözés a rendszerváltás éveiben nagyon sokszor ad hoc módon alakult, amelyben a személyes és informális kapcsolatok vagy a véletlenek gyakran nagyobb szerepet játszottak, mint a tudatosság. Az egyes erőcsoportok között pedig egészen az olajszőkítésekig nem voltak nagyobb összetűzések és véres leszámolások – tette hozzá a kutató.

Nyitókép: shutterstock