likeBalaton.hu | 2020.10.19. 11:05
Balatonfüreden rendezik a következő évben a SUP-világbajnokságot
A Balaton-átevezéssel egy időpontban, 2021. június 18-20. között rendezik meg a SUP-világbajnokságot Balatonfüreden. Várhatóan több ezer résztvevő szállhat vízre a vb három napja alatt.

A világbajnokság a jövő évi nemzetközi SUP-versenynaptár kiemelkedő eseményének számít, ráadásul egybeesik a 2021-es Balaton-átevezéssel, amelyre az idei évhez hasonlóan 2021-ben is több ezer nevezés várható.

Balaton-átevezés
Fotó: sonline.hu

A 2019-es ICF SUP világbajnokság több mint 200 profi versenyzőt vonzott 40 országból. Az akkori esemény sikerre alapján számíthatunk arra, hogy jövőre Magyarországra ennél is népesebb mezőny érkezhet.

– A kínai verseny után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, a szervezők professzionalizmusa, és vendégszeretete nagyon magasra tette a lécet – mondta Jose Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnöke.
– Magyarországon a kajak-kenu rendkívül népszerű és sikeres, így magyar barátaink vezető szerepe a sportágunkban egyértelmű. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szinte minden évben rendez színvonalas és nagyszabású nemzetközi versenyeket, és biztos vagyok benne, hogy a 2021-es SUP-világbajnokságot is nagyon magas szinten szervezik meg.

A vb-n gyorsasági, hosszú távú, és ügyességi futamokban állhat rajthoz az ifjúsági, felnőtt és masters korosztály. Az eseményen profi és amatőr versenyzők is elindulhatnak merev-, és felfújható deszkás kategóriákban.

Jose Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnöke
Fotó: kajakkenusport.hu

– Szerencsére az utóbbi években Magyarországon is nagyon népszerű lett a SUP, 2020-ban itthon a szakág legnagyobb szabású tömegrendezvényeit az MKKSZ szervezhette. Az augusztusi Balaton-átevezésre annyian el akartak jönni, hogy az esemény előtt egy héttel le kellett zárnunk a nevezést. Biztosak vagyunk benne, hogy a profik mellett ezres nagyságrendben vesznek majd részt amatőr sportolók is a nyár egyik legnagyobb szabású magyarországi sporteseményén, a balatonfüredi világbajnokságon, amelyen rengeteget tehetünk azért, hogy friss ICF szakágként a SUP népszerűségét világszerte tovább növeljük erősítsük – mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója.

Még egy dinófiú is kipróbálta a SUP-ot a Balatonon
Fotó: SupPort, Fonyód

A SUP népszerűségét növelő globális stratégia részeként az ICF a balatonfüredi világbajnokság előtt online szemináriumot szervez a versenybíróknak.

– A nemzetközi SUP-os mezőny örömmel fogadta a Sportdöntőbíróság határozatát, amelyik megerősítette, hogy az ICF szervezhet szakági világversenyeket, a sportolók izgatottan várják a vb-futamok. Már megvannak a jelöltjeink a 2022-es, és 2023-as világbajnokság szervezésére, komolyan készülünk arra, hogy tovább fejlesszük a legfiatalabb szakágunkat. Vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy a kajak-kenu sportág felkarolta a SUP-ot, de a versenyzőket arra kérem, hogy ne foglalkozzanak az olyan kritikusokkal, akik akadályozzák a szakág tovább elterjedését – tette hozza Jose Perurena.

Olvasói fotó: Széplaki Vanda

Kattints ide, és olvasd el, milyen a balatoni nádasok között evezni!

Forrás: kajakkenusport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva