viharjelzés: Siófoknál 0
15°
22°
K/DK-i
3 km/h
2018.09.24. 12:00 Balatoni Horgászok Napját rendezték Tihanyban
Megosztom
A Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének 25. évfordulójához kapcsolódóan, első ízben rendezték meg a Balatoni Horgászok Napját.

A tihanyi piac volt a helyszíne a rendezvénynek, amely halételkészítő versennyel kezdődött. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. biztosította a friss halat a versenyhez, amelynek zsűrijében helyet kapott többek között Sági Szilárd és Erdei Zsolt is.

Balogh Tibor a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnöke elmondta kiszorultak a tóról, a Balaton körbe van kerítve, nincs horgászható partszakasz, ezért a megoldás államilag támogatott horgászkikötők létesítése lenne. Másrészt, annak érdekében, hogy minél tovább horgászhassanak biztonságosan, azt kérte, hogy a balatoni viharjelzést hosszabbítsák meg legalább december elsejéig.

A legfinomabb halászlét főző Tóth Imre szerint egyszerű a jó halászlé receptje: csak hal kell hozzá és szakértelem.

– Friss halból készítjük, szegedi paprikát teszünk bele és hozzá adjuk az egyéni ízeket. Megkóstoltam amit itt mellettem főztek, az is kiváló lett, de valahogy nem értek oda vele. Az enyémben van egy olyan íz, amit nem árulok el, de kiemeli a többi közül. Kellemes, jó illata van, jó a színe és megfelelő a lé állaga – árulta el az idén már a harmadik halászléfőző versenyt megnyerő, szegedi győztes, aki egyébként a peremartoni horgászegyesület tagja.

Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a rendezvény kapcsán elmondta, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségével, amely az ifjúkorból belépett a felnőtt korba. Alapérdekük az, hogy a balatoni horgászokat tömörítő szövetségek közül az egyik legnagyobbal kifogástalan kapcsolatuk legyen.

Örömét fejezte ki amiatt, hogy viszonylag szép számmal eljöttek a rendezvényre a rossz idő ellenére is. A főző csapatokat friss hallal ellátó társaság vezetője a halhelyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy bizonyos halfajokból egyre jobb a helyzet a Balatonban, azokkal lehetnek problémák, amelyek kicsit már a túlhasznosítás jeleit mutatják, ott kell beavatkozniuk a jövőben.

 

A Balatoni Horgászok Napján fellépett a Four Fathers énekegyüttes zenés műsorával. Erdei Zsolt a Magyar Horgászkártyáról tartott tájékoztatót. Holcz Gábor bűvész és mentalista elvarázsolta a közönséget. A veszprémi Rózsa úti Általános Iskola néptáncosainak bemutatója után pedig az Esztám Band zenélt. A helyszínen lufit hajtogató és óriásbuborékot fújó bohócok szórakoztatták a gyerekeket. A műsorok zárásaként a Black Jack Duó zenélt.

Forrás: veol.hu

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva