likeBalaton.hu | 2021.08.02. 17:00
Balatoni időutazás a retró vonatokkal és buszokkal
Kipróbálnád a 80-as évek meghatározó lehúzható ablakos, faburkolatú, fülkés kocsijait? Vagy megnéznéd, milyen is volt egy InterCity vonat a 90-es évek elején? Akkor jó helyen jársz!

Idén a már jól ismert balatoni vonalak mellett új helyszíneken is utazhatsz múltidéző vonatokkal, ahol korabeli mozdonyok, az eredeti állapot szerint felújított járművek vagy éppen az Utasellátó adott korszakra jellemző finomságai várnak.

Retró naptár

Időpont Esemény Érintett vonalak
augusztus 7-8. Balatoni retró hétvége Balaton északi part
szeptember 18-19. Alföldi retró hétvége Szeged – Békéscsaba

Balatoni retró hétvégék

 

A nagy sikerű júliusi rendezvény után, augusztus 7–8-án a Balaton északi partján ismét retró mozdonyokat és kocsikat állít forgalomba a MÁV, bemutatva a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek jellemző szerelvényeit.

A 2021-es nyár második retró hétvégéjén visszatér a 424-es gőzmozdony, és ismét megjelennek a MÁV-START, MÁV Rail Tours és a Volánbusz retró-járművei, hogy az utasok nosztalgikus hangulatban vonatozhassanak.

Tekergő expresszvonatok

Augusztus 7-én megcsodálhatják a legendás 424-es gőzmozdonyt (424-247), amely szombaton egy retró festésű Rába kocsikból álló Tekergő expresszvonat élén közlekedik Balatonfüred és Tapolca között. Vasárnap ugyanez a szerelvény a régi festésű Szergej mozdonnyal közlekedik (M62-127).

Ex 1972

Tekergő

Állomás Ex 1973

Tekergő

6:45 Szolnok 21:33
7:47 Kőbánya-Kispest 20:23
8:02 Budapest-Kelenföld 19:56
8:45 Székesfehérvár 19:14
10:16 Balatonfüred 17:50
11:29 Tapolca 16:29

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik.

 

 

 

A Nyíregyháza és Zánka-Erzsébettábor között közlekedő másik Tekergő expresszvonat élén a MÁV Rail Tours zöld Púpos mozdonyát láthatod. Ebben a vonatban hagyományos festésű Rába kocsikban utazhatsz.

Ex 16907

Tekergő

Állomás Ex 16906

Tekergő

6:01 Nyíregyháza 19:44
6:57 Debrecen 19:02
8:40 Szolnok 17:30
9:47 Kőbánya-Kispest 16:11
10:02 Budapest-Kelenföld 15:56
10:45 Székesfehérvár 15:14
12:16 Balatonfüred 13:50
12:37 Zánka-Erzsébettábor 13:14

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik.

 

Balatonfüred – Tapolca személyvonatok

Az idei szezontól Balatonfüred és Tapolca között két óránként közlekedő Kék Hullám InterCity-k között minden órában személyvonatok is járnak, amelyek ezen a hétvégén teljeskörűen retró szerelvényből lesznek összeállítva. Ezen járatok élén Nohab és Szergej mozdonyokkal lehet találkozni, a szerelvény pedig korabeli Bhv és By típusú személykocsikból áll. Ezen felül forgalomba áll egy retró festésű Bz motorvonati szerelvény is.

Szombat
Állomás 19742 19734 19744 19736 19746 19738 19748
M61
001
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz M61
001
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz M61
001
kék By, BDbh
Á Á
Balatonfüred 9:55 11:55 13:55 15:55 17:55 19:55 21:55
Badacsonytomaj 10:51 12:51 14:51 16:51 18:51 20:51 22:48
Tapolca 11:12 13:12 15:12 17:12 19:12 21:12 23:10

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet.

Állomás 19749 19747 19735 19745 19733 19743 19731
M61
001
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz M61
001
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz M61
001
kék By, BDbh
Á Á
Tapolca 4:35 8:47 10:47 12:47 14:47 16:47 18:47
Badacsonytomaj 4:55 9:09 11:09 13:09 15:09 17:09 19:06
Balatonfüred 5:44 10:08 12:08 14:08 16:08 18:08 20:08

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet.

Vasárnap
Állomás 19742 19734 19744 19736 19746 19738 19748
Púpos (START)
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz Púpos (START)
kék By, BDbh
retró Bz
Á
Balatonfüred 9:55 11:55 13:55 15:55 17:55 19:55 21:55
Badacsonytomaj 10:51 12:51 14:51 16:51 18:51 20:51 22:48
Tapolca 11:12 13:12 15:12 17:12 19:12 21:12 23:10

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet.

Állomás 19749 19747 19735 19745 19733 19743 19731
Púpos (START)
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz Púpos (START)
kék By, BDbh

M62
olajzöld Bhv

WR 252

retró Bz
Á Á
Tapolca 4:35 8:47 10:47 12:47 14:47 16:47 18:47
Badacsonytomaj 4:55 9:09 11:09 13:09 15:09 17:09 19:06
Balatonfüred 5:44 10:08 12:08 14:08 16:08 18:08 20:08

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet.

A táblázatban Á jellel megjelölt vonatokban a WR 252-es nosztalgia étkezőkocsi található, amelyben a MÁV Rail Tours csapata látja vendégül az utasokat. Ez egy 1952-ben gyártott, korhű jelleggel – az eredeti konyhatechnikát nagyrészt megtartva – felújított étkezőkocsi, ezért ide egy bisztró jellegű étlapot állítottak össze.

Kék Hullám InterCity vonatok

A Kék Hullám IC vonatok élén Balatonfüred és Tapolca között Nohab, Szergej, illetve classic Csörgő mozdonyokkal is lehet majd találkozni. Természetesen az InterCity vonatok légkondicionált kocsikkal közlekednek, ezért a Nohabos vonatokban a klímaberendezéshez szükséges energia előállítása céljából egy VFK fűtőkocsi is helyet kap.

Szombat
Állomás 19700

Kék Hullám

19702

Kék Hullám

19704

Kék Hullám

19794

Kék Hullám

19706

Kék Hullám

19796

Kék Hullám

19708

Kék Hullám

M62 127

M41 2103

M61 006

VFK

M62

M41 classic

M41 2103

M61 006

VFK

M41 classic
¿
Budapest-Déli 7:05 9:05 11:05 13:05 15:05 17:05 19:05
Székesfehérvár 7:51 9:51 11:51 13:51 15:51 17:51 19:51
Balatonfüred 9:02 11:02 13:03 15:02 17:01 19:02 21:02
Badacsonytomaj 10:01 12:01 14:01 16:01 18:01 20:01 22:01
Tapolca 10:24 12:24 14:24 16:24 18:24 20:24 22:24
Szombathely 19:56 22:07

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik.

Állomás 19707

Kék Hullám

19797

Kék Hullám

19705

Kék Hullám

19795

Kék Hullám

19703

Kék Hullám

19793

Kék Hullám

19701

Kék Hullám

M41 2103

M61 006

VFK

M41 classic

M62 127

M41 2103

M61 006

VFK

M62

M41 classic

¿
Szombathely 8:01 9:56
Tapolca 7:38 9:38 11:38 13:38 15:38 17:38 19:38
Badacsonytomaj 8:01 10:01 12:01 14:01 16:01 18:01 20:01
Balatonfüred 9:08 11:08 13:08 15:08 17:08 19:08 21:08
Székesfehérvár 10:07 12:07 14:07 16:07 18:07 20:07 22:07
Budapest-Déli 10:54 12:54 14:54 16:54 18:54 20:54 22:59

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik.

Vasárnap
Állomás 19700

Kék Hullám

19702

Kék Hullám

19704

Kék Hullám

19794

Kék Hullám

19706

Kék Hullám

19796

Kék Hullám

19708

Kék Hullám

M62

M41 classic

M61 006

VFK

M62 001

M41 2103

M41 classic

M61 006

VFK

M41 2103
¿
Budapest-Déli 7:05 9:05 11:05 13:05 15:05 17:05 19:05
Székesfehérvár 7:51 9:51 11:51 13:51 15:51 17:51 19:51
Balatonfüred 9:02 11:02 13:03 15:02 17:01 19:02 21:02
Badacsonytomaj 10:01 12:01 14:01 16:01 18:01 20:01 22:01
Tapolca 10:24 12:24 14:24 16:24 18:24 20:24 22:24
Szombathely 19:56

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik

Állomás 19707

Kék Hullám

19797

Kék Hullám

19705

Kék Hullám

19795

Kék Hullám

19703

Kék Hullám

19793

Kék Hullám

19701

Kék Hullám

M41 classic

M61 006

VFK

M41 2103

M62

M41 classic

M61 001

M61 006

VFK

M62 001

M41 2103

¿
Szombathely 8:01 9:56
Tapolca 7:38 9:38 11:38 13:38 15:38 17:38 19:38
Badacsonytomaj 8:01 10:01 12:01 14:01 16:01 18:01 20:01
Balatonfüred 9:08 11:08 13:08 15:08 17:08 19:08 21:08
Székesfehérvár 10:07 12:07 14:07 16:07 18:07 20:07 22:07
Budapest-Déli 10:54 12:54 14:54 16:54 18:54 20:54 22:59

A táblázat nem tartalmaz minden megállási helyet. A retró mozdony közlekedési szakaszát a félkövér időadatok jelzik

A ¿ jellel megjelölt Kék Hullám InterCity vonatokban az Utasellátó retró étkezőkocsija, a WRmz 101-es CAF gyártású kocsi közlekedik. Ez az utolsó eredeti külső-belső arculat szerinti EuroCity étkezőkocsi, utasterének jellegzetes bordó-narancssárga-arany színvilága a 90-es években egész Európában egyedinek és különlegesnek számított, megjelenése messze megelőzte korát.

Az étlapon megtalálhatók a klasszikus magyaros ételek, mint például babgulyás, paprikáscsirke, sertésborda vagy marhapörkölt, de emellett olyan különlegesség is, mint a bélszínjava. Az itallapról többek között badacsonyi, villányi tokaji és egri borokat, pezsgőt, valamint párlatokat és likőröket is rendelhetsz.

Szeretnéd kipróbálni az étkezőkocsit vonatjegy nélkül? Ebédeljen itt Tapolcán! A WRmz 101-es CAF étkezőkocsi a 19702 és 19793 sz. vonatok között – kb. 12 órától 16:30-ig a tapolcai vasútállomás felvételi épületénél vonatjegy nélkül is látogatható.

 

Vízipók InterRégió vonatok

A hazai InterCity közlekedés 30 éves évfordulójára emlékezve ismét forgalomba áll a Balaton északi partján az egykor itt is közlekedő klasszikus InterCity szerelvény komfort illetve Bko kocsikkal. A komfortkocsik menetirány szerint vagy akár a Balaton felé forgatható kényelmes, mélyen hátradönthető ülésekkel rendelkeznek, amelyekért most ezeken a járatokon felárat sem kell fizetni, a standard 2. osztályú menetjegyek érvényesek. Aki inkább a fülkés kocsikat részesíti előnyben, az klasszikus faburkolatokkal és bordó szövet kárpittal rendelkező, lehúzható ablakos, egykori 1. generációs IC kocsit is választhat.

IR 19712

Vízipók

IR 19724

Vízipók

IR 19718

Vízipók

Állomás IR 19715

Vízipók

IR 19723

Vízipók

IR 19771

Vízipók

7:30 13:30 19:30 Budapest-Déli 12:29 18:29 0:04
8:17 14:17 20:17 Székesfehérvár 11:42 17:42 23:17
8:44 14:44 20:44 Balatonakarattya 11:15 17:15 22:50
9:34 15:34 21:34 Balatonfüred 10:23 16:23 22:10

 

Nosztalgia autóbuszos programok

A retró hétvégéhez augusztus 7 én, szombaton a Volánbusz is csatlakozik különleges nosztalgia Ikarus autóbuszokkal.

Balatonfüred – Tihanyi-félsziget

Balatonfüred autóbusz-állomásról indulva egy körutazáson mutatják be a Tihanyi-félsziget csodáit. Egy rövid szünet erejéig megáll Tihanyban, ahol lesz lehetőség a retró járművek fotózására. Az Ikarus autóbuszokra menetjegyek egységesen 1900 forintért válthatók, melyeket elővételben a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél lehet megvásárolni.

Az autóbuszok indulási idejét úgy határoztuk meg, hogy a Budapest felől érkező Vízipók InterRégió vonatokról is kényelmesen át lehessen szállni, a Balatonfüredre való visszaérkezés után nem sokkal pedig Kék Hullám IC-vel lehessen folytatni az utat Tapolca felé.

Járművek: Ikarus 55, Ikarus 66

Balatonfüred-Tihany körjárat (Augusztus 7.)
Balatonfüred, aut. áll (ind.) 9:50 11:50 13:50 15:50 17:50
Balatonfüred, aut. áll (érk.) 10:55 12:55 14:55 16:55 18:55

Tapolca – Szigliget

A Tekergő expresszvonathoz csatlakozva, Tapolcáról indulva nosztalgiabuszos körút során járhatjuk be a Balaton-felvidéki tanúhegyek környékét, érintve többek között Hegymagast, Szigligetet és Nemesgulácsot. Szigligeten egy rövid pihenő alatt lehetőség lesz a buszok fotózására is. Az Ikarus autóbuszokra menetjegyek egységesen 1900 forintért válthatók, melyeket elővételben a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél lehet megvásárolni.

Járművek: Ikarus 55 LUX, Ikarus 266

Tapolca-Szigliget körjárat
Tapolca, vasútállomás (ind.) 12:00 13:25 14:50
Tapolca, vasútállomás (érk.) 13:05 14:30 15:55

Jegyvásárlási információk

A programban meghirdetett vonatok hagyományos díjszabással vehetők igénybe, utasainkat a retró járművek miatt extra költség nem terheli.

Ajánljuk a Balaton 24 és Balaton 72 napijegyeket, melyek 24 illetve 72 órán át korlátlan utazást biztosítanak a Balatonnál, így könnyedén válthatnak a vonatok között.

A Volánbusz retró járataira a hagyományos tarifák, illetve a Balaton 24/72 Duo napijegyek nem érvényesek. A járatokra 1900 forintért válthatók a Volánbusz weboldalán, illetve a készlet erejéig az autóbusz-vezetőnél.

Forrás: mavcsoport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva