Csanda Mária interjúja a Magyar Írószövetség oldalán.
– Csanda Mária: Ifjúkorom kedves történetei Lipták Gábor balatoni legendái az Aranyhíd és Ezüsthíd című könyveiben, és többször jártam látogatóban a badacsonyi Kisfaludy-háznál, Balatonfüreden Jókai villájában, melyekről elmondhatjuk, hogy az irodalomszeretők zarándokhelyei. Új könyvében még sok Balatonhoz kötődő irodalmi vonatkozással egészíthetjük ki tudásunkat, említene néhányat?
– Már korábbi köteteimben is foglalkoztam a tó tájirodalmával, most ebben a könyvben olyan alkotókat mutatok be, akiknek neve kapcsán talán kevésbé említik a Balatont. Közismert ugyanis, hogy Tatay Sándor Badacsonyban élt, de inkább ifjúsági regényeit emlegetik. Írásomban kitérek badacsonyi illetőségű műveire, valamint azok szépségére, fontosságára. Krúdy Gyula esetében is akad több tavi kapcsolódás, hiszen Siófokon és Kisörsön udvarolt Váradi Zsuzsikának, de betegségét is Balatonfüreden kezeltette. Karinthy Frigyes pedig szinte minden nyarát a Balatonnál, Siófokon, a Vitéz panzióban töltötte, ahol íróbarátai, így Faludy György, Rejtő Jenő is gyakorta megfordultak. Sőt, Karinthyt a halál is Siófokon érte, 1938-ban. Ne feledjük a felsoroltakon kívül Kisfaludy Sándor romantikus balatoni regéit, valamint Eötvös Károly Balatoni utazás című művét és Eötvös alkotómunkásságát. Ők is szerepelnek könyvemben. A Hegy, víz, bor című írásban foglalkozom a Balaton tájköltészetének alakulásával a 19. század elejétől a 20. század végéig, Virág Benedektől Oláh Jánosig.
– Szívet-lelket melengető, ahogyan törődik a történeti emlékek megőrzésével, a kutatás, felfedezés eredményeinek rögzítésénél nem áll meg. Vaszary Kolos hercegprímás füredi villájának renoválásáról, Szekrényessy Kálmán egykori Balaton-átúszó emléktáblájának avatásáról, vagy Udvardi Erzsébet festőnő leendő emlékházának létesítéséről ír lelkesedéssel. Miért fontos, hogy tovább éljenek a történeti emlékeink ön szerint?
– Ez a könyv egy balatoni értékmentő kötet is. Akiket ön is kiemelt és felsorolt, mind-mind Balaton-szerető és értéket mentő, képviselő személyiségek voltak. Vaszary Kolos nemcsak villát építtetett Füreden, hanem támogatta a fürdőtelep korszerűsítését. Szekrényessy Kálmán nemcsak átúszta a tavat, hanem ezzel országos hírűvé is tette, valamint sokan kedvet kaptak a tóátúszáshoz, egyszóval hagyományt teremtett. Udvardi Erzsébet pedig sajátos hangulatú képein örökítette meg azokat a tünékeny természeti képződményeket, amelyeket csak a Balatonnál láthatunk. A kötetemben még számos ilyen és ehhez hasonló, példaértékű személy, történet megtalálható: a Sümeget nagyban támogató Ramassetter Vince, a szepezdi fürdőtelepet megalapító Virius Vince, a boglári fürdőtelepet fejlesztő Gaál Gaszton, a magyar hajózás doyenje, Kopár István, mind-mind ilyen példa, de ezek csak felsorolásszerű kiemelések. Számomra, és bízom benne, hogy az olvasók számára is azért fontosak ezek az életutak, mert valós és követendő példával szolgálnak e vidék vonatkozásában.
– Sorsok, helyek, történetek jelennek meg az alcím szerint, olyan személyek, akik híresek a Balaton vonatkozásában, mint Eötvös Károly vagy Borsos Miklós, és olyanok, akik kevésbé ismertek a nagyközönség számára, akár a francia származású tájkertész: Flament Lajos, vagy a balatoni kikötők építője: Kaáli Nagy Dezső. Hogyan bukkan rá a témáira?
– Témáimat a XXI. századi megnyilatkozások, évfordulók, kiállítások, jubileumok, szoborállítások ihletik. A balatoni települések nagy része mára már felfedezte és ápolja történelmi hagyományait, múltját. Így sok olyan rendezvény, esemény van, ahol ünneplik nagyjaikat. Ezek nyomán születtek meg ezek az írások, vagy akár egy-egy hozzátartozóval, leszármazottal való beszélgetés ihlette a kötetbe gyűjtött cikkeimet.
– A művészeti élet ma is jelentős, amit jelképez az illusztrátor, Fekti Vera festőnő akvarell képeivel, melyeken a Balatonalmádi Káptalan domb panorámáját, vagy régi képeslapok fürdőéletét örökíti meg, és kitűnően illeszkedik a könyv hangulatához. Tervez-e újabb kutatásokat a Balaton körül, vannak-e még olyan történetek, melyek felfedezésre várnak?
– Mindig akadnak újabb és újabb témák. Korábbi köteteimben sokat foglalkoztam a 19. századi Balaton esemény-, kultúr-, turizmustörténetével. Most egyre inkább a tó 20. századi, azon belül két háború közti története köt le és foglalkoztat. A trianoni békediktátumot követően Magyarország elvesztette szinte az összes idegenforgalmi központját. Maradt a Balaton, amely a kormányzati Balaton-politikának, a települések akaratának közös együttműködésével virágzó hellyé vált.
– A veszteség a Balatonnál nyereséggé fordult?
– Ez egy sikertörténet, nagyon érdekel ez az időszak, ezzel szeretnék a jövőben behatóan foglalkozni. Kulturális, sportesemények garmadája követte egymást a korszakban, több százezerre nőt a belföldi turisták száma, nyugati mintára szállodák épültek, szép magánszálláshelyek várták a látogatókat. Filléres vonatokkal gyorsan el lehetett érni a tavat, de akár Budapestről hidroplánnal is érkezhettek Siófokra. Precízen gondozott strandok, tenisz-, lóversenypályák, jachtkikötők várták a tóhoz látogatókat. E témában folytatom publicisztikáim sorát is.
Az interjúban szereplő akvarellek Fekti Vera munkái, Kovács Emőke Balatoni impressziók című kötetéből.
