Gyuricza Ferenc / zaol.hu | 2020.12.21. 10:00
Balatoni kötődésű versenyzők a Dal 2021 legjobbjai között
Jön A Dal 2021 című televíziós showműsor, amelyben kiválaszthatják az év magyar slágerét. A versenyben szerepelnek Balatoni, zalai kötődésű énekesek is: Nagy Adri, Polgár Odett és Szőke Nikoletta is a legjobbak között van.

Az Eurovíziós Dalfesztiválok hazai válogatójaként indult televíziós dalválasztó show, A Dal jubileumi, tizedik évadához érkezett. A műsor azonban nemcsak ezért lesz rendhagyó, hanem több újdonság is kötődik hozzá. Egyrészt ezúttal nem kapcsolódik az európai dalversenyhez, hanem önálló produkcióként rendezi meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., így a győztes mellett további három dal előadója is pénzjutalomban részesül, amit zenei produk­ciójának fejlesztésére fordít­hat. Ugyancsak újdonság, hogy a televíziós műsorokban az eddigi harminccal szemben negyven műsorszámot láthat élőben a közönség.

Nagy Adri gyerekkora Tihanyhoz köti – ő is a legjobbak között A Dal 2021 mezőnyében

Nagy Adri énekesnő és a Jóban rosszban színésznője a napokban új dallal és klippel jelentkezett, mely szintén a negyven legjobb között szeperel. Ehhez Tihanyban forgatott klipet. Itt mesélt a dal üzenetéről és a karácsonyról, valamint arról, hogy hogyan telt a gyerekkora, hiszen gyakorlatilag Tihanyban nőtt fel.

Itt olvashatod el az interjút.

 

A zalaegerszegi Szőke Nikoletta jazzénekesnő is bejutott

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által meghirdetett pályázatra több mint négyszáz produkció érkezett. A felkért szakmai zsűri hosszas előválogatás során ebből választotta ki azt a negyven szerzeményt, amelynek előadói a televíziós műsorokban is szerepelhetnek. A negyven kiválasztott között található a zalaegerszegi születésű jazzénekesnő, Szőke Nikoletta Új esély című szerzeménye, amelynek zeneszerzője és szövegírója is maga az előadó. A jelenleg Budapesten élő énekesnő 2018-ban már szerepelt A Dalban, akkor Kökény Attilával és Szakcsi Lakatos Róberttel közös, Életre kel című dalával (amelynek szerzői Szakcsi Lakatos Róbert és Müller Péter Sziámi voltak) az elődöntőig jutott. Ezúttal szólóban, saját zenekara által kísérve próbálkozik.

 

Polgár Odett zalaegerszegi kötődésű énekesnő is a legjobbak között

A Dal 2021 szereplői közt található a Swing á la Django formáció is, amelynek Maradok című dalát a szintén zalaegerszegi kötődésű Polgár Odett és Toldi Miklós szerezte. Odett ezúttal előadóként nem indult, ám mint dalszerzőnek neki is drukkolhatunk. Többek között azért is, mert a sorozat egyik különdíjával éppen a legjobbnak ítélt dalszerzőt jutalmazzák.

 

Január végén indulnak az élő adások

Odett amúgy rutinos versenyzőnek számít, eddig három alkalommal szerepelt A Dal televíziós adásaiban. 2013-ban a Ne engedj el című slágerével, 2016-ban a Stardusttal, 2018-ban pedig az Aranyhallal.

A Dal 2021 élő adásait január 30-tól kezdve szombat esténként, hét héten át kísérhetjük majd figyelemmel a Duna Televízióban. A műsorszolgáltató a produkciók mellett extra tartalmakat is ígér. A döntőt március 13-án rendezik meg, ekkor derül ki, hogy a kiválasztott negyven dal közül melyik lesz a 2021-es esztendő slágere.

A verseny győztese – amellett hogy pénzjutalomban részesül, illetve lehetőséget kap lemezfelvétel, valamint videó­klip készítésére – megkapja a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését is – írja a zaol.hu.

 

 

Nyitókép: Nagy Adri és a Hol voltál klipforgatásának stábja
Fotó: Nagy Adri hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva