2019.04.26. 12:00
Balatoni lakáshitel körkép, akiknek már nem jár a CSOK
Szponzorált tartalom - A rohamosan növekvő lakásárak mellett ma már nagyon nehéz saját ingatlanhoz jutni lakáshitel vagy állami támogatás nélkül. A jelenlegi versenyhelyzetben a bankok is kedvező konstrukciókat biztosítanak számunkra, de az állam által támogatott babaváró hitellel, CSOK-al vagy a július 1-jétől induló falusi CSOK-al nehezen veszik fel a versenyt.

A következőkben az utóbbi támogatást vesézzük ki és fényt derítünk arra, hogy mely települések jogosultak rá, illetve maradtak le róla a Balaton partján. S zárásként a lakáshitelezési trendekről is szót ejtünk, amiben néhány előnyös ajánlat is szerepel.

Otthonteremtési kedvezmény vidéken, avagy a falusi CSOK

A kormány célja ezen támogatás életre keltésével, hogy élhetőbbé tegyék a falvakat, valamint, hogy megelőzzék a kis lélekszámú települések lassú elnéptelenedését. A minden bizonnyal nyár közepétől igényelhető pénzügyi segítséget ingatlan felújítására, használt vagy új lakás vásárlására és korszerűsítésre is fordíthatjuk majd. Vásárlás esetén a támogatás fele vehető igénybe maximum, ez alól kivételt képez, ha új házat vásárolunk. Összegét a gyermekek számától tették függővé: egy gyermek után 600.000 Ft, két gyermek után 2.600.000 Ft, három vagy több gyermek után 10 millió Ft jár. Tehát három gyermek esetén, ha lakást vásárolunk, akkor 5 millió forintot költhetünk az ingatlan vételére a másik 5 millió forintot, pedig felújításra.

A rendelet megalkotása során megszabták a négyzetméter-határokat is. Egy vállalt gyermek esetén minimum 40 m2-es, 2 gyermek esetén 50 m2-es, 3 gyermek esetén 60 m2 a vásárolt lakás minimális területe. Ugyanezek a számok házak esetében 70, 80 és 90 m2. A négyzetméterek mellett olyan feltételeknek is meg kell felelnünk, mint a legalább 1 éves TB jogviszony vagy az erkölcsi bizonyítvány. Továbbá fontos kritérium, hogy közeli hozzátartozótól és saját gazdasági társaságtól ingatlant nem vásárolhatunk.

Ahhoz, hogy igénybe vegyük ezt a támogatást, a bankok nem kötelezhetnek más szolgáltatás igénybevételére. Az ingatlant, amelyre megigényeljük a támogatást bentlakási kötelezettséget ró ránk és ezt, az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője ellenőrzi majd.

Támogatott és nem támogatott települések

A falusi CSOK-ot 5000 lélekszám alatti települések lakói vehetik fel, ahol a népességcsökkenés nagyobb, mint az országos átlag. Tehát a jogosultságot első körben a népességcsökkenés és a lélekszám mértéke határozza meg. A jelenleg támogatott települések száma 2486. A támogatás érvényes a tanyákra is, függetlenül azok elhelyezkedésétől. A legfőbb cél, hogy falvaink ne néptelenedjenek el.

Ennek ellenére a Balaton környéki településeknek, mintegy negyedét zárták el ettől a lehetőségtől. Ezek közül van, amely az 500, de még a 300 fős lélekszámot sem éri el! Nézzük mely települések ezek: Káptalantóti, Felsőpáhok, Paloznak, Szentantalfa, Aszófő, Siójut, Tótvázsony, Csopak, Rezi, Gugy, Alsópáhok, Szántód,Csapi, Barnag, Nyim, Monostorapáti, Hidegkút, Somogytúr, Sármellék, Tagyon, Alsóörs, Felsőörs, Cserszegtomaj, Balatoncsicsó, Vászoly, Gyenesdiás, Nemesbük, Balatonszőlős, Lovas, Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Hegymagas, Teleki, Litér, Balatonszabadi.

Balatoni ingatlan árak

Akármerre nézünk országszerte, mindenhol tapasztaljuk, hogy meglepően sokat emelkedett az ingatlanok ára. Nincs ez másként a Balaton környéki falvakban-városokban sem.

Az új építésű part menti ingatlanok négyzetméter árai elérhetik az 1 millió Ft-ot is, ám a parttól bentebb eső lakások sem sokkal olcsóbbak. Egy 60 m2-es lakáshoz terasszal 50-55 millió Ft-ért juthatunk hozzá, amely 800-900 ezer Ft-os négyzetméterárnak felel meg. Mivel az újépítésű ingatlanok drágulnak, így az újszerűek árai is emelkednek. Újszerűnek számít, amely az elmúlt 10-15 évben épült. Siófokon például a 2018. januárban még 20 millióért kínált fiatalnak mondható ingatlanokhoz már nehezen jutunk hozzá 25-27 millió Ft alatt.

A városokban már valamivel mérsékeltebb árakkal találkozhatunk, de például egy 50 m2-es, régi építésű panellakást is jó, ha 20-25 millióért meg tudunk vásárolni. Ez 400-500 ezer Ft négyzetméterárat jelent. Az új panelek négyzetméterára pedig 500-600 ezer Ft között mozog. Szintén a Balaton fővárosában a telkek árai is jelentősen drágultak. Igaz, hogy az elhelyezkedés nagyban befolyásolja az árakat, de egy 1000 m2-es telek esetében 10 millió Ft-os vételárral minimum számolnunk kell, de nem ritka a 20 millió Ft-os ár sem.

Ám ne csak Siófokról essen szó, nézzünk néhány példa onnan, ahol nem jár a falusi CSOK. Alsóörsön egy 300 m2-es ház 45.000.000 Ft, tehát a négyzetméterenkénti ára 150.000 Ft. Egy 32 m2-es garzon Szántódon 17.500.000 Ft, négyzetméterenkénti ár 500.000 Ft felett mozog. Csopakon egy 800 m2-es építési telek 16 millió Ft-ba kerül, a telek négyzetméterára 20.000 Ft.

Egyéb lehetőségek, akiknek nem jár a falusi CSOK

CSOK új lakásra

A családvédelmi akcióterv első rendeletei között született meg a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, más néven a CSOK. Az állam ezen támogatása az ifjú házasok vagy már a gyermekkel rendelkező családok lakásvásárlását igyekszik segíteni. Összesen akár 25 millió Ft-ra is igényt tarthatunk, amely két részletből tevődik össze. Az első része egy 10 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatás, amennyiben 3 gyermekünk van, vagy a jövőben 3 gyermeket tervezünk. Ezt az összeget kizárólag új lakásépítésre fordíthatjuk. Használt lakás bővítés vagy vásárlás esetén, mindössze 2.200.000 Ft összeggel támogat a kormány, amennyiben 3 gyermekünk van.

A támogatás második fele egy 15 millió Ft-os államilag támogatott hitel. Ebben az esetben is feltétel a 3 gyermek, de két gyermek esetében is kaphatunk támogatást, akkor maximum 10 millió Ft-ot. Fontos, hogy 2019. július 1-jétől már használt lakásra is igénybe vehetjük a támogatott hitelt, hasonló feltételekkel.

Babaváró hitel

A falusi CSOK-al egy időben indul a babaváró hitel, amelyet 2019. július 1-jétől 2022. december 31-ig igényelhetünk. A legfontosabb tulajdonsága, hogy szabad felhasználású és kamatmentes, sőt ingatlanfedezet sem kell hozzá, mivel az állam ezért kezességet vállal.

A nevéből is kiderül, hogy hitelről van szó, de a gyermekek számának növekedésével vissza nem térítendő támogatássá alakul. A második gyermek születése után a tartozás 30%-át, a harmadik gyermek után pedig a 100%-át engedik el. Továbbá minden gyermek érkezése után 3 évre függesztik fel a tartozást. Maximum 10 millió forint a felvehető összeg, 20 éves futamidőre, havonta legfeljebb 50.000 Ft-os törlesztőrészlettel.

Fontos tudni, hogy azok a házaspárok vehetik igénybe ahol a feleség a 18. életévét betöltötte, de a 41-et még nem. Az egyik félnek legalább 3 év TB viszonnyal kell rendelkeznie vagy a felsőoktatásban kell tanulnia. Ezen felül szintén legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie, ahol a már meglévő gyermek nem akadály.

Ez a hitel 0%-os kamattal rendelkezik, amely az állami támogatásnak köszönhető. Abban az esetben, ha 5 éven belül megszületik a gyermek, akkor a hitel végig kamatmentes marad, de ha nem, akkor vissza kell fizetni a hitelt és a kamat is megnő.

Lakásáfa visszaigénylése

Amennyiben egyik állami támogatásra sem vagyunk jogosultak, abban az esetben is élhetünk az áfa visszaigénylés lehetőségével 5 millió Ft-ig. Ez konkrétan annyit jelent, hogy a 27%-os áfa kulcs 5%-ra csökken és a különbözetre igényt tarthatunk. Egy nettó 30 milliós új építésű ház áfája 8.100.000 Ft, de a kedvezménnyel mindössze 1.500.000 Ft. A kettő különbözete 6.600.000 Ft, amelyből 5 millió Ft-ot visszafizet nekünk az állam. A jelenlegi rendelet szerint ezzel a lehetőséggel 2023. december 31-ig élhetünk.

Lakáshitel

Abban az esetben, ha nincs önerőnk és támogatásra sem vagyunk jogosultak, akkor nincs más választásunk, mint a lakáshitel. Ezek természetesen költségesebbek, mint az állam által támogatott kölcsönök, de az egyre éleződő piaci versenyhelyzet miatt a pénzintézetek is egyre kedvezőbb hiteleket biztosítanak ügyfeleiknek. A cikk megírásának pillanatában az egyik legkedvezőbb ajánlatot a K&H Bank biztosítja, amely 10 millió hitelt biztosít 20 éves futamidőre, havi 53.430 Ft-os törlesztőrészlettel. Ebben az esetben a visszafizetett összeg 13.004.120 Ft lesz.

Érdekes, hogy a K&H ajánlata jelenleg veri a 3%-os CSOK hitelt, amely esetében hasonló feltételekkel körülbelül 300.000 Ft-al fizetünk vissza többet. Persze itt 5 éves kamatperiódust biztosít az állam, míg a K&H esetében ez az érték csak 3 hónap. A babaváró hitellel azonban úgy néz ki, hogy egyik ajánlat sem tudja felvenni a versenyt. Ez a hitel majdcsak 0%-os, ugyanis 10 millió Ft-ra körülbelül 500.000 Ft pluszt fizetünk vissza 20 év alatt, havi 44-45 ezer Ft törlesztőrészlettel.

A lakáshitel számításban segítségünkre sietett a hitelmindenkinek.hu, ahol naprakész információkat kap a pénzügyeivel kapcsolatban.

Bízunk benne, hogy a cikk segített Önnek eligazodni a balatoni lakásvásárlási lehetőségekkel kapcsolatban. Amennyiben teheti mindig legyen türelmes és alaposan járjon utána a legkedvezőbb lehetőségeknek, legyen szó akár államilag támogatott, banki hitelből vagy önerőből vásárolt ingatlanról.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva