viharjelzés: Siófoknál 0
-2°
-3°
DNY
4 km/h
Fábos Erika | 2019.07.16. 16:00
Balatonlellére beszökött az ősz... sőt, a tél is
Balatonlellén már elkészült a téli programfüzet. Nincs semmi tévedés. Azt szeretnék, ha visszajönne télen is, aki most itt nyaral.

Bár az elmúlt napok időjárása kicsit elfeledtette velünk a nyarat, a naptárt nézve mégis érdekes, hogy elkészítették és már ki is adták Balatonlelle-Balatonboglár őszi téli programfüzetét. Az időzítés persze szándékos, a szerkesztők szeretnék, ha a főszezonban itt nyaralók is megtudnák, van élet a két városban nyár után és előtt is, minden évszakban van miért ide jönni.

A kiadvány ugyanis a környék főszezonon kívüli programjait és egész évben nyitva tartó helyeit gyűjti csokorba.
A Balaton télen-nyáron menő, ez a vállalkozói összefogásból alakult kezdeményezés alapgondolata. A környékbeli szolgáltatók azt vallják, el kell rugaszkodni a lángos-nyár-strand szavak hármasától, és egy olyan turisztikai kínálatot – szakszóval desztinációt – kell megteremteni, ahová az év minden napján érdemes ellátogatni. Ehhez minden adottság meg is van Balatonlellén. A kezdeményezést a helyi vállalkozókon kívül támogatta Balatonlelle és Balatonboglár önkormányzata is.

Luszi, a hajó, a vízen keresi a vendégek kedvét

A kiadványban tizenkét egész évben nyitva tartó hely, tizenkilenc program szerepel 2019. szeptemberétől 2020. májusáig, ami azt mutatja, hogy egyre többen látnak fantáziát az egész éves Balatonban és folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb résztvevők is.

A programok között idén is szerepel a téli vitorlás versenysorozat, a Balatonlellei Karácsonyi Vásár és Adventi Gasztro Piknik, a tavaly nagy sikerrel debütáló Kishegyi Kortyok és Falatok és az október végén megrendezésre kerülő Murci Fesztivál.

A kiadványon mellett idén is bemutatásra került egy új – szintén egész évben üzemelő – jármű. A Luszi névre keresztelt hajó egész évben viszi az utasokat, amíg csak be nem fagy a Balaton. Az ígéretek szerint a tematikus programok mellett az összes főszezonon kívüli rendezvényre indítanak majd járatot a Balaton körül.

A híres kisbusz: Lelle-Boglár Tekergő

– A hangsúly az összefogáson van, örülök, hogy eljutottunk oda, hogy együtt tudunk az egész éves Balatonért tenni – mondta Tóth Balázs, a Balatoni KÖR alelnöke. – Luszi hajónak és a Lelle-Boglár Tekergő kisbusznak is az a célja, hogy a balatoni szezont ki tudjuk tolni, és a Balaton is egy egész évben élő és lüktető hely legyen. Hozzátette: folytatódik a Kör GasztroPiknik sorozata is, ami idén 6 alkalmasra bővült, Sümeg, Badacsony, Balatonlelle, Köveskál és Balatonfüred után csatlakozott Zamárdi is.

Tavaly nagy sikere volt az adventi programoknak a Balaton körül, idén is lesz téli kínálat

 

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva