2020.05.13. 05:42
Behálózzák a Balatont a halloweenpartyk májusban. Ideje lefújni őket!
Hirdetés - Fürtökben lógó pókok, hálószőtte kertek, sikoltozó nyaralók. Beindult a félelem, és a rettegés, pedig csak május van. Ezek a halloween partyk minden balatoni nyaraló számára ismerősek lehetnek. Most ahányat lehet próbálnak lefújni.

A párás levegő miatt a pókok közkedvelt vendégei lettek a Balatonnak. A nyaralókat reggelre teleszövik hálójukkal, amikbe délutánra mindent belehord a szél, így a gondosan karban tartott nyaralók egy halloweeni díszletre emlékezteti az ott pihenni vágyókat estére, amit a fel-felhangzó éles sikolyok tesznek még inkább lidércessé. Az ürülékük a frissen színezett ház falát piszkítják. Levakarhatatlanul.

Az Abatox 25 év fővárosi edzőtábor után úgy döntött, hogy nyakába véve a 7-es, 71-es utat, felszabadítja a balatoni nyaralókat az őket rettegésben tartó nyolclábúaktól.

Mindegy miért vannak itt, elmenni nem fognak!

A balatoniak már tudják, hogy a helyi klíma igen kedvez a rovaroknak, így a rájuk vadászó ragadozó pókoknak a balaton környéke egy terített svédasztal, ahol szinte minden eléjük hullik. Az életkörülmények ideálisak a Balatonon, ráadásul az épületek ultraibolya fényt tartalmazó kültéri világítótesteivel az újdonsült beköltözők úgy hívják magukhoz a rovarokat, és ezzel a rájuk vadászó pókokat, hogy közben sejtésük sincs róla, mibe fognak keveredni. A világítás megtervezésekor ugyan sok szempontot figyelembe szokás venni, de kevesen gondolnak még ilyenkor a rovarokra, amit egyes izzók jobban vonzhatnak.

A házak többsége így könnyedén válhat rémisztő díszletté, pedig érdemes erre is gondolni.

A pók, ami darabja 5.000 Ft-ot ér

Nem minden póktól lehet irtással megszabadulni. Az ország legveszélyesebb pókjai döntően mind védett állatok, így a száraz gyep talaján lakó, a földbe függőleges lyukakat fúró pokoli cselőpóktól, amely tavaly a Balaton-felvidéken megkapta a hónap állata címet, nem fog megszabadítani, de jelenlétük egy rendszeresen öntözött kertben, esetleg esőben gazdag években nem is jellemző.

Ennek a póknak az eszmei értéke 5.000 Ft, így az irtásuk helyett érdemes a rendszeres locsolással inkább elüldözni őket a területről.

Miből áll egy ilyen pókirtás?

A ház falán fürtökben lógó pókokat permetezni szokták, ahogyan minden olyan ház körüli búvóhelyet, amely ideális élettér mind a kis testű rovaroknak, mind a rájuk vadászó pókoknak. A kezelés során a tiszta víz hígított irtószerrel lepermetezett házfal 20-25 perc alatt nyom nélkül megszárad, miközben a kijuttatott hosszan hatás tartós hatóanyag még hetekig írtja az ott tanyázó, oda költözni vágyó pókokat.

A gyerekek, háziállatok is biztonságban lesznek, hiszen nemcsak, hogy nem veszélyes rájuk az irtószer, de a permetezett felülettel nem is igazán fognak érintkezni.

A pókirtásra itt lehet jelentkezni: https://www.abatox.hu/rovarirtas/pokirtas

Amit vegyszer nélkül is megtehetünk:

A világítás megtervezésekor érdemes figyelembe venni a rovarokat. Ha tehetjük a házat távoltól világítsuk meg, és válasszunk minimális ultraibolya fényt sugárzó égőt, ne hívjuk fel magunkra a figyelmet a kelleténél jobban.

A ház körül ne alakítsunk ki zsúfolt területeket. A ház falára felhalmozott, a széldeszka alá eső ellen betolt, és ott tárolt eszközök között tanyát vernek a kisebb rovarok. A kerti bográcshoz szükséges tűzifát, a szétszerelt trambulin elemeit, a rég nem használt ping-pong asztalt ne a ház tövébe toljuk.

Ha a rovarok nagyon zavaróvá válnak, vagy tartunk tőlük, hogy telkünk kísértetházzá válhat, akkor alternatívaként azzal is meg lehet próbálkozni, hogy a telek kevésbé használt részén mesterségesen kialakítunk egy „hotelt” a rovaroknak, ami kellően távol esik a háztól.

Ha viszont segítségre van szükség, az Abatox idén nyáron riasztható.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva