likeBalaton.hu | 2020.10.05. 14:00
Beváltak az újdonságok, nagy sikerrel zárult a balatoni vasúti szezon
A balatoni nyári és utószezon alatt több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez. Rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Az idén bevezetett Balaton 24 és Balaton 72 nyári tó körüli utazást biztosító jegytípusnak mintegy 16,8 ezer utas szavazott bizalmat.

A Balatonhoz a nyári szezon alatt, valamint a szeptember 27-éig meghosszabbított utószezonban, a járványügyi helyzet ellenére 1,7 millióan utaztak. A nyári szezonban a legnagyobb utasforgalmú állomás az idei évben is Siófok volt 314 ezer utassal, majd Fonyód, Balatonfüred, Balatonlelle, illetve Keszthely következett. A balatoni állomások és megállóhelyek közül Balatonakarattya, Vonyarcvashegy, illetve Csittényhegy utasforgalma növekedett tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben, 15 százalék felett. Az északi parton a júliusi és augusztusi Retró hétvége rendezvényeken közlekedő különleges gőz- és dízelmozdonyok, valamint étkezőkocsik szintén több ezer utast vonzottak a Balatonhoz.

Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Balatonnál a légkondicionált InterCity-kocsik számának növelése volt, melyeket előszeretettel választottak az utasok. A balatoni forgalom kiszolgálásában a hazai, új gyártású termes, illetve kerékpárszállításra alkalmas többcélú térrel rendelkező IC+ kocsik is részt vettek.

A megújult Utasellátónak köszönhetően, Budapest és Keszthely között naponta 8-8 Balaton expressz szerelvényen volt elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás, a szezon alatt közel 20 ezer vásárlás történt. A kedvenc termékek idén is a START Burger, illetve az idén újdonságként bevezetett Classic Burger és a csapolt sör volt, a hamburgerekből mintegy 3000, a csapolt sörből pedig közel 10 ezer korsó fogyott.

Az idei nyáron a kerékpáros forgalom minden korábbi évnél magasabb volt, csaknem 88 ezer biciklis kerekedett fel a tóhoz vonattal. A megnövekedett forgalom kiszolgálása érdekében augusztustól a DÉLI PARTI sebesvonatokon többlet kerékpáros kocsikat állítottak forgalomba, és eltörölték a kerékpárhely-váltási kötelezettséget. A kerékpáros utasok könnyű fel- és leszállását, tájékoztatását az idei évben is diákmunkások segítették a vonatokon és a kiemelt állomásokon.

A nagy sikerű Balaton 24 és Balaton 72 napijegyek voltak a MÁV-START legkedveltebb nyári jegytermékei.

Szeptember 28-tól pedig versenyképesebb és utasbarát kínálatot vezettek be több dunántúli viszonylaton, a Balaton déli partját, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Keszthelyt, Szombathelyt, Székesfehérvárt és Veszprémet érintően. A Balaton déli partján mostantól kezdve a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság. Nagykanizsa és Keszthely, illetve Budapest között InterCity-k közlekednek a gyorsvonatok helyett. Valamennyi felsorolt viszonylaton eltörölték a gyorsvonati pótjegyet, négy vonalon az InterCity vonatok pedig a jelenleginél olcsóbban, azaz pót- és helyjegy helyett, egységesen mindig 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. Újabb vonalon vezették be a virtuális díjszámítást, így átlagosan 10 százalékkal vált olcsóbbá az utazás.

Forrás: Mavcsoport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva