borsonline.hu | 2020.10.15. 10:00
Brutális a kábítószerkereskedő pusztítása a Balatonnál!
Rablás, kábítószer-kereskedelem, csalás, lopás, rongálás és sikkasztás – ezek miatt keresik a zsaruk azt az öt nőt, akik az 50 legkeresettebb bűnöző között szerepelnek a körözési toplistán. A Balatonnál követte el tetteit az egyikük!

Ugyan a pontos szám szinte percenként változik, de nagyjából 12 770 emberrel szemben van érvényben elfogatóparancs jelenleg Magyarországon. Az 50 legkeresettebb bűnözőt felsorakoztató körözési toplista tavaly január óta elérhető a rendőrség honlapján. A szökevényeket felsorakoztató tablónak azóta nagy sikere van, számos bűnözőt sikerült ennek köszönhetően elfogni. A legtöbbjük férfi, azonban van közöttük öt nő is, akik között pedig egy olyan is akad, aki a Balatonnál hajtotta végre szörnyűséges tetteit.

A tatabányai születésű Dudás Ildikót, a Veszprémi Törvényszék és a Győri Ítélőtábla ítélete alapján bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt körözik négy éve, mivel a rá kiszabott 6 év fegyházbüntetését nem kezdte meg. A 32 éves nő 2010 tavaszától 2012 áprilisáig bűntársaival kereskedett speed, valamint ecstasy típusú kábítószerekkel a Balaton-környéki lokálokban, és rendszeresen fogyasztotta is a szereket. A körözött nő és élettársa nemcsak a különböző szórakozóhelyeken, hanem gyermekeik jelenlétében, napközben az otthonukban is használták a fenti szereket, továbbá volt olyan alkalom, amikor a kábítószer átvételekor kiskorú gyermekeik is jelen voltak. Európai elfogatóparancs is van kiadva elleneírja a borsonline.hu.

Nézd meg a nő képét lentebb!

További balatoni bűnügyekről olvasnál? Itt mindent megtalálod.

Fotó: police.hu

 

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva