Krausz Andrea | 2018.11.15. 10:00
Brutális pontyrekordok a Balatonon
Sikeres horgászszezon zárhatunk, soha nem volt még olyan év, hogy 20 darab 20 kilogramm feletti pontyot fogtak volna ki a tóból. Ráadásul 2018. október 31-én egy kapitális példány is horogra került, amit hivatalosan hitelesítettek. Hoffer Dávid egy 30,10 kg-os példánnyal írta be magát a balatoni rekordok könyvébe.

– Az idei ősz a pontyrekordokról szólt – mondta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. – A 10-15 kg feletti pontyfogások ma már szinte minden naposnak számítanak. Igen gyakoriak a 15-20 kilogrammosok, és a horogra akadt 20 kg feletti példányok száma megduplázódott a tavalyi évhez képest – tájékoztatott a cég szakembere.

A behúzós (bojlis) horgászat szabályozásának köszönhető, hogy az utóbbi időben több halnak van esélye megöregedni a tóban. Az előírás szerint ugyanis 70 cm-es méret fölött kötelező visszaengedni a tóba a pontyokat, így azok tovább élhetnek, gyarapodhatnak. Azért nem súlyban adták meg az előírt paramétert a szabályozásban, mert általában elég nehéz megmázsálni egy nagyobb halat anélkül, hogy az meg ne sérüljön. A „fogd ki és sérülésmentesen engedd vissza a tóba” elv egyre jobban terjed, amit segítenek a korszerű eszközök, például a pontymatrac, pontyzsák, pontymerítő vagy a sebfertőtlenítő.

Egy nagyobb pontyot például nem lehet csak úgy letenni a betonra, mert a kemény talajon agyonnyomódnak a szervei és rövidesen elpusztul. A bojlisok számára kötelezően előírt pontymatrac vagy pontyzsák azért is jó, mert arra fektetve például le lehet fotózni a zsákmányt, a matracot összecsukva pedig óvatosan a vízbe lehet engedni és újra útjára bocsátani a halat.

Az október végén mért balatoni pontyrekord rögzítésére bizony szükség volt a balatoni halgazdálkodási cég szakemberének hitelesítésre. Az északi part közepén fogott 30,10 kilós példányt a zánkai Hoffer Dávid fárasztotta ki mintegy 40 perces küzdelem végén.

ÚJ PONTY TÓREKORD A BALATONON! Soha nem történt még akkora, általunk hitelesített pontyfogás a Balatonon, mint ami ma…

Közzétette: Balatoni Hal – 2018. október 31., szerda

 

Volt némi vita a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. facebook oldalán arról, hogy mások korábban már fogtak nagyobb pontyot a tóban, Nagy Gábor szerint a kifogott példányokat nekik kell hitelesíteni.

– Ha valaki felhív bennünket és bejelenti, hogy rekordgyanús pontyot fogott, akkor a kollégáink azonnal a helyszínre sietnek és megmérik a hal súlyát, lefotózzák és persze minél gyorsabban megtörténik a hal visszaengedése is a Balatonba. Ezután kerül jóvá hagyásra a rekord. Közben gondoskodni kell arról, hogy a hal ne sérüljön – hangsúlyozta a horgászati ágazatvezető, majd hozzátette, hogy a nagy pontyok jelenléte serkentően hat a balatoni horgászturizmusra, hiszen mindenkiben ott él a remény, hogy kifoghatja álmai halát.

Sikeres horgászszezont zárhatunk az ősz végén, ami a számokban is megmutatkozik. Október végéig 7 százalékkal növekedett az eladott napi horgászjegyek száma a tavalyi évhez képest.

Krausz Andrea

Horgászboltok, horgásztavak a Balaton körül

Mindent a pecázásról

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva