feol.hu / V. Varga József | 2021.02.21. 10:00
Budapesttől Balatonig – A kerékpárút Fejér megyében ezeket a településeket érinti
A Budapest–Balaton-kerékpárút Fejér megyében tizenöt települést érint. A következőket: Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap, Velence, Sukoró, Pákozd, Székesfehérvár-Kisfalud, Székesfehérvár, Szabadbattyán, Kőszárhegy, Polgárdi és Füle.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. négy szakaszra osztotta a Budapest–Balaton-kerékpárút fejlesztését. Az első a Budapest és Etyek közötti 23,3 kilométeres, a második az Etyek és Velence közötti 32,6 kilométeres, a harmadik a Velence és Székesfehérvár közötti 28,7 kilométeres, a negyedik pedig a Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti 24,1 kilométeres szakasz.

Az összesen csaknem 109 kilométer hosszúságú kerékpárút közbeszerzése már 2016-ban megkezdődött, s az előzetes remények szerint 2019-re megépült volna. A csúszásról, a késedelemről a NIF időközben úgy nyilatkozott, hogy a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatt folyamatos módosítás vált szükségessé, amelyek átvezetését a változó jogszabályi és műszaki előírások is lassították.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. januári közlése szerint a Budapest–Balaton-­kerékpárút Budapest és Biatorbágy közötti 9,6 kilométeres, illetve a Biatorbágy és Etyek közötti 4,4 kilométeres szakaszán tavaly tavasszal megkezdődött a kiviteli tervek elkészítése, és a már elkészült tervek alapján a munkák is megkezdődtek, és a nem engedélyköteles szakaszok egy része el is készült.

A NIF február közepén közzétette, hogy a kerékpárút hamarosan a Tordas és Velence, valamint a Székesfehérvár és Balatonfőkajár közötti szakaszokkal bővül. A szakaszok együttesen kicsivel több, mint 43 kilométer hosszúságúak.

A közbeszerzési eljárások eredményeit az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az európai uniós közbeszerzési közlönyben.
Az első tender a Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap és Velence közötti 17,5 kilométeres kerékpárutat tartalmazza. Ennek az építését a Swietelsky Magyarország Kft. nyerte 1 milliárd 995 millió forinttal.

A másik tender két részből áll. Az első a 15,7 kilométer hosszú Székesfehérvár, Szabadbattyán, Kőszárhegy és Polgárdi szakasz. Ezt a Reaszfalt Kft. építi meg, 2 milliárd 499 millió forintért. A második rész a Polgárdi, Füle és Balatonfőkajár szakasz, amely 10,4 kilométer hosszúságú. Ennek a kivitelezője a Hazai Építőgép Társulás Zrt., 1 milliárd 199 millió forintért.

Amint megtudtuk: a Székesfehérvárra bevezető szakasz építése tavasszal kezdődik.
Tessely Zoltán, Fejér megye 3. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa a következőket közölte a feol.hu-val:
– Folyamatban van a Budapest és Etyek közötti 23,1 kilométeres szakasz kivitelezése, 2021-ben el is készül (a biatorbágyi szakasz sorsa a településen átvezető szakasz kapcsán esedékes népszavazás eredményétől függ). Az Etyek és Velence közti szakasz (32,8 kilométer) kivitelezése tervezetten idén márciusában indul, és 15 hónap múlva, 2022. második negyedévben készülhet el. A Velence és Székesfehérvár közötti 28,7 kilométeres szakasz építése várhatóan 2022. első negyedévében fejeződhet be, most csak a székesfehérvári 1,8 kilométeres bevezető szakasz készül el. A székesfehérvári átkelés a meglévő kerékpárutakon kijelölésre került, átfogó fejlesztése középtávon várható.
A Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti 27,4 kilométeres szakasz kivitelezése 2022. negyedik negyedévben zárulhat. A szükséges forrás a jelenleg kivitelezéssel érintett szakaszokra teljes egészében rendelkezésre áll.

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Forrás: feol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva