2019.01.27. 07:00
Busókkal töltöttek kolbászt a siófoki kikötőben
Mindent bevetnek Siófokon, hogy elűzzék a telet. A II. Siófoki Toros Partyra újra meghívták a mohácsi busókat, és a biztonság kedvéért kiszebábot is égetnek, ami vasárnap a Balaton jegén végzi, hátha az megolvad.

Kolbászillat lengte be a levegőt a siófoki hajóállomás környékén, ahol egy hatalmas rostélyon 300 méter kolbász sült meg, de méterben ugyancsak nem elhanyagolható mennyiség készült kolbászból és hurkából azoknak a csapatoknak a sátrai alatt, akik neveztek a rendezvény fő számára, a töltőversenyre.

A tavaly debütált siófoki program idén több újítást is hozott: ilyen volt például az is, hogy nem csak a kolbászaikkal mérkőztek meg a résztvevők, hanem újragondolt toros ételeket is készítettek.
Többségében toros káposztával rukkoltak elő a verseny résztvevői, akik igazi autentikus ízekkel lepték meg a zsűrit és a kóstoló közönséget. A versenyben fontos volt a tálalás is, a zsűrielnök Csapody Balázs szerint ezen a téren kifejezetten nagy fejlődést tapasztalt az elmúlt évhez képest.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnöke által vezetett ítészek 14 csapat remekeit kóstolták végig, és összességében elégedettek voltak az ízekkel. A tálalás terén talán a legötletesebbek a siófoki mentősök voltak, akik hordágyra fektették azt a hatalmas fatálat, amin a kenyércipóba töltött toroskáposzta mellett még legalább 4 féle ízletes fogás szerepelt.

Kínálatukat egyébként a zsűri a második helyre rangsorolta, míg a harmadik helyet a szomszédvár nőcsapata, a balatonvilágosi asszonyok érdemelték ki. A töltő verseny legjobb kolbászát a Siófoki Férfi Dalkör készítette. Pintér László elnök szerint a jó fűszerezés és az ízléses tálalás mellett a siker titka az volt, hogy a szívüket is beleadták a töltésbe. Nincsen verseny különdíj nélkül, amit a Siófoki Polgári Kör csapata tudhat magáénak. Ők egyébként belsőségekből készített pörkölttel is előrukkoltak.

A jeges Balaton-parton tartott II. Siófoki Toros Party ezúttal is szabadtéri vendéglátósok egyesületének szervezésében valósult meg, teljes egészében vállalkozói támogatásból. Gigler Anikó, az egyesület elnöke azt mondta: a céljuk ezúttal is az volt, hogy egy igazi közösségi rendezvényt szervezzenek a téli időszakban, ezzel is erősítve a négy évszakos balatoni törekvéseket.

A főszervező arról is beszélt, hogy az igények miatt idén már kétnapossá tették a Toros Partyt, ahol jégre viszik a busókat, vasárnap reggel pedig a maszkos mohácsiakkal együtt disznót vágnak.

A hét utolsó napján egyébként le is lehet mozogni a nehéz toros étkeket. A Balatuning Egyesület ugyanis jelmezes futást szervezett asszonyfarsanggal egybekötve. A régi somogyi hagyományt felelevenítő nők férfiruhát húzhatnak és ezúttal az sem ciki, ha futás után legördül egy pálinka a torkokon. Persze, csakis védőitalként a hideg ellen.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva