– Hogy van?
– Szerencsére tele van a naptáram fellépésekkel, nagyon elfoglalt vagyok. Ez számomra boldogság, mert annak idején arra szerződtem, hogy szórakoztassam a közönséget, ami engem mind a mai napig boldoggá tesz, és életben tart. A koncertek mellett a családommal is sok időt töltök. A fiammal és az unokámmal is remek a kapcsolatom, a kicsi most lett másodikos. Emellett mosok, főzök, takarítok… (Nevet.) Így telnek a napjaim.
– Unokájával, Erikkel mennyi időt tud együtt tölteni?
– Fölöttem lakik, így mindig bekopog hozzám, amikor elmegy az iskolába. Együtt ebédelünk, sokat beszélgetünk, nagyon okos kisfiú. Focista akar lenni.
– Fiatalokat megszégyenítő vehemenciával dolgozik. Nyáron hány koncerttel számol?
– Érdekes módon az év első két hónapjában is szép számmal voltak fellépéseim, ami nem jellemző. Ahogy összeszámoltam, eddig nagyjából százhatvan meghívásnak tettem eleget.
– Kikkel szeret fellépni?
– Nagyon szerencsés vagyok, mert a sors született tehetségekkel, igazi zenészekkel hozott össze. Póta Andrással, Cucival még a Generálban kezdtünk együtt zenélni, 1980 óta lépek fel Csiszár Péterrel és Halász Jánossal, 1993 óta pedig László Attilával és Lattmann Bélával.
– Úgy tudom, remekül trombitál. Mikor játszott utoljára?
– Két évvel ezelőtt. Akkor mutattuk be Várkonyi Mátyás Messiás.ma című oratóriumát, amelyben kaptam egy jelentős szerepet. Szeretem az ilyen, kihívást jelentő feladatokat.
– Augusztus 9-én a Siófoki Szabadtéri Színpadon ad koncertet. Meglepetéssel is készül?
– Hogyne, a sztárvendégem Karácsony János lesz. A koncert különlegessége, hogy ezúttal főleg magyarul fogok énekelni. Erre a koncertre ellátogatnak zenészek, „tudományos professzorok is”, nekik is készülök némi meglepetéssel.
– Mi jut eszébe a Balatonról?
– Rengeteg szép emlék fűz hozzá. Emlékszem, kisgyerekként a zamárdi kempinget egy stoptáblával a kezemben nyitottam meg. Később sokat dolgoztam is ott. Hasznos dolog volt, hogy valamennyire tudtam angolul, és miközben kicsit elmélyíthettem a tudásomat, mellette pénzt is kerestem.
– Mikor járt utoljára a szülőfalujában, Kámonban?
– Nagyon-nagyon régen. Utoljára akkor, amikor a 104 éves nagyanyámat látogattam meg. A kis község az osztrák határ mellett bújik meg, és pillanatok alatt leveszi lábáról a látogatót. Katika, a feleségem imádta a nagyanyámat. Állítólag azért jött hozzám, mert nagyon jól kijöttek egymással.
– Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?
– Elég sok van. Talán a legemlékezetesebb, amikor a nagypapámmal elmentünk a Szombathely melletti Sé patakhoz, ahol előszeretettel hódolt szenvedélyének, a rákászásnak. Úgy tudom, Sanyi bácsi a kifogott kis jószágokat orvosi célra adta el Ausztriába. Szerettem vele lenni.
– Manapság mi foglalkoztatja a legjobban?
– Főleg az egészség. Az utóbbi időben nagyon sok barátom ment el, és sokan vannak most is kórházban. Jó lenne még sokáig élni, boldogan és egészségesen!
– Mire sajnálja az időt?
– A felesleges dolgokra. De ez mindig is így volt. Régen egy nap alatt rengeteg dolgot el tudtam intézni, ma már a koromnál fogva is maximum egyre vagyok képes.
– Tizenöt évet töltött külföldön. Mi segítette át azon az időszakon?
– A honvágyra nincs igazán gyógyszer. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy kiviszem magammal a családomat. Katika párszor említette is, hogy szerinte jobb lenne kint élnünk. Sokszor látogattak meg a fiammal, és látta a különbséget. Ami mindig visszahúzott, az a család. Tudtam, hogy az édesapám, az édesanyám, az öcsém, a húgom még itthon vannak.
– A fiával hogyan tartották a kapcsolatot?
– Hát, ez nehéz történet… Tíz éven keresztül csak pár napra tudtam hazajönni. Ünnepekkor hoztam neki csomagot, meg rengeteg ajándékot. Persze, ez nem feledtette vele azt, hogy nem voltam otthon.
– Hol vannak azok a kazetták, amelyeket mindig hazaküldött neki?
– Most már digitalizáltuk az összeset. Óriási dolog ez, nem gondoltam volna, hogy annak idején ilyen jó minőségben muzsikáltunk. A fiam tizennégy éves lehetett, amikor elkezdett kialakulni közöttünk az igazi apa–fia kapcsolat. Nagyjából akkor költöztem haza.
– Akkor negyvenéves volt. Zenei szempontból mindent elölről kellett kezdenie?
– Tulajdonképpen igen, mert tíz év alatt felnőtt egy újabb zenészgeneráció. Azt sem tudtam, ki az a KFT vagy a Bikini. Véletlenül hozott össze a sors Tátrai Tiborral, Tibusszal és Pálvölgyi Gézával, akik győzködtek, hogy csináljunk valamit együtt. Nem sokat hezitáltunk, belevágtunk. Emlékszem, az első turnén még úgy hirdettek meg minket: „Tátrai Band – és az ex-Generál Charlie.
– Mit bánt meg a legjobban?
– Visszagondolva, most már semmit.
– Mi volt élete legnagyobb élménye?
– Mándoki Lászlónak nagyon sokat köszönhetek, hiszen rengeteg világsztárral összehozott. Közülük Chaka Khant említeném, fantasztikus énekes. Somló Tamás, aki a legjobb barátom volt, mindig irigykedett rám miatta. Mondjuk, ő sokkal előbb találkozott vele mint én, ráadásul még rá is hajtott… (Mosolyog.)
– A felesége kit szeretett a művésztársai közül?
– Az első időkben mindenkit, aztán ez is sokat változott. Nagyon sokat köszönhettem Katikának, hiszen kitartott mellettem mindvégig, amíg kint voltam. Ő egyébként legjobban Somló Tamást szerette. A súlyos betegségük ellenére is egymást biztatták. A kórházba, rajtam kívül, csak Tamás mehetett be hozzá.
– Sok kollégája szerint rendkívül felhígult a zenész szakma. Osztja a véleményüket?
– Ha most Somló Tamás itt lenne, akkor azt mondaná, hogy nem, mert valójában mindenki azt csinál, amit akar. Nekem viszont az a véleményem, hogy ez egy elég komoly probléma. Nemcsak itthon van gond, hanem az egész világon érezhető ez a romló tendencia.
– Október 28-án ünnepli a hetvenegyedik születésnapját. Tudja már, kikkel tölti majd a napot?
– Pár nappal előtte lesz koncertem Sopronban, ott fogok ünnepelni a közönségemmel. Utána, lehet, a barátaimmal csinálunk egy szűk kis összejövetelt. Tavaly már nagyon komolyan kiünnepeltük magunkat.
Forrás: Vasárnap Reggel
