A Balaton reggeli fényeit csodálva jutott eszembe első csodás találkozásom a nagy vízzel.

Miskolci gyerekként ugyanis nem volt mindennapi kiváltság a Balatonban megmártózni. Pont hatéves voltam a család legkisebb tagja, aki csak a Zsuzsi nevű hörcsögjére és a köré szőtt mesékre tudott figyelni, gondosan előkészítettem őt a kéthetes balatoni utazásra, megfeszülve vártam az indulást. Apám és anyám egész reggel sürögtek-forogtak az ezt már ne vigyük, de ez pedig nagyon fontos mondatok között, mire végre elindultunk. Nővérem épp valami krimi regénybe burkolózott kiskamaszként – őt látszólag nem érdekelte hova megyünk, vajon meddig leszünk ott és mivel utazunk.

Jött a taxi, anyám leadta a jelzést: Itt a taxi, siessetek! Mi pedig pattantunk is a kocsiba, ami egyenesen a miskolci vasútállomásra vitt, ahol már várt minket a Balatoni gyors.

Emlékszem, végig Zsuzsit figyeltem: jól elrendezgettem neki a forgácsot a nagy befőttes üvegben és biztosan elég élelmiszert hoztam neki az útra, mikor édesapám megszólalt: Lányok, Csomag? Felraktátok? – Tesóm lesújtó kamasz tekintettel nézett ki a könyvéből: Nem tudom… Te, Moszika? – kérdezte tőlem – Hát, apa én Zsuzsit hoztam. Apám anyám felé fordult ijedten kérdezve: Szívem, Te mit hoztál magaddal? Mire anyám igazi női eleganciával megjegyezte: Tibi, az nem az én dolgom, a kis táskámat hoztam magammal…

Másodpercek alatt kiderült, az összes cuccunkat ott hagytuk a bejárati ajtónk előtt… szerencsére humorunk elcsapta ezt egy nyaraláson át tartó hahotával: a cuccok ott maradtak.

Így indultunk első Balatoni nyaralásunknak: Anya, Apa, Tesóm, a Zsuzsi meg én…

Két hét alatt megtanultam úszni, fogtam angolnát és kergettem a kacsákat a matraccal… soha nem akartam kijönni a vízből. Emlékezetes nyaralás volt: két pólóval, egy rövidnadrággal papucsban, de olyan igazi első balatoni nyaralás: víz, napsütés, és felejthetetlen jó hangulat…