Szaniszló Hajnalka | 2021.06.11. 06:00
Dübörög a balatoni nyár - hétvégi programajánló
Itt a nyár, a napsütés, a bátrabbaknak vízbe csobbanás és persze, színes programokkal is vár a Balaton. Hétvégi programajánló.

Időjárás a hétvégén

Szombat

Napos idő várható fátyolfelhőkkel, majd délutántól erősödő gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Napközben elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd késő estétől északnyugat felől egyre többfelé. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, zivatar térségében erős vagy viharos lökések kísérhetik.

A minimum-hőmérséklet 11 és 18, a maximum-hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

Vasárnap

Éjszaka frontális felhőzet vonul át felettünk több helyre záport, zivatar hozva, majd mögötte kiderül az ég, és napközben már napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, helyenként futó záporral. Az északnyugati szelet erős, elsősorban a Dunántúlon nagy területen viharos lökések kísérik.

Hajnalban 12, 19, a délutáni órákban 20, 25 fokot mérhetünk.

Most pedig lássuk a hétvégi balatoni programajánlót!

Fotó: Freepik

 

Június 12., szombat

575 – Keszthely Triathlon

Gyere és szurkolj a versenyzőknek, akik úsznak, bicajoznak és futnak a triatlon versenyen! Hihetetlen teljesítmények, fantasztikus hangulat vár rád.

A badacsonyi bányák rejtelmei, Badacsonytördemic

A Badacsony-hegyet megpillantva elsősorban a bor, a bazaltorgonák, a pazar kilátás jut eszünkbe, de a közel 438 méter magas hegy tartogat még bőven meglepetéseket. Ismerd meg a hegy sötét titkait is a vezetett túra során.

Nohabbal Balatonfüredre

Két balatoni előszezoni hétvégén, június 5-6-án és 12-13-án retró vonatokkal, a 90-es, 2000-es évek balatoni sebesvonatát megidéző hangulatú szerelvénnyel várja a MÁV az utazókat az északi parton. Budapest és Balatonfüred között egy-egy pár Katica sebesvonat Nohab vontatással és a hozzá illő kék Bhv kocsikkal fog közlekedni.

Nohab Balatonfüreden
Fotó: Keszey Ágnes

 

Pezsgő-sziget, Champagne és Ti, Balatonfüred

Különleges Champagne-ok, osztrigák és zene a füredi mólón. Kifinomult, könnyed rendezvény ínyenceknek – két napon keresztül a Balaton ölelésében.

Nyitott pincék napja, Balatongyörök

2021-ben is kinyitják a balatongyöröki Becehegyen a szőlősgazdák a pincéiket. Páratlan panoráma, finom borok és remek hangulat várja strand után a borkedvelő vendégeket a hegyen.

Nyaraló Nyár-ELŐ – Családi Piacoló GyenesdiásON

Tánccal és zenével köszöntik a nyarat az ingyenes gyenesi fesztiválon.

Dumaszínház: Kiss Ádám – Kőhalmi Zoltán, Balatonfüred

Június 12-én 19 órakor Kiss Ádám és Kőhalmi Zoltán a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.

Chill’n’Cheers, Siófok

Júniusban végre újra összekoccannak a poharak a Plázson, és folytatódik a nagybetűs #chill az elektronikus zene elitjével.

MAJKA & CURTIS / HORVÁTH TAMÁS – Plázs Siófok

A legnagyobb buli Siófokon sz ózdi és az újpesti fenegyerek közös formációja. Majkáék után pedig Horváth Tamás varázsolja el a fehérhomokos Plázs közönségét.

Egész hétvégén látogatható programok

Balatonfüred 50 – Kiállítás, 2021. június 5-2022. január 9., Balatonfüred

Képes történetek Balatonfüred várossá válásának első évtizedeiből. A kiállítás 2022. január 9-ig látogatható a Vaszary Galériában.

Fürdőélet a nagy háborúban, június 5-augusztus 29., Keszthely

A Balatoni Múzeum vándorkiállítása visszarepít a múltba, a boldog békeidők hangulatos fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt. Izgalmas, néha szinte sokkoló képek elevenítik fel dédszüleink életét.

IV. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál, június 11-13., Veszprém

Negyedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Rátonyi Róbert Operettfesztivált. Idén június 11. és 13. között élvezhetik az operettrajongók a muzsikás előadásokat a Veszprémi Petőfi Színházban.

Levendula Szedd magad – Lesenceistvánd

Csodaszép kilátás és egy varázslatos levendulamező vár rád! Az árnyat adó fák alatt kortyolj bele a hűsítő szörpökbe, ha elfáradtál a levendulaszedésbe.

Fotó: Mihály Szilvia

 

Nyitókép: Freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva