Szaniszló Hajnalka | 2020.02.20. 06:00
Dübörög a farsang, de más program is van a Balatonnál - hétvégi ajánló
Itt a farsang és a Balatonnál is számos felvonulás és beöltözős buli vár bennünket, de most rendezik a téli Balaton-átúszást és a bringafarsangot is. Sőt, számos egyéb kulturális és szórakoztató programmal is készülnek. Válogassatok kedvetekre, mutatjuk a legjobbakat.

II. Téli Balatoni Bringa Farsang – Balatonfüred

A téli kerékpáros túra, köszönve a múlt évi lelkes résztvevőknek, most már másodszor kerül megrendezésre az elszánt bringásoknak! Nyáron mindenki tud bringázni, de télen! A Téli Bringatúra csak elszántaknak való. Ezért nincs helyszíni nevezés, csak előnevezés, ugyanis mindegy, hogy esik, vagy fúj, aki bevállalta, az megcsinálja! A szervezők célja, hogy népszerűsítsék a csodás téli Balaton értékeit a kerékpáros turisták körében is. A tavalyi túra nagy sikere bizonyította, hogy akár 365 napon keresztül is lehet a Balaton körül bringázni!

 

 

Téli Balaton-átúszás – Szántód

Az első nyilvános téli Balaton-átúszásra február 23-án kerül sor Szántód és Tihany között. Nem megfelelő időjárás esetén az eseményt elhalasztják. A versenyzők hat hónapos felkészülésben vettek részt, hogy hozzáedződjenek a téli úszáshoz. 2 váltócsapat és 6 egyéni induló lesz a dermesztő versenyen.

 

 

Farsangi disznóvágás Hévízen

Ismerd meg a hagyományos disznóvágást a hévízi piacon, és kóstold meg a frissen készült finomságokat! Minden évben megrendezik a hagyományos falusi disznóvágást Hévízen. Nézd meg, milyen jó hangulatban telt egy korábbi esemény:

 

 

Egynapos családi vízitúra a Hévíz-patakon

Alacsony hidak alatt bujkálunk, vízi alagútban evezünk, bedőlt fákon és vízinövény kupacokon küzdjük át magunkat és a hajónkat. Tesszük mindezt a téli mínuszokban, egy meleg vizű, egy méter mély, lassú sodrású patak tetején. A túra végén pedig jöhet a finom forró tea és forralt bor.

Fotó: Tóvíziné Koller Julianna / Zalai Hírlap

Pöttyös szoknyák & csíkos zakók éjszakája – Badacsonytomaj

Unod már a hagyományos farsangi beöltözős bulikat? Annyi fánkot ettél már, hogy muszáj valamit mást is fogyasztanod? Szabad a szombat estéd, de nincs hova kimozdulnod? Nos, ha akár csak az egyik kérdésre is igennel válaszoltál, akkor jó hírünk van számodra, hiszen február 22-én 21:00-kor kezdetét veszi a BFF táncos mulatsága, ahol a pöttyös szoknyáké és a csíkos zakóké lesz a főszerep. A retro ruhákkal retro zene is jár, de ez ne tévesszen meg senkit, lesz itt minden; disco, house, pop és persze a legújabb club zenék is terítékre kerülnek, hiszen a hangulatért nem más, mint DJ Rádai felel.

Kép: pixabay

Lovasfarsang Nagyvázsonyban és Nemesleányfaluban

Jelmezbe öltözött lovasok és lovak, farsangi bál és pálinkamustra várja szombaton az érdeklődőket Nagyvázsonyban és Nemesleányfaluban. Igazi farsangi mulatságra készülnek Nagyvázsonyban február 22-én, szombaton, jelmezes lovasfogatokkal, télűző felvonulással és jelmezversennyel Nagyvázsonyban. Kiválasztják a legjobb pálinkát is, este pedig farsangi bálon táncolhatják ki magukat a résztvevők.

pixabay

Farsangi Mulatság a Hableányban – Badacsonytomaj

Jelmezes buli nem csak Hableányoknak! Február 22-én szombaton azzá válhatsz, amivé csak szeretnél: pillangó, oroszlán, félelmetes pók vagy cuki kiscica? Arcfestő is segít az átalakulásban, a maszk és álarckészítő foglalkozáson pedig minden fantáziádat bevetheted. Utána lehet, hogy már csak egy lufikard kell a lufi hajtogatótól, és megszerezheted a frissen sült fánkokat is.

Keszthelyi karnevál

A többszáz fős felvonulás és jelmezverseny idén is a Festetics-kastély parkjából indulva halad végig a város sétálóutcáján, ahol a zsűri megtekinti a felvonulókat. Idén is a megszokott koreográfia szerint zajlik majd a keszthelyiek látványos farsangi programja, a Keszthelyi Városi Karnevál 2020. február 23-án, szombaton délután. A jelmezeseket 13.30 órától várják a Festetics-kastély parkjába, hogy a menetet összeállítsák. Innen indulnak 14 órakor végig korzón a Fő tér felé a sorfalat alkotó nézők között.

fotó: pixabay

Forralt bor főző- és pogácsa sütőverseny – Ábrahámhegy

Ki készíti a legfinomabb forralt bort és pogácsát a Balatonnál? Várják a versenyzőket az ábrahámhegyi Művelődési Központba egy vidám farsangi mulatsággal egybekötött gasztronómiai csatára.

SlowFüred – Balatonfüred

Ezen a Slow hétvégén a lassú reggelit egy baráti ebéd követ, majd a napot egy pezsgős bárhangulattal zárják az esemény szervezői, a Szent Donát Borkúria.

pixabay

Nép • Tánc • Ház a Hableányban

A messze földön híres 10 éves Tördemic Néptáncegyüttes első táncházát tartja a Hableányban! Széthúzzák az asztalokat, zenével és vidámsággal telik meg a tér: félni nem kell, a részvétel egyetlen feltétele a nyitottság, és hogy legyen kedved táncolni. Haladókat, kezdőket, profikat várnak! 15:00-16:00-ig a legkisebbeket táncoltatjuk meg, 16:00-17:00-ig pedig a nagyoké a parkett!

Kép: Tóth B. Zsuzsanna/Veszprémi Napló

Tapolcai Téltemető

A tapolcai Fő térre várnak bennünket egy hagyományos téltemető mulatságra! Mi vár ránk a tapolcai farsangi mulatságon? Télbanyaűző maskarádé, töpörtyűsütő és forralt bor főző verseny.

Fotó: veol.hu

Castrum Virtuale – Időutazás a fenékpusztai római erődben – Fenékpuszta

A kiállítás a Fenékpusztán 2006 óta folyó új kutatásokból kiindulva a késő ókori erőd és épületei 3D-es rekonstrukciójára vállalkozik, és egy jövőbeli régészeti park vízióját vázolja fel. A kiállítás keretében az új kutatások eredményeinek és leleteinek bemutatásán túl egy lehetséges jövőképre és hasznosításra is javaslatot tesznek.

Fotó: Mihály Szilvia

Túra a tördemici sziklák alatt – Badacsonytördemic

Kellemes túra vár ránk a csodálatos Badacsony-hegy nyugati és északi részén. A túra legszebb pontján fantasztikus kilátás tárul elénk a Ranolder-keresztnél lévő kilátópontról.

Szerelmes kalandtúra – Keszthely

Kalandos párkapcsolati feladatsorok várják a szerelmeseket Keszthelyen. Nem lesz hiány játékos feladatokból, romantikus pillanatokból. Hatodik alkalommal rendezik meg a romantikus kalandtúrát Keszthelyen A tíz feladatból álló programsorozat végén a párok még jobban összekovácsolódnak, mint eddig, igazi élménydömping vár rájuk.

Fotó: Pixabay

Borbarangolás Badacsonyban – Badacsonytomaj

Egy jóízű kaland a vulkánok tövében! A hagyományos Borbarangolás keretében a kiváló minőségű ételek mellett megkóstolhatjátok a badacsonyi borászok pincéiben őrzött legzamatosabb borokat is.

 

Nyitókép: Shutterstockk

Összeállította: Krausz Andrea, Mihály Szilvia, Szaniszló Hajnalka, Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva