29 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Keszthelyen Illés Fanni: alsó lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született. 12 évesen kezdett el úszni, akkor gerincferdülése miatt javasolták neki ezt a sportágat. Testvérével, Rékával tette meg az első, majd a sokadik karcsapásokat is. Hetente két alkalommal mentek az uszodába, ahol három úszásnemet tanult meg.
– Hévízről beszélünk, ott kezdted úszó pályafutásodat. De már ezekben az években, gyermek-vagy tinikorodban megkedvelted ezt a sportágat, vagy egy szükséges teendőként élted meg?
– Nézegettem az olimpiai közvetítéseket, ismertem Gyurta Daniról és Pásztory Dóráról, de nem volt célom, hogy paralimpikon legyek. Ám hamar megtanultam úszni és egyre több szakember mondta, hogy nekem ehhez van tehetségem . Hamar meg is szerettem az úszást, ezért korán eldöntöttem, hogy mindig fogok úszni.
– Melyik a kedvenc úszásnemed?
– Egyikkel sincsen bajom, de talán a gyorsúszást és a mellúszást szeretem a legjobban- árult el az úszónő.
Az is szóba került, hogy míg a medencében való úszást hamar megkedvelte, addig a nyílt vízzel nem igazán sikerült megbarátkozni – annak ellenére, hogy többször teljesítette a Balaton-átúszást. a Balatonnak való közeli kapcsolatának kezdete egyébként egyáltalán nem volt barátságos: négy éves volt, amikor először a tó vízébe merészkedett, de majdnem belefulladt. Erről és életéről már korábban is mesélt a likeBalatonnak.
– Ugorjunk egy nagyot az időben, hiszen beszélgetésünk apropója a tokiói paralimpián megszerzett első hely és az ezzel járó aranyérem. Mikor kezdődött meg az olimpiára való felkészülés, mennyi plusz edzést jelentett?
– Azért az úszóknál mindig ugyaz van. Négy éves ciklusokra van bontva az életünk – ez a pandémia miatt most öt éves volt, és jön egy három éves szakasz. Öt évvel ezelőtt, Rió után, egyből elkezdtük a munkát. Viszont kifejezetten a paralimpiára való készülést 2019 őszén kezdtük el, a világbajnokság után. Aztán jött a Covid és újra kezdett kezdeni sok mindent. Ám az, hogy most kifejezetten a paralimpiára készülünk, olyan nincsen, mert minden világversenyre ugyanúgy kell felkészülni. Rengeteg munkával, rengeteg edzéssel. Én reggel két órás kondiedzéssel kezdek, után van egy két órás úszóedzésem és délután is van még egy, ugyancsak két órás úszóedzésem. Ez mindig így van: nincs különbség aközött, hogy bármilyen versenyre vagy a paralimpiára készülünk. Mi mindig nagyon sokat úszunk és nagyon keményen edzünk.
– Mi a legszebb a versenyekben és a megmérettetésekre való felkészülésben?
– A felkészülésben van egy alapozó időszak, aztán jön egy könnyedebb időszak, ami már a verseny előtt van. Ekkor már nem úszunk annyi kilométert, hogy frissebbek legyünk. A verseny pedig mindig egy ünnep, annak az időszaknak a lezárása, amit végigdolgoztunk. A paralimpia is ilyen volt. A versenyekben mindig az a jó, hogy felkészülten odamegy az ember és ott már csak finomhangolni kell a dolgokat és utána jön a versenyszám.
– Nyilván aki rész vesz egy versenyen és ez az olimpiára is igaz, azért megy oda, hogy minél jobb eredményt érjen el, lehetőség szerint győzzön, vagy dobogós eredményt érjen el. Te milyen reményekkel indultál a paralimpián, számítottál az aranyéremre?
– Mivel én voltam 2019-ben a világbajnok és világranglista-vezető is vagyok a mai napig is, idén pedig megnyertem az Európa-bajnokságot, nyilván bennem volt, hogy ez az aranyéremre elég lehet. Viszont nem tudhattam, hogy az ellenfeleim mit tudnak mit nem tudnak, ők hogy készülnek fel. Nyilván mindenki edz, hiszen ez a paralimpia. A kínai ellenfeleim mindig sötét lovak, ráadásul nekem három is volt belőlük. Azt, hogy aranyérmet nyerhetek, nem mertem soha kijelenteni, egy embernek mondtam ki, hogy szeretném megnyerni: ő az edzőm, Álmos. Mert babonából sem mondtam ki, nehogy aztán valami balul süljön el és utána magyarázkodhatnék. Nyilván a célom az volt, hogy megnyerjem. Tudtam, hogy bárki van mellettem, azt meg tudom verni, de az utolsó pillanatig nem tudtam elhinni, hogy ez egy aranyérem lesz. Annyira magasztos volt nekem ez a cél, hogy inkább csak a kis feladataimra koncentráltam, mintsem arra, hogy ez egy arany lesz. Így is hatalmas volt rajtam a teher, pontosan emiatt, hogy mindenki erről beszélt.
– Mi játszódott le benned az úszás közben, ami meghozta az aranyérmet? Mi történt a medencében, milyen gondolatok törtek elő?
– Én csak arra koncentráltam, hogy tökéletesen végrehajtsam azt, amire évek óta készülök. Itt nem csak beugrik az ember és leússza, itt figyelni kell minden egyes tempó szélességére, erejére, arra, hogyan érkezek oda a fordulóhoz, hogy rúgom el magam ott, mikor csinálom meg a végső hajrát, mikor érkezek célba. Az úszás a legösszetettebb sportág. Ezek zajlottak a fejemben. Minél higgadtabb próbáltam maradni és megcsinálni mindazt, amit Álmossal, az edzőmmel megbeszéltünk.
– Beszéljünk egy kicsit arról – megvilágítva a paralimpia jellegzetességeit is – hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kategóriába sorolják be a sportolókat, hiszen ezen nagyon sok minden múlhat. Neked egy véletlen, egy baleset is hozzájárult ahhoz, hogy a legsikeresebben szerepeljél, hiszen ennek következtében kerültél át abba a kategóriába, ahol eddigi meggyőződésed szerint leginkább a helyed van.
– Én tizenkét éven keresztül olyanokkal versenyeztem, akikkel nem tudtam felvenni a versenyt és nem volt korrekt, hogy abban a kategóriában voltam. Valóban, egy balesetnek köszönhetően újra be tudtuk adni a papírokat, hogy vizsgáljanak meg újra és derüljön ki, hogy nekünk van igazunk. Ez beigazolódott és onnantól kezdve nekem úgy kellett tennem, mintha ez a 12 év nem lett volna, pedig hány és hány nemzetközi érmem lehetett volna. Viszont nem volt időm ezen keseregni. Tudtam, hogy a fő számomban a helyemre tettek és onnantól csak a munkára koncentráltam és arra, hogy minden jobb és jobb legyen.
Fotó: MTI – Illés Fanni paralimpikon Facebook oldala
– Hogyan élted át a díjátadó pillanatait? Mit éreztél a dobogó legfelső fokán, amikor már túl voltál a versenyszámon?
– Nagyon meg voltam hatódva, hiszen ott volt Álmos, az edzőm a lelátón, Csaba bá’ – Sós Csaba szövetségi kapitány, a csapattársaim és arra gondoltam, hogy a szüleim és a testvérem a tv előtt ülnek – így minden fontos ember az életemben láthatott engem és ezt együtt át tudtuk élni. Az járt a fejemben, hogy a sok munkának és kitartásnak meglett a gyümölcse.
|
Illés Fanni honlapján -még az olimpia előtt megfogalmazott soraival – így vall önmagáról: „Több, mint 15 éve dolgozom nap mint nap az eredményekért. Nehéz ez a hullámvasút, amire felültem. Összeszámolni sem tudom hányszor voltam csalódott, hányszor akartam abbahagyni, hányszor építettem fel újra és újra önmagamat, de egyszer sem hagytam magamat a padlón és talán makacsságból is, de újrakezdtem. Hiszek abban, hogy a munkának kell, hogy legyen eredménye, még ha máshonnan is érkezik, mint amire elsőre gondolunk. Az, hogy Európa-bajnok majd világbajnok lettem és miattam szólt a magyar Himnusz, végül minden pillanatot megért. |
Fotó: Vasas FC- Illés Fanni paralimpikon Facebook oldala
– Mindent elértél, amit sportban csak lehet, jól ismered a versenysportot is, hiszen ez az életed. Az egyesületedben, a Vasasban működik már paraúszó szakosztály -melynek kezdetektől tagja vagy, és azt is tény, hogy a magyar sportolók nagyon jól teljesítettek a paralimpián – több sportágban. Hogyan látod a hazai parasportolók helyzetét, akár a versenysportban, akár a szabadidős mozgást és ennek lehetőségeit tekintve?
–Úgy látom, hogy az utánpótlással az a probléma, hogy nagyon Budapest-központú az egész. Vidéken az a legnagyobb probléma, hogy nincsen szakember, aki foglalkozna a sportolni vágyókkal, hiszen ezt nem lehet az épekkel együtt csinálni és középszinten sem lehet csinálni. Valaki vagy profi szintű – mint mi – és akkor eljut a világversenyekre és a paralimpiára. Ám ha valakinek az a célja, hogy hobbiúszó legyen és hazai versenyekre járjon, ahhoz is kell szakember. Ám én minden fogyatékkal élőnek – és beszélhetünk akár pici gyerekekről, akár tizenévesekről, akár friss sérültekről, akiknek nemrég volt olyan balesete vagy betegsége, melynek következtében megváltozott az élete – az úszást javasolom. Hiszen az úszás segít abban, hogy az ember elfogadja a testét – akár veleszületett, akár bármi miatt később lett fogyatékkal élő. Nem csak a sport áldásos hatása miatt mondom ezt, hanem amiatt is, hogy fürdőruhára kell vetkőzni és be kell ugrani a vízbe, azzal az ember a gátlásait is levetkőzi és megtanulja az ember szeretni magát. Én hiszek abban, hogy ezek az első és legfontosabb lépések.
– Most, az olimpia utáni időszak hogyan telik?
– Most rengeteg médiafelkérésnek próbálok eleget tenni, eléggé be vannak táblázva a napok. Mindennek örömmel teszek eleget, viszont most már hamarosan el szeretnék menni nyaralni – vagyis inkább „őszülni” – és kicsit kikapcsolni. Már nagyon várom, hogy a párommal el tudjunk utazni, illetve hazamegyek a családomhoz Rezibe.
– Ha szóba került a magánélet, áruljuk el azért azt is, hogy a többször említett Álmos – Szabó Álmos, az edződ – életed párja is. S még egy kicsit elszakadva a sportélettől, játsszunk egy kicsit végezetül. Mondok néhány szót, vagy gondolatot, mi jut eszedbe róluk? Az első mindjárt az imént említett Rezi.
– A családom.
– Balaton?
– Ahol mindig félek a vízbe menni – mondja mosolyogva Fanni, majd folytatja: mert nem látom az alját.
– Handbike és tókerülés?
– Az is kihívás: két nap alatt körbetekertem.
– A legnagyobb öröm?
– Ez a paralimpiai bajnoki cím. Az, hogy ezt elértem, számomra az egyik legnagyobb öröm.
– A legnagyobb álom?
– Hogy édesanya legyek.
A cikkben szereplő fotók forrása: Illés Fanni paralimpikon úszó oldala, a sportoló engedélyével
