A közbiztonság a csendes, nyugodt balatoni fürdővárosban természetesen az 1800-as évek végén sem volt rosszabb, mint az ország bármely más településén. Az ilyen a bűncselekmények más városokban is ismertek voltak, ezek a történetek szorosan hozzátartoznak minden város történetéhez, a bűnügyek és az azokról szóló háttér információk segítenek jobban megismerni a letűnt kor mindennapjait.
Földet venni Amerikában?
Bár borotvákról szól a hír, vér nem folyik a történetben, sőt, még a bűnöst is megsajnáljuk.
1894. augusztus 25-én este a keszthelyi Fő téren, a mai gyógyszertár helyén, Gödbaum János borbélymester bezárta az üzletét, ahol egy 16 éves tanoncfiú lakott. Másnap reggel, amikor kinyitott, döbbenten tapasztalta, hogy eltűnt 30 korona a fiókokból, és nyoma veszett egy pár ollónak és 22 borotvának. Hívta a csendőröket, akik először a tanonc fiút hallgatták ki, aki azt állította, hogy egész éjjel aludt, és nem hallott semmit. A korabeli lapok leírása alapján, amikor a csendőrök erélyesebben kérdezték, bevallotta, hogy ő rejtett el mindent. A bűnügynek ezzel a vége van, de a történetnek nincs.
– Mire lett volna jó a fiúnak ez a néhány borbélykellék? Miért vetemedett a lopásra?
– A reménytelen helyzetben élő borbély tanonc Amerikába szeretett volna menni, az ellopott tárgyakat zálogházba akarta adni, hogy az értük kapott pénzből földet vegyen a másik kontinensen, és ott élhessen boldogan. Szegény fiú, akinek ez volt az álma, nem is sejtette, hogy a megszerzett tárgyak értékéből még a Fiumei kikötőbe sem jutott volna el.
– Mennyibe került ebben az időben, hogy elhajózzon valaki az Újvilágba?
– Akkoriban egy amerikai hajójegy ára Fiume-New York között 180 korona volt. Egy napszámos 1-2 koronát keresett naponta, egy ilyen hajóútra egy évig kellett volna spórolni. Ekkor elég nagymértékű volt a kivándorlás Magyarországról, az egyszerű, rossz sorban élő emberek azt hitték, hogy ha máshol kezdik újra a kilátástalan életüket, ott boldogok lesznek. Ebben a történetben a fiút sajnáljuk, akinek volt ugyan egy biztos borbélyinas pozíciója, mégis elvágyott a világ túlsó felére. Elképzelhető, hogy családja sem volt, vagy ha igen, azok még rosszabb körülmények között éltek, mint ő. Mivel a boltban aludt, valószínűleg nem környékbeli volt. Elég kétségbeesettnek kellett lennie, ha lopásra vetemedett. Ez akkoriban is egy erős stigma volt, de úgy tűnik, mindent megpróbált, hogy kilátástalannak tűnő életét megváltoztassa. A borbélymester is megsajnálhatta a fiút, mert az ottmaradhatott az üzletben, a korabeli lapok még bírósági tárgyalásról sem számolnak be.
Csaló a korzón
Pető Vilmosnak, aki a Keszthelyi Kereskedők Társulatának az elnöke volt, a mai sétáló utcán, a Goldmark Házban volt üzlete. Festékanyagokkal, gyarmati árukkal kereskedett, kávé, tea, vegyi áruk is voltak nála. Jónevű kereskedő és megbecsült ember volt a városban.
A belvárosi korzó
– Hogyan leplezte le a bolti csalót?
– 1895. májusában egy kisfiú állított be az üzletébe, aki egy karmacsi kereskedőtől hozott egy levelet. Ebben a levélben a kereskedő leírta, hogy mi mindenre lenne szüksége, és hogy a kért árut a kisfiúnak adják oda, a fizetést majd később megoldja. Pető Vilmos megkérdezte a fiútól, hogy néz ki a kereskedő, akitől a levelet kapta. A fiú elmondta, milyen a férfi, de Pető Vilmosnak megszólalt a vészcsengő az agyában, hisz nem ismerte a levélben szereplő személyt, és nem szolgálta ki azonnal a futárfiút. Azt mondta neki, később jöjjön vissza. Közben Oszman Pálnak elmesélte ezt a történetet, amit nagyon jól tett, mert másnap egy másik kisfiú Oszmanékhoz ment be egy levéllel, amiben egy bevásárló lista volt, és szintén azt írták a végére, hogy a fizetés majd később, megegyezés szerint történik. Oszman Pál értesítette a csendőröket. A kisfiúnak üres dobozokat adtak, és ezekkel indult el a Balaton felé, ahol a megbeszéltek szerint várt a megbízóra. Az persze nem jött el, valószínű, hogy a szélhámos a közelben járhatott, és amikor látta a csendőröket, nem ment el a találkozóra.
– Volt olyan kereskedő, akitől sikerült árut szereznie a csalónak?
– Pár nappal később két cipésztől vitt el egy kisfiú csomagokat cipőkkel, amiket később kellett volna kifizetni, de ez soha nem történt meg, ők nem voltak elég elővigyázatosak
– Meglett a szélhámos?
– Kaposváron augusztusban fogtak el egy házalót, aki bevallotta a kihallgatáson, hogy Keszthelyen kisfiúknak néhány koronát adott, hogy ezekkel a levelekkel keressék meg a kereskedőket.
– A késve fizetés akkoriban elterjedt volt? Ekkora bizalom volt a kereskedőkben a vevők iránt?
– Ha egy kereskedő személyesen ismert valakit, akkor ez a fizetési mód természetes volt. Nemcsak a kereskedők fizethettek késve egymásnak, de a tehetősebb családok is felíratták a megvásárolt terméket, és azt később fizették csak ki. Fiatal fiúkat is gyakran alkalmaztak küldöncként, őket az utcán leszólítva néhány koronáért lóti-futi faladatokra kértek fel a tehetősebb emberek. A szélhámosok úgy dolgoztak, dolgoznak, hogy egy már működő rendszert használnak ki, ez a késve fizetés is ilyen lehetőség volt számukra.
Biztonsági szolgálat a betörések ellen
1897-es januári ékszerrablás Frisch Samu üzletéből nem csak az anyagi kár miatt volt jelentős a város életében, hanem azért is, mert ekkor elvileg már külön rendőröknek kellett volna figyelni a boltok biztonságára. A rablás után a csendőri vizsgálat tamáskodva fogadta, hogy kb. 50 ezer koronányi ékszer tűnt el a boltból, ezt ők nagyon sokallták. De a kereskedő arany, ezüst, drágaköves ékszerei és órái valóban nagyon értékesek voltak.
A nyomozás a kételkedés ellenére sikerrel járt, a csendőrök napokon belül elfogták Kaposváron az illetőt, aki beismerte az ékszerrablást.
– Miért volt mégis nagy a felháborodás a kereskedők körében?
– Mert a belvárosban annak ellenére betörtek egy boltba, hogy már itt voltak a városban a rendőrök, akik a boltokra kellett volna, hogy figyeljenek. A városi csendőrök az általános közbiztonságra ügyeltek, ezek a rendőrök a rend őrei voltak, ráadásul nem állami tisztviselőként szolgáltak, hanem a kereskedők fizették őket, a befizetett adókon felül rakták össze a rendőrök bérét. Ezért ők természetesen joggal azt várták volna el, hogy éjszaka is vigyázzanak a boltokra, de így is több üzletet megpróbáltak feltörni, volt, ahol sikerrel is jártak. Úgy hírlik, a rend őrei nappal az irodájukban ültek, éjszaka pedig ott aludtak, és ezt a kereskedők nagyon sérelmezték. Mivel ez a rendszer nem működött megfelelően, külön a boltokba is vettek fel biztonsági őröket, akik éjszaka vigyáztak az üzletekre. A csendőrök és a katonák is járőröztek éjszaka, és még így is előfordultak betörések.
