G.L./sonline.hu | 2021.03.21. 08:00
Egymást falják fel a balatoni csukák, ha kevés a táplálék
Befejeződött a csukák mesterséges szaporítása a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. buzsáki ciframalmi tavainál. A Balatonban kevés a táplálék az ivadékok számára, ezért a szakemberek ebben a formában próbálják bővíteni a ragadozó halállományt.

Már tavaly ősszel elkezdték leválogatni, március első napjaiban pedig szelektálták az anyahalakat aszerint, hogy melyik ikrás és melyik tejes. A napokban közel száz anyahaltól fejték le az ikrákat.

– Egy-két hétig a keltetőházban maradnak az ikrák, 4 hét elteltével pedig elérik már a két-három centiméteres méretet. Az apró halak a kisebb tavakba kerülnek. Fiatal korukban roppant falánkok, ha nincs elég plankton, egymást eszik meg. Így akár meg is feleződhet az állomány. Azért van szükség az előnevelt csuka telepítésére, mert a Balatonban kevés az apró táplálék, amelyre szükségük van párhetes korukban. A tervek szerint tavasszal motoros csónakokkal, a horgászok segítségével a nádasok környékére helyezik majd ki az előnevelt halakat – mondta Fodor Ferenc, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. haltermelési igazgatója.

Mindent tudni szeretnél a balatoni horgászatról és a halakról? Keresgélj PECA rovatunkban, ahol minden fontos információt megtalálsz.

 

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva