magyarnemzet.hu | 2021.06.19. 16:00
Egymilliót is kereshetnek a szakácsok a Balatonnál
A fővárosból toborozzák vidékre a munkaerőt.

A jövő évtől újra a növekedés irányába fordul a turizmus a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint – nyilatkozta Kovács László a Magyar Nemzetnek.

A mostani szezon azért is jó lehet, mert a rendezvénytartásra vonatkozó enyhítések bejelentésével az éttermekben, panziók­ban tömegesen merült fel igény családi ünnepségekre. Ezek kitartó húzóerőt jelentenek idén, bár a vállalati szféra még ébredezik – fogalmazott.

Fotó: Shutterstock

Az ipartestületi elnök azt mondta, hogy Budapesten elhúzódik az újraindulás. Sokan kivárnak őszig, így a koronavírus-járvány előtti kínálatnak nagyjából a fele lesz elérhető a nyáron, jórészt a turisták által is kedvelt fővárosi területeken.

A legnagyobb gondnak továbbra is a munkaerőhiányt nevezte Kovács László, aki szerint országosan 20 százalékkal kevesebben dolgoznak a szükségesnél.

Vidékre a fővárosból is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, akik akár havi egymillió forintot is megkereshetnek a Balatonnál

– mondta.

Az elnök szerint egy budapesti étteremben naponta 15-20 ezer forintot is elkérhet a takarításért egy 6-8 órában felvett munkavállaló.

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva