Szabad Föld / Varga Attila | 2020.12.27. 14:00
Együk a friss, hazai halat!
Magyarország Európán belül kiemelkedő édesvízi haltermelő ország. A tógazdasági haltermelésből származó halak a legegészségesebbek, mégsem eszünk eleget belőlük. Sőt, míg a világátlag húsz kiló, nálunk száz emberből négy még soha nem evett halat – mutat rá az elképesztő helyzetre Lévai Ferenc halászati szakmérnök, a halfogyasztás hazai szószólója.

– A televíziót kapcsolgatva azt a megdöbbentő kijelentést hallottam, hogy Magyarországon száz emberből négy még sohasem evett halat. Igaz ez?
– Sajnos igaz. Ráadásul nagyon rossz a halkínálat területi ellátottsága is, azaz például egy Borsod megyei kistelepülésen élő ember nehezen jut halhoz. Soha nem volt a faluban halbolt, nem is jár oda halkereskedői céllal senki sem. A halfogyasztás világátlaga fejenként és évente húsz kiló körül van, nálunk ez az arány hat kiló. A magyarok egy része csak karácsony előtt eszik halat, mintha az az ünnep része lenne, egyébként pedig máskor a főétel csak húsról szólhat. Az emberek gondolkodását meg kell változtatni.

– Már negyven éve is volt „holnap halnap” kampány, nem sok eredménnyel. Most hogyan lehet rábírni a magyarokat arra, hogy egyenek halat?
– Talán az észérvek állandó hangoztatásával. Mindenki számára ismeretes, hogy a halhús könnyen emészthető, magas fehérjetartalmú, vitaminokban gazdag táplálék. Jelentős forrása az ómega-3 zsírsavaknak, amelyekről bebizonyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát. A nagy halfogyasztó országok lakói között jóval kevesebb a szív- és érrendszeri beteg. Japánban 75, Portugáliában 68 kiló egy személyre lebontva az évi halfogyasztás mennyisége.
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet céljai között szerepel a hazai haltermelés és -értékesítés erősítése. Ennek érdekében indítottuk el a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző HalPéntek kampányunkat. Azt szeretnénk elérni, hogy a péntek újra a halfogyasztás napja legyen Magyarországon.

– Pedig elég halhúst termelünk mi idehaza, elég lenne az egész országnak. E helyett?
– Idehaza 24 ezer hektáron történik édesvízi haltermelés. Nagyságrendileg mondom, a Balaton felülete 60 ezer, a Velencei-tó 2600 hektáros. A legnagyobb tógazdaság, a hortobágyi 3 ezer hektáros, a Dunántúlon pedig kisebb halastavak találhatók. Az évi haltermelés 25-30 százaléka exportra megy, a horgászok számára mintegy 30 százalékot adnak el, a maradék 40 százalék kerül nagy- és kiskereskedőkön keresztül a fogyasztókhoz.

– Ön ízig-vérig halászati szakember. Látta már más országokban a halfogyasztás felfutását, magyar vonatkozásban ezért is bizakodó?
– Magyarország első érettségizett halásza voltam 1971-ben. Akkor alapította a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete a százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Gazdaságot. Az ivadéknevelés technológiájának fejlesztése és a fejlődő országoknak való átadása volt a cél, mert az ivadék a vetőmag a halászatban. Húsz évig dolgoztam ott, és mérnökként 1979–82 között Bagdadban jelölhettem ki egy magyar mintájú keltetőház helyét.
A Tigris folyó mellett olyan ivadéknevelő telepet létesítettünk, amely az alapját jelentette az Irakban kialakuló haltenyésztésnek. A datolyaültetvények öntözőcsatornái tele voltak szerves anyagokkal, olyan tempóban nőtt a busa, hogy a pikkely nem tudott vele nőni. Idővel a helyi parasztok biciklin szállították vízzel töltött nejlonzsákokban a kis pontyokat, busákat, amurokat, amelyek odahaza a saját kis tavaikban hat hónap alatt megnőttek ötvendekásra. Megismerték a halat, megugrott a fogyasztás.
Ezt követően Algéria édesvízi fejlesztésében vettem részt. Vietnam után Laoszban is végeztem egy fejlesztési felmérést, amely során kiderült, hogy az akkori mezőgazdaságiminiszter-helyettes jól beszél magyarul, ugyanis itt végzett Magyarországon. Így létrehoztunk egy vegyesvállalatot, és az ottani tilápiatermeléshez teljes vertikumú ivadékot állítunk elő. A fiam Laoszban él, ott irányítja a társaságot, az ivadéknevelés után most térünk át a feldolgozásra és a piaci értékesítésre.

– Mindig visszahúzta a szíve?
– Sosem voltam állandóan kint, mindig ingáztam a szülőhaza és a távoli országok között. A nyolcvanas évek végére már egy romokban heverő gazdaság lett a Sárbogárd melletti Réti-majorban. A területet két évig béreltem, majd 1994-ben a harmadik licitre megvettem. Elhatároztam, hogy a korszerű természethasználatot jelentő multifunkcionális tógazdálkodás modelljét teremtjük meg. A horgászcentrumban évente 12–14 ezer ember horgászik.
Minden héten több tonna halat adunk el horgásztavaknak, kereskedőknek. Úgy kellett beállítani a halászat forgóját, a fajtákat és korosztályokat, hogy egész évben minden hétre jusson hal a horgászoknak, a vevők asztalára. Mi kezeljük a tatai Öreg-tavat is 217 hektáron, továbbá van még Soponya térségében és a Hortobágyon is száz-száz hektár felügyelt tavunk. A hazai halastavak üzemeltetői sok éven át gondoskodtak arról, hogy a halkínálat friss és állandó legyen, már csak a magyar embereknek kellene több halat enniük.

– Állítólag ma már biztosabb, egészségesebb az édesvízi halak húsa, mint a tengeri. Ez igaz?
– A magyar fogyasztás fele édesvízi, fele tengeri. Igen, az édesvízi hal élelmiszer-biztonsága teljesen megoldott, míg a tengerekben Európa-nagyságú szeméthegyek úszkálnak, és a lebomló műanyag sajnos már a halak szervezetében is kimutatható.
Az európai édesvízihal-termelés egyike a legbiztonságosabbaknak, a magyar tógazdálkodásban nincs antibiotikum- és vegyszerhasználat. Mint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, azt mondom, lehetőleg ne a tengeri halat együk, mert itt a friss magyar, egészséges hal!

– Itt ülünk a vizes birodalma központi épületében, s a kollégái ebben a pillanatban a nehezen megkapott engedélyekkel elindultak rablómadarakra vadászni. Olcsó poén lenne azt mondani: lám, a madarak jobban eszik a halat, mint az emberek…
– A vízhez kötött életű védett madarak kétharmada itt nyüzsög a halastavak nádasaiban, de sajnos ez a kormoránok Las Vegasa is! A természetes vizekben, egyhektárnyi vízben ötven kiló, míg a halastavakon ezer kiló hal van. A halfogyasztóknak ez a természet terített asztala. A kormoránok tíz százaléka hazai, a többi vándorló, kóborló állomány, amelyet az északi hideg és a tengerek halhiánya idekényszerít a szárazföld belsejébe. Itt a hidegben lelassuló reflexű halak nem tudnak elmenekülni előlük.
A kormorán bandában halászva eszi, üti, veri, kitolja a nádba a halállományt. Ha a 25-30 ezer kormorán egyedei naponta egy kiló halat fogyasztanak, újabb egy kiló pusztul el miattuk. Több halat pusztítanak el, mint amekkora a horgászok fogása. Megeszik a termés harmadát, ráadásul savas ürülékük tönkreteszi a vízparti erdőinket.

– Az őszi-téli kormoránforgalom befolyásolja a horgászturizmust? Ez azért lényeges, mert a horgász hazaviszi a fogást, amely rokonsága asztalára kerül. Így ütköznek az érdekeik, hiszen mindenki zsákmányt akar.
– A Covid talán egyetlen áldásos hatása, hogy itthon tartotta a magyarokat. Ez az év sokak számára Magyarország újrafelfedezése volt. A horgászat egy jó kitörési pont a városi ember számára. Ötszázezerről hétszázezerre ugrott az állami horgászjegyet váltók száma. Ez nagy lépés a halfogyasztás növekedéséhez is! A halas kampány keretében pedig a saját kollé­gáinkat arra biztatjuk, hogy a halkínálatukkal keressék fel a környéki kistelepüléseket.
Jövőre már lehet pályázni olyan kisteherautókra, amelyek a hús-, a tejtermék-, a kenyér- és péksütemény-szállítókhoz hason­lóan működhetnek majd, a kistelepüléseket járva. Ha egy csilingelős jégkrémesautó meg tud élni, akkor idővel miért ne tudna megélni egy halasautó is?!

Forrás: szabadfold.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva