Gulyás J. Attila / Magyar Nemzet | 2020.07.13. 10:00
Életet menthet! Te tudod, mit jelent a balatoni strandokon a hosszú kód? Mutatjuk!
Az üdülési szezon kezdete óta 65 esetben kellett mentésre indulnia a vízi rendőrség kisgéphajóinak a Balatonon. Július 9-ig 170 bajba jutott fürdőzőt, szörfözőt, wakeboarddeszkást juttattak partra, emellett egy homokpadra futott vitorlás kiszabadítására is hívták a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság egyenruhásait.

– Nálunk már nemcsak a hétvégeken van főszezon, hanem hét közben is akad dolgunk. Június eleje óta kilenc vízi rendezvényhez kérték a segítségünket, és hamarosan a Kékszalag Nagydíj és a Balaton-átúszás zökkenőmentes lebonyolításához is szükség lesz a közreműködésünkre. Emellett további húsz „vizes eseményen” számítanak a részvételünkre – jelezte a Magyar Nemzetnek Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (BVRK) vezetője.

Elmondta, hogy idén egy megfiatalított járműparkkal, huszonnyolc szolgálati kisgéphajóval, gumitestű vízi járművek új generációjával és Finnországban készült könnyűfém vázú Alumer hajóval vágott neki a szezonnak a BVRK-flotta, jövőre pedig már a rekonstrukcióra váró, 18,5 méter hosszú egykori német vámőrhajót is szolgálatba állítják.

– A főszezon egy-egy napján a strandokon és a vízparton együttesen 300-350 ezer nyaraló tartózkodik, a tó 107 kikötőjéből naponta két-háromezer vitorláshajó fut ki a tóra, nem beszélve a horgászok ezreiről – érzékeltette a tó „humán telítettségének” vízi rendészetre nehezedő súlyát a kapitányságvezető. Mint elmondta, továbbra is három kisebb vízimentő szervezettel, a vonyarcvashegyivel, a zamárdival és a siófokival, továbbá a legfontosabb partnerrel, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel állnak kapcsolatban.

– A velük kialakított szoros együttműködés egyik legújabb eredménye a vízi rendészet és a vízimentők gyors beavatkozását biztosító, nemzetközi példa alapján kialakított fürdőhelyi információs rendszer. A strand bejáratánál és a vízbe jutást szolgáló 765 bejárónál olyan egyedi azonosítószámot tartalmazó megállítótáblát helyeztünk el, amely jelentősen megkönnyíti a vízi rendészet vagy a mentők gyors célba jutását – ismertette Horváth László.

Információs tábla a strandokon a lépcsők mellett található Fotó: Krausz Andrea

A segítséget kérő leolvashatja a táblán szereplő nyolckarakteres számsorból a település irányítószámát, a strand helyét és a lépcső számát, így a vízimentő vagy rendőrségi hajónak nem kell hosszasan keresgélni egy több kilométeres strandon a baleset helyszínét. Ezek a táblák a strandolókat a lépcsőnél, illetve az attól 50 vagy 120 méterre eső vízmélységről is figyelmeztetik, emellett az aktuális vagy a várható időjárást is jelzik.

A legjellemzőbb balatoni események, amelyeket a bajba jutottak egyedül nem tudnak megoldani, és segítségre szorulnak:

Gyakori, hogy az úszó a megengedettnél távolabbra merészkedik el a parttól, de a kimerült szörfözők és a wakeboarddeszkások is gyakran kérnek segítséget, továbbá az akkumulátor felrobbanása miatt az elektromos kisgéphajóval közlekedők vagy a vitorlázók is sűrűn jeleznek nekik a segédmotorjuk meghibásodása miatt.

Nyitókép: police.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva