likeBalaton.hu | 2020.07.30. 13:45
Búcsúzunk idén a balatoni nagy fesztiváloktól - jönnek a garázskoncertek
A csütörtöki Kormányinfón nem közöltek új híreket a fesztiválokkal kapcsolatban. Illetve pont az volt a újdonság, hogy minden marad a régiben: augusztus 15. után is érvényben maradnak a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedések, tehát az 500 fő feletti fesztiválok elmaradnak, mint a például a Zamárdiban évek óta hagyományos Strand és B my Lake.

– A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne – közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. – A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése – hangoztatta. – A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják.

A miniszter azt is közölte, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

Zamárdi csendes marad

Fülöp Zoltán, a Strand és a B my Lake fesztivál főszervezője a kormányinfón elhangzott bejelentés után kiemelte, hogy mostantól a 2021-es fesztiválok szervezésére koncentrálnak.

– Az elmúlt hetek történései alapján nem ért bennünket meglepetésként – mondta Fülöp Zoltán a likeBalaton.hu-nak. – Szomorúak vagyunk, hiszen egész évben erre készültünk, de tudomásul vettük, hogy a szabályok a járványügyi helyzetnek megfelelően alakultak. Ebben a helyzetben mást nem tudunk tenni, mint elkezdünk a 2021-es fesztiválok szervezésére koncentrálni. A Strand és B. my Lake fellépőinek legtöbbjét át tudjuk csoportosítani a következő évre. Most kezdjük el kidolgozni a jegyvisszaváltással kapcsolatos információkat, addig is kérjük a közönség türelmét.

A jövő évi fesztiválra koncentrálnak (Fotó: Krausz Andrea)

Lesznek Völgyhétvégék

A 30. Művészetek Völgye nyári kultúrfesztivál helyett idén négy hétvégés programsorozatot terveztek a szervezők, s ezeket az új szabályozás szerint is megtartják. Megfelelnek a meghosszabbított létszámkorlátozásnak, hiszen az idei Völgyhétvégéken csak olyan események lesznek, melyek belépőjeggyel és bérlettel látogathatók. A kézműves vásárok ezúttal elmaradnak, így a Völgybe látogatók száma nem haladja meg az ötszáz főt.

A balatonboglári BB-hez kapcsolódó vásárnak még van esélye

A Balatonboglári Képviselő-testület július 31-i ülésén dönt arról, hogy megtartják-e a BB Fesztivált. Mészáros Miklós polgármester elmondta, hogy a nagyszínpadi rendezvények bizonyosan elmaradnak, de a programhoz kapcsolódó vásár megtartása még kérdéses.

Voltak, akik előbb döntöttek és már korábban lefújták rendezvényeiket. Július közepén a fonyódi RockBalaton, valamint a Lellei Borhetek szervezői is eldöntötték, hogy fájó szívvel, de lemondanak a rendezvény megtartásáról.

A Paloznaki Jazzpiknik elmarad

A szervezők a következő Facebook bejegyzést tették közzé:

Drága Piknikezők! A Kormány döntése értelmében sajnos arra kényszerülünk, hogy lemondjuk az idei Paloznaki Jazzpikniket. Mi végig nagyon reménykedtünk abban, hogy augusztus 15. után megtarthatók lesznek a zenei fesztiválok, úgy is készültünk eddig a pillanatig… Egy kicsit szomorkodunk még és utána teljes gőzzel nekikezdünk a jövő évi Piknik szervezésének, megpróbálunk, akit csak lehet visszahozni az idei fellépőkből és kárpótolni Titeket egy fergeteges fesztivállal ezért a sok idei bizonytalanságért.

Drága Piknikezők!A Kormány döntése értelmében sajnos arra kényszerülünk, hogy lemondjuk az idei Paloznaki…

Közzétette: Paloznaki Jazzpiknik – 2020. július 30., csütörtök

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva