Barangoló | 2020.07.08. 14:00
Elmélyülés és lenyűgöző kilátás Zalaszántón
A zalaszántói sztúpát nem csak azoknak érdemes felkeresni, akik a buddhizmus hívei. A Világosvár tetején álló építményhez vezető út megmozgatja testünket, míg a szakrális hely lelkünkre hat.

Több mint háromszáz méter magasan áll Európa legnagyobb sztúpája, a 30 méter magas és 24 méter széles építmény. Belseje Buddha ereklyéit és tanításait rejti, valamint egy Dél-Koreából származó, aranyozott Buddha-szobor is található benne. Az épületbe bemenni nem lehet, de körbejárható. A kör alakú építmény a Béke-sztúpa nevet viseli, s a test-lélek-szellem egységét szimbolizálja. A buddhista központ honlapjának leírása szerint a béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe.

Takács Éva, a Buddhista Béke-Szentély Alapítvány vezetője felidézte: az 1980-as évek végén határozta el Bop Jon koreai szerzetes, hogy a nyugati világgal is megismerteti Buddha gondolatiságát. Ennek alapja a szeretet, a szerető kedvesség kifejlesztése és az együttérzés. A szerzetes sokszor járt Hévízen és térségében, s Zalaszántón lelt arra a helyre, ahol úgy érezte, itt fel kell építeni egy sztúpát. A szakrális építmény 1992-ben készült el, és a következő év nyarán a 14. dalai láma szentelte fel. Idővel egyre ismertebb lett a buddhista központ, s évről évre egyre többen keresik fel. Elcsendesednek, elmélyülnek s nem utolsósorban gyönyörködnek az eléjük táruló panorámában.

A sztúpa mellett helyezkedik el a 2014-ben megnyílt meditációs ház. A kívül japán, belül tibeti stílusjegyeket viselő központban a nagyméretű festményekről a látogatók megismerhetik Buddha élettörténetét. Itt rendszeresen szerveznek programokat, lelkigyakorlatokat, a helyben élő szerzetesek vagy a távoli vidékekről érkező tanítók vezetésével. A zalaszántói buddhista központ honlapján találhatók meg a vallási programok, melyek mindenki számára nyitottak, de ezeken kívül is bármikor felkereshető a sztúpa.

Akár követi valaki a buddhista tanokat, akár nem, egy dolog biztos: a filozófia legfőbb üzeneteit mindenkinek érdemes megfontolni és gyakorolni. Hiszen a szeretet, a jóság és az együttérzés mindenki életét jobbá teszi. A buddhizmus – a vallási központ leírása szerint – a „bölcsesség szeretete”, legfőbb tanácsa: élj erkölcsösen, légy gondolataidban és cselekedeteidben éber és tudatos, és fejleszd ki a bölcsességet és a megértést.

Forrás: Zalai Hírlap – Barangoló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva