likeBalaton.hu | 2021.07.31. 13:00
Építőtáborozók rendezik a Kis-Balaton környezetét
Tereprendezéssel, szemétgyűjtéssel, épületek és köztéri bútorok rendbetételével foglalkoznak ezekben a napokban azok a középiskolás fiatalok, akik a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által idén negyedszer szervezett Kis-Balaton Építőtáborba jelentkeztek.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója pénteken, a Kányavári-szigeten tartott sajtótájékoztatón azt mondta: előremutató kezdeményezés volt a tábor megszervezése, hiszen a vízügyi és a természetvédelmi szakterület szorosan kapcsolódik egymáshoz itt, a Balaton és a Kis-Balaton térségében. A fiatalok az alapoktól megismerhetik, hogy miért is van szükség például a csatornatisztításra, vagy hogy mit jelent az algásodás.

A Kányavári-szigetre és kilátójához vezető fahíd Fotó: Keszey Ágnes

A szakember úgy vélekedett: sok feladatot kell elvégezni ahhoz, hogy a táj ugyanilyen szép maradjon, miközben a résztvevők körében a vízügyi szakmákat is népszerűsítik, akár közülük kerülhetnek ki a jövőbeli szakemberek.

A Kányavári-sziget a Kis-Balatonnál
Fotó: MTI/Varga György

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról beszélt, hogy az alapfeladatuknak számító természetvédelem mellett az ökoturisztika is kiemelt terület a működésükben, a 15 látogatóközpontot vállalkozók bevonásával üzemeltetik.

Idén a kápolnapusztai bivalyrezervátumban is tevékenykednek a táborlakók, festéssel, karbantartással, hulladékgyűjtéssel, felújítással foglalatoskodnak. „Beoltják” őket természetvédelemmel, ami azután felnőttként is szívügyük lehet – fogalmazott Busa Tamás, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Azt is hozzátette, hogy az elmúlt években a táborozók egyebek közt kézi erővel bedolgoztak 60 köbméternyi zúzott követ 100 kilométer hosszú töltésburkolat javítása során, de vízügyi műtárgyakat, épületeket festettek, kültéri bútorokat újítottak fel, kilátót tettek rendbe.

A Kápolnapusztai Bivalyrezervátum
MTI Fotó: Varga György

Kovács Tamás, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja arról számolt be, hogy idén 27 diákot fogadtak az építőtáborban – többségében a főváros környékéről -, minden második fiatal már visszatérőnek számít. Jelezte, hogy a résztvevők számára közösségi kapcsolatokat és a természettel való élményszerű találkozást is jelenti a táborozás.

Fotó: Mihály Szilvia

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva