veol.hu/Marton Attila | 2020.09.08. 14:00
Erőt, lendületet és harmóniát sugároznak Gáspár Gábor fesztiválfotói
A Tánc fesztiválja kiemelkedő pillanatait megörökítő fotókból nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban vasárnap.

Gáspár Gábor fotóriporter A fiúk a lányokkal táncolnak reggelig című kiállítása a fesztivál 2000 és 2015 közötti történetét jeleníti meg. Gáspár Gábor – aki tizenhat évig volt a Napló munkatársa – a kezdetektől fotózza a fesztivált. A múzeum gyűjteményében 86 fotója van, ebből a kiállításon 57 felvétele – 40 kisméretű kép és 17 nagyítás – látható.
Gáspár Gábor – akit Hegyeshalmi László festőművész „a város szemének” titulált – a Veol kérdésére elmondta, a kezdetektől megfogta a fesztivál hangulata és miliője.

Gáspár Gábor a fesztivál valamennyi előadását végigfotózta, és mindig arra törekedett, hogy a felvételek erőt és lendületet sugározzanak, és a mozdulatok mellett harmóniát jelenítsenek meg.

Gáspár Gábor, a „város szeme” (Fotó: NagyLajos/Veol)

 

Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, a tárlat arról tanúskodik, hogy Gáspár Gábor a táncelőadások fotózásakor túllépett a napilaptól kapott feladaton, és olyan pillanatokat látott meg, amelyeket mások nem. Hozzátette, a fesztivál az előadásokon túl a közösség emlékezetének is része lett, és több művészeti ágat is inspirált.

Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója arról beszélt, a fotókiállítással közel hat hónap után nyitotta meg ismét kapuit az intézmény. Hozzátette, a múzeum nemcsak a kiállított gyűjteménnyel kapcsolódott az elmúlt években a rendezvényhez, hanem azzal is, hogy a fesztivál táncfotóversenyének felvételeit az intézmény fotólaboratóriumában hívták elő. A fesztivál fotográfusi díját Gáspár Gábor háromszor is elnyerte.

Gáspár Gábor kiállítása Veszprémben (Fotó: NagyLajos/Veol)

 

M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, A tánc fesztiválja zsűritagja megnyitójában hangsúlyozta, a fotósnak eggyé kell válnia a látvánnyal, hogy létre tudjon hozni egy új minőséget, és hogy a fotón ne csak visszatükröződjön az esemény, de több legyen általa. A táncfotózás különlegessége, hogy a jelenet előtt néhány pillanattal kell elkapnia, ami nagyfokú koncentráltságot igényel. A megnyitón Krámer György táncművész, A tánc fesztiválja művészeti igazgatója és Gáspár Gábor kalauzolta a résztvevőket a tárlaton, miközben a képekhez kötődő emlékeiket osztották meg az érdeklődőkkel. A kiállítás kurátora Dohnál Szonja kulturális menedzser. A rendezvényen közreműködött a Kék Madár Táncműhely, Turós-Máté Kinga és tanítványai. A kiállítás november 30-ig látható.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva