Pásztor András/zaol.hu | 2022.05.23. 12:00
Erre figyelj nyáron vezetés közben
Megállíthatatlanul közeledik a nyár és vele együtt a kánikula. A nagy melegben lankadhat a figyelem, elvakíthatnak a napsugarak, és ha rossz helyen parkolunk, a kocsi is felforrósodhat. Következzen néhány jó tanács, mire érdemes odafigyelni nyáron vezetés közben.

Ifj. Péter Lajos, a nagykanizsai Start Autósiskola oktatója elsőként a megfelelő ruházatról beszélt. Mint mondta: hiába van nyár és meleg, strandpapucsban akkor se vezessünk, lecsúszhat a lábunk a pedálról és már kész is a baj.
– A vezetés közbeni helyes testtartás is fontos, ha a sofőr kikönyököl a lehúzott ablakon, már csak egy kézzel fogja a kormányt, ami körülményessé teszi a váltást, illetve a kanyarodást – figyelmeztet az oktató. – Szintén gyakori – főleg a fiatalok esetében –, hogy a vezetőülés melletti helyen az utas felteszi a lábát a műszerfalra. Ezzel felesleges kockázatot vállal, hiszen előfordulhat, hogy ütközéskor nem nyílik ki a légzsák.
Ifj. Péter Lajos szerint a nyári időszakban a visszapillantó tükröt is gyakrabban kell használni az átlagosnál. A motorosok egy szempillantás alatt mellettünk teremhetnek, ami – ha nincs meg a megfelelő távolság a két jármű között – balesetveszélyt is okozhat.

– A légkondicionáló megfelelő használatára is fontos odafigyelni, a kinti hőmérsékletnél maximum 6-7 Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérsékletet állítsunk be, ellenkező esetben könnyen megfázhatunk – folytatta a szakértő, aki hozzátette: a nyári időszakban a sofőrök is figyeljenek oda a kiszáradás veszélyeire, ha tehetik, mindig legyen náluk folyadék, lehetőség szerint víz. – És ami talán a legfontosabb, hogy sem gyereket, sem kisállatot nem szabad az autóban hagyni, még percekre sem. A nyári kánikulában pillanatok alatt felforrósodhat a gépkocsi, ahol a kinti hőmérsékletnél sokkal melegebb lehet.

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva