haon.hu | 2020.06.20. 17:00
Ezer forintért egy kilométert úszott, túlteljesítette a Balaton-kört
Kapás Bogi, úszóklasszisunk érem helyett ezúttal rászoruló gyerekekért szelte a habokat.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Kapás Boglárka csatlakozott az UNICEF kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy 2030-ra a bolygónk összes gyermekének jusson tiszta ivóvíz.

A debreceni születésű úszóbajnok a nemes küldetés eszközéül azt választotta, amihez a legjobban ért: vízbe csobbant és meg sem állt, amíg nem teljesítette a 235 kilométeres távot. Azzal a vállalással állt ugyanis a jótékonysági kampány mellé, hogy három hét alatt jelképesen körbeússza a Balatont.

Bogi ezért felhívást intézett követőihez a közösségi oldalán, amelyben arra buzdított mindenkit, hogy pénzadománnyal segítsék az UNICEF ügyét, ő pedig ezer forintonként leúszik egy kilométert a versenymedencében. Az így összegyűjtött 235 ezer forint a tiszta ivóvíz hiányának egyre sürgetőbb problémáját segít orvosolni, ami világszerte 2.1 milliárd embert érint. Ebből 844 millió nem fér hozzá az alapvető ivóvízellátást biztosító szolgáltatásokhoz, 263 millió tölt alkalmanként több mint 30 percet vízhordással, valamint 159 millió ember olyan felszíni vizekből nyeri az ivóvizét, mint amilyenek a folyók és a tavak – derült ki az úszó korábbi Facebook-bejegyzéséből.

Buzdításának köszönhetően végül annyi adomány érkezett, hogy a kitűzött összegnél jóval többet, összesen 302 ezer forintot sikerült összegyűjteni.
Szerencsés vagyok azért is, hogy ilyen fantasztikusak vagytok, és együtt nemhogy teljesítettük, de túlteljesítettük a kitűzött célt! Büszke vagyok rátok! Köszönöm nektek!” – fejezte ki háláját a világbajnok.

Néhány hete, egy rendhagyó „Balaton úszásra” készültem: nem átúsztam, hanem körbe úsztam mindannyiunk kedvenc tavát, 235…

Közzétette: Kapás Boglárka – 2020. június 13., szombat

Forrás: haon.hu
Nyitókép: Nemzeti Sport

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva