Egy élelmiszerbolt előtt kérdezősködtem. A kérdésem mindenkihez ugyanaz volt: „Bizonyára hallotta, hogy a koronavírus halálos veszélyt jelenthet az idősekre, és azt kérte a kormány, hogy mindenki maradjon otthon, különösen a 70 év felettiek. Róluk, ha a család nem tud, az önkormányzat munkatársai gondoskodnak. Miért van a járvány idején mégis az utcán?”
Az általam megkérdezett, láthatóan hetven feletti, idős emberektől az alábbi válaszokat kaptam.
– 82 éves vagyok, nekem már mindegy.
– Ó, átéltem én a háborút, 56-ot is. Ne mondja nekem senki, hogy maradjak otthon. Minden reggel bevásárolok, és megyek Érdre a kiskertembe. Ott vannak a kutyák is. Azoknak is enniük kell.
– Nincs itt semmi, csak cirkusz. Majd ha lőnek, akkor megijedek.
– Egyedül élek, el kell látnom magam. Nekem nem segít senki.
– A gyerekeket nem fogom ezzel is terhelni.
– Soha nem szorultam másra, most sem fogok.
– Majd ha öreg leszek, otthon maradok. De most ők vannak veszélyben, szóval bevásárolok magunknak is, és a 86 éves szomszéd néninek. (Mint kiderült, 73 éves a kérdezett férfi.)
– Én még egyetlen beteget sem láttam a tévében sem, csak kínait. Maga úgy látja, hogy én az vagyok?!
– Nem vagyok gyerek, hogy felelősségre vonjanak ezért. Lehet, hogy öreg vagyok, de nem gyerek.
Czégéni Margit okleveles pszichológus, klinikai szakpszichológus, ráadásul családterapauta is, így nagy rálátása van az idősebb korosztály családban betöltött szerepére is.
– A konkrétan halálos veszély ellenére is miért lehet olyan nehezen rávenni az időseket, hogy tényleg otthon maradjanak?
– Azt tapasztalom, hogy nagyon sok idős ember betartja ezt a kérést és otthon marad, ugyanakkor aki az intelmek ellenére is kimozdul, általában azért teszi, mert nem fél. Nem fél a betegségtől, illetve nem fél attól, hogy mindez az életébe kerülhet. A nagyon idős emberek valóban sok mindent megtapasztaltak már életük során, belülről megedződtek, bármi is történjen, állnak elébe. De sokkal nagyobb számban vannak az óvatos, körültekintő idős emberek, akik nem teszik ki magukat a veszélynek.
– Mit tehetünk, hogy mégis megtegyék ezt?
– Szerintem elsősorban családi szinten lehetne változtatni a helyzeten oly módon, hogy a fiatalabb hozzátartozók napi szinten ellátják az idősebb szeretteiket friss élelmiszerrel és egyéb szükséges kellékkel. Ebben az esetben ha kimozdulnak is egy rövid sétára a 70 év felettiek, nem érintkeznek annyi emberrel, mint egy boltban. Persze az önkormányzat munkatársainak a segítsége is nagyon hasznos, főleg, ha eljut az információ azokhoz az idős emberekhez, akik örömmel el is fogadják ezt. Legfontosabb viszont, hogy empátiával forduljunk az idősebb emberek felé. Lehet, egyszerűen csak arra vágynak, hogy néhány szót váltsanak valakivel, ne legyenek egész nap otthon, egyedül, elszigetelve a világtól. Ha érzik a szeretetteljes odafigyelést az otthonukon belül, kevésbé fontossá válik a küszöbükön kívüli világ.
