„Szeltük-nyeltük a habokat”

Idén 38. alkalommal adtak lehetőséget a rendezvény szervezői, hogy a különböző motivációval a tavat átúszni szándékozók átjussanak Révfülöpről Balatonboglárra. Csoda, hogy idén egyáltalán meg tudták rendezni: az eredetileg június végére meghirdetett eseményről ugyanis jó ideig nem lehetett tudni, hogy elsodorja-e a covid. Miután a korona lekerült (félig) a fejről, gondoltak egy merészet a BSI-nél, és bejelentették, hogy aki elég bátor, idén is nekivághat a póló megszerzésének…

Időjárási viszonyok, az idei újítás, a féltáv – felkészülés a rajtra

A bejelentés persze még nem jelentette azt, hogy augusztus 1-jén valóban csobbanhat is ember lánya/fia, jöhetett ugyanis a szokásos izgulás, hogy az időjárás elég kegyes lesz-e hozzánk. És miután az OMSZ is rábólintott csütörtökön, már csak a rajtra kellett várni.

Az idei évben volt még egy meglepetés a szervezők részéről, az elsőre zseniálisnak tűnő féltáv megúszása, ami nyilván nem azt jelentette, hogy a tó közepén kiszedik az ezt a távot választó embereket, csupán annyit, hogy Balatonbogláron, az erre kijelölt szakaszon a teljes táv felét, azaz 2600 métert úsznak azok, akik nem érzik elég felkészültnek magukat. Ami, lássuk be, nem vethető senki szemére, a vasalódeszkán vagy a kerti medencében kevésbé hatékonyan lehetett ugyanis edzeni. Sajnos azonban végül mégsem tűnt annyira zseniálisnak az ötlet, legalábbis nem egyszerre megtartva a klasszikus átúszással, részben azért, mert a létszámlimit indokolatlanul gyorsan betelt, részben mert a célnál is okozott galibát. Az ötlet ettől függetlenül jó, de inkább egy külön eseményként megrendezve.

Fotó: Dóra Éva családi

Végre úszunk!

Bár éveim számát tekintve jónéhányszor teljesíthettem volna a távot, ám nagyon sokáig bakancslistás volt az esemény. Aztán három évvel ezelőtt – egy ismerős posztját látva – bekattant nálam valami, hogy „na most aztán tényleg megcsinálom”. Mivel ez az akkori esemény előtt néhány nappal volt, nyilván nem az volt az én évem. Viszont azzal a lendülettel odamentem a férjemhez, hogy márpedig én jövőre indulok. A válasz annyi volt, hogy jó, csak hasznos lenne, ha előbb rendbe jönne a karom, mivel akkor már egy éve jártam ilyen-olyan kezelésekre, mert fájt a vállam. Viszont megbeszéltük, hogy ha rendben lesz, mindenben támogat, és mivel rendbe jött, egy évvel később, azaz tavaly el is indultam.

Így készült fel a kolléganőnk a versenyre

A felkészülésem rém egyszerű volt, két részből állt, fizikaiból és lelkiből: előbbi, hogy nyilván időnként elmentem az uszodába, utóbbi pedig, hogy az ismerőseim között is boldog-boldogtalannak elmondtam, hogy megcsinálom, így ugyanis ciki lett volna visszatáncolni. A módszer bevált, korábbi versenyzői múltam a kevés edzés és a rengeteg kihagyott év ellenére is bőven elegendőnek bizonyult és elég jó eredménnyel léptem ki a Megúsztam tábla alatt. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy még nagyobb élménnyel gazdagodva volt pipálható azon a bizonyos bakancslistán. Tényleg akkora élmény volt, hogy ott és akkor tudtam, ezt nem eresztem. Így tehát a Balaton várt az idei évben is.

A verseny előtti pillanatok, lázmérés, izgalom, rajt

Ahogy tavaly, úgy most is Boglárról indultam. Nem akartam szórakozni a csomagokkal, így mindent leadva ballagtam a komphoz, hogy átjussak a rajthoz. Persze fejben előtte többször összeraktam, mit is kell kivennem a táskából, de tényleg nem akartam, hogy a túloldalon a regisztráció mellett még ezzel is foglalkoznom kelljen, no meg így tuti volt, hogy ott vár a csomagom. Az úszósapkát, az -szemüveget, a nevezési lapot vittem, illetve idei pluszfelszerelés volt a maszk, ami természetesen kötelező volt a hajón, valamint új kis ketyerém, egy MP3-lejátszó (mindig is irigyeltem a futókat, hogy közben tudnak zenét hallgatni és bár az úszást én nem tartom unalmasnak, de a ritmus engem is visz, úgyhogy addig kutattam, míg meg nem oldottam ezt a problémát). Miután tehát mindenem megvolt és be is kentem magam naptejjel, beálltam a kompnál kígyózó végeláthatatlan sorba.

A többieket hallgatva nagy mázlim volt, nem órákat, csak nagyjából 25 percet vártam, míg feljutottam a hatalmas katamaránra, ám idén úgy látszik, minden lelassult, a túloldalra is tovább tartott, míg átértünk, de aztán végre kikötöttünk. A túloldalon pedig a Covid másik hozománya, a lázmérés várta az indulni szándékozókat. Miután ezen is túl voltam, mehettem átvenni a karszalagokat a nekem megfelelő sátorhoz. Ha pedig valaki ezzel is megvolt, már csak az úszás várta (na jó, előtte a másik nagy szponzor, az egyik drogérialánc által biztosított naptejezés is).

Fotó: Dóra Éva családi

Kolléganőnk helyzetét megnehezítette a szél – de vajon segített Cseh Laci tanácsa?

A víz és a hőmérséklet fantasztikus volt, a nap sem bujkált, ám idén én kevésbé voltam annyira jó – legalábbis a tavalyi eredményemhez képest. Ezt ráfoghatnám arra, hogy nem volt lehetőségem felkészülni, de valójában ennek köze nem volt hozzá. Hajlamos vagyok túlúszni a „kötelező” távot, ami a Balatonban elég nehéz, és a parton túl már nekem sem sikerülne, de tavaly azért jó néhányszor dudáltak vissza, hogy hol az istenben kalimpálok már, jócskán megnövelve így az 5200 métert.

Idén részben megfogadtam Cseh Laci tanácsát, és egy oldalon vettem levegőt, ám azt hamar meguntam, pontosabban attól tartottam, hogy a nyakam látja kárát, de a hajókat azért tudtam figyelni oldalt, így nem úsztam ki egészen a táv végéig. A célhoz közeledve viszont már nem voltak ott a biztosító hajók, ami nem kevés nehézséget okozott többünknél, én a célkaput lőttem be irányként.

Szóval, idén nem a tájékozódás, hanem egészen más lassított: kikaptam egy szeles időszakot, ami a legtapasztaltabb nyílt vízi úszónak is gondot okozna, hát még nekem, aki uszodában nevelkedett, így hát rengeteg vizet nyeltem, ami kivételesen próbára tett. A feladás persze nálam sosem opció és nyilván most sem volt az, tehát azonkívül, hogy a tavalyi eredményemhez képest jóval gyengébb teljesítménnyel, de beértem.

Ha idén nem is végeztem az első harmadban, de megcsináltam, és így is olyan fantasztikus élmény volt, hogy egyértelmű: jövőre is ott leszek, mert egyszerűen imádom! Úgyhogy bár az illető nem tud róla, de köszönöm annak az ismerősömnek, aki bekattintotta azt a valamit bennem három éve!

Évinek volt egy kis hiányérzete is a verseny kapcsán!

Végezetül hogy mit hiányoltam a saját jó időeredményemen kívül? A póló mellé járó #megúsztam szájmaszkot! De ha jövőre sem ereszt minket és eléggé kiépül a szájmaszk-iparág, talán ez is megbújik majd az ajándékok között.

Nyitókép: Dóra Éva családi