2019.01.15. 18:00
Farsangi bringázás a Balaton körül
Készíthetik a vastag kerékpáros ruházatot azok, akik a hideg időben is szívesen bringáznak, hiszen február közepén most először rendeznek téli bringatúrát a Balatonnál.

A Balatoni Bringafarsangot hagyományteremtő céllal hívták életre, mostantól minden februárban szeretnék megtartani – mondta Harangvölgyi András, a rendezvény szervezője, aki úgy látja, hogy a Balaton-partot nemcsak nyáron, hanem ilyenkor is érdemes bringával körbejárni, írta meg a sonline.hu.

– Mi is bringázunk télen, most, hogy leesett a hó, ilyenkor is jó hangulatban lehet tekerni – magyarázta a szervező, aki azt ígéri, hogy a jelentkezőket mindenféle hasznos tanáccsal ellátják, ami fontos a téli bringázáshoz.

Az aktív rendezvény célja ebben az esetben is a négyévszakos Balaton népszerűsítése. A 78 kilométeres távot, az úgynevezett kiskört Balatonfüredről indulva teljesíthetik majd a nevezők, akik Tihany felé indulnak el, így közelítik meg a déli partot és összesen 7 órájuk lesz arra, hogy visszaérjenek a kiindulási pontba.

– Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Bahart a mezőnynek kompot biztosít az átkeléshez – mondta Harangvölgyi András, aki arról is beszélt, hogy Siófokon, Balatonaligán, majd a keleti medencében több frissítőponton is megpihenhetnek kerékpárosok.

– Nem az a cél, hogy versenyezzenek a résztvevők. Azt szeretnék, hogy minél többször álljanak meg, fényképeznének és ezzel is vigyék jó hírét a magyar tengernek – hangsúlyozta a rendezvény főszervezője.
Becslések szerint nyaranta mintegy 300-350 ezren tekernek a Balatonnál, de 3-5 éven belül a tavaszi és az őszi időszak erős kerékpáros szezonná érhet a tónál, ahol a téli bringázás hab lehet a tortán.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva