Krausz Andrea | 2021.09.30. 17:00
Félmillió forintot nyerhet, aki 29,175 kg-nál nagyobb balatoni pontyot fog
Október 1-jén 14 órakor rajtol el a világ leghosszabb ideig tartó horgászversenye. A IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen 187 órán keresztül, éjjel-nappal pecázhatnak a négy fős csapatok. Nagy összeggel díjazzák azt a horgászt, aki megdönti a versenyrekordot.

Megérkeztek a csapatok Révfülöpre, a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi horgászverseny központjába.

Október 1. és 9. között 121 darab négy fős csapat küzd meg a pénzdíjakért.

A megmérettetés összdíjazása 10 millió forint.

Ezúttal a szervezők meghirdették a „Jackpotot”, vagyis bruttó 500 ezer forintot ajánlanak fel annak a résztvevőnek, aki túlszárnyalja a mindenkori versenyrekordot. Ezt 2020-ban állította be Szabó Pipsi István, a Balaton Baits By Pipsi nevű csapat vezetője, aki egy 96 cm hosszú és 29,175 kg súlyú óriást emelt szákba.

– Nagyon nagy az érdeklődés a verseny iránt, több csapatot azonban nem tudunk fogadni. Betelt a maximális létszám. A csapatokat úgy sorsoljuk a versenyhelyszínekre, amelyek Tihanytól nyugatra, Keszthelyen át egészen Balatonföldvárig találhatóak meg – mondta a likeBalaton.hu-nak Pupos Norbert szervező.

Az eddigi versenyrekord hal, melyet Szabó István fogott ki 2020 őszén
Fotó: Facebook/ Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – hivatalos

Idén esély van a legnagyobb pontyokra

A szervezők egyébként minden évben emelik a tétet. Tavaly például a kvalifikációhoz nyolc darab, nyolc kiló feletti halat kellett kifogni. Idén pedig öt darab 10 kg fölötti hal kiemelésére lesz szükség. Tehát a végső elszámolásnál a csapat által kifogott, 5 legnagyobb, 10 kg feletti ponty összsúlya számít majd.

– Csodálatos halak vannak a Balatonban. Több 30 kg fölötti pontyról tudunk, amelyeket versenyen kívül valaki kifogott a tóból. A horgászok fotókról ismerik ezeket a halakat.

Nem lennénk meglepve, ha túlszárnyalnánk a 30 kg-os rekordot is. Ez az egyik legnagyobb álmunk.

Fontos kiemelni, hogy amiket megfogunk, azokat a legkíméletesebb módszerekkel lefotózzuk és azonnal visszaengedjük a vízbe – mutatott rá Pupos Norbert.

– Van olyan horgászunk, aki a kilencedik versenyen vesz részt, és mindig más helyszínen horgászott. A legtöbben óriási tapasztaltokkal rendelkeznek, megvannak a saját megoldásaik.

Használhatnak pl. radart, követhetik a halak vonulási irányát. Figyelik a medertöréseket, vagy azokat a mederrészeket, ahol a ponty fő tápláléka, a kagyló jelen van

– árulta el a szakember a praktikákról.

Gyors mérlegelés és fotó, aztán visszaengedik a tóba a pontyokat
Fotó: Facebook/ Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – hivatalos

Maximalizálták az etetőanyag mennyiségét

Idén újdonság, hogy egy csapat összesen maximum 180 kg bojlit és pelletet használhat fel etetésre és csalizásra. Ezt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. írta elő, hogy maximalizálják az etetőanyagok mennyiségét.

– A csapatok egyébként ennek a felét sem nagyon használják el verseny során – emelte ki Pupos Norbert.

Az idei helyszínek, ahol tábort vernek a versenyzők
Forrás: nbbh.bbv.hu

Jövőre rendezik a jubileumi, tizedik versenyt. Ebből az alkalomból szeretnék Guinness rekorddá nyilváníttatni világ leghosszabb ideig tartó horgászversenyét. Más meglepetéseket is terveznek például „megnyitni” a keleti medencét is, vagyis további új helyszíneket kijelölni az egyre nagyobb létszámban jelentkező csapatok számára.

 

Nyitókép: Facebook/ Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva