Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.06.05. 17:00
Feltámadt a balatoni turizmus
Túlzás nélkül állítható, egy ország mozdult meg a pünkösdi hétvégén, és ez a hazai turizmus új rajtját jelentette. Szinte minden szálláshely és szolgáltató, így a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is kedvező tapasztalatokról számolt be, és a reményteljes folytatást alátámasztják a foglalási adatok.

Az útra kelő magyarok indokára a zalakarosi MenDan Hotel egyik vendégének, a Vas megyéből családjával együtt érkezett Savanyú Lászlónak a szavai adtak megfejtőkódot, aki azt mondta a Zalai Hírlap munkatársának, már nagyon hiányzott a szabadság, a kimozdulás a karanténhónapok után.

– Másodszor járunk itt, először szilveszterkor voltunk, és most, hogy ismét lehetőség nyílt utazni a koronavírus után, eljöttünk egyet kikapcsolódni, mert kell a feltöltődés – fogalmazott, kisfia mellett ülve a kreatív foglalkozáson.

Czimondor Nándor, a szálloda igazgatója pedig azt „jelentette”, a lehetséges 50 százalékos töltöttségi szintet 100 százalékban teljesítették, tehát jelenleg ennél jobbak nem lehetnének.
– Ebben a helyzetben a hotel teljesen alkalmas arra, hogy a távolságtartási szabályt betartsa, a szolgáltatásaink számát sem kellett csökkentenünk, hiszen az engedélyezett félház mellett minden előírást tudunk teljesíteni – tette hozzá a szakember, aki arról is beszélt, optimistán tekintenek az év hátralévő részére, a kényszerű pihenőt pedig arra használták, hogy például pálma­ligetet varázsoltak a szálloda halljába, és épül a tetőtéri terasz is.
– Biztosak vagyunk abban, hogy szép lesz ez az év, ezt támasztják alá a nyári hónapokra érkező foglalások is, amelyek száma az utóbbi időben annyira megszaporodott, hogy szinte nem győzzük regisztrálni, és már van érdeklődés őszre is.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese pünkösdhétfőn Hévízen úgy összegzett: nagy várakozás előzte meg a hosszú hétvégét, hiszen ezek voltak a belföldi turizmus újranyitó napjai.

– A tapasztalatok egyértelműen kedvezőek, hiszen a belföldi vendégkör életigenlő módon indult el, hogy felfedezze hazánk csodálatos értékeit – szögezte le a korábbi hévízi szállodaigazgató.
– Már pénteken sokan elfoglalták szálláshelyüket, és általános tapasztalat, hogy a vendégek és a szolgáltatók is fegyelmezetten viselkedtek, pozitívak a visszajelzések. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy újraindult a belföldi turizmus az elmúlt hosszú hétvégén.

Az MTÜ már hetedik hete azt méri, erősödik az emberekben az a szándék, hogy itthon töltsék pihenésüket, majdnem kétharmados az arány. Könnyid László azt mondta, most a pénzvisszafizetési garancia mellett a biztonság az elsődleges szempont az utazni vágyók számára, akik ugyanakkor élményeket is keresnek.

A vezérigazgató-helyettes arról is beszámolt, a korlátozások enyhítése óta folyamatosan nő a foglalások száma. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba naponta 2000-2500 új regisztráció fut be, többségében júliusra és augusztusra, s a Balaton mellett valamennyi élővízhez és meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumába érkeznek foglalások, a szállodák mellett a panziók és más magánszálláshelyek iránt is sokan érdeklődnek.

– A turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, többségükben magyar tulajdonú családi vállalkozásokban, ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség az itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzeni: a belföldi nyaralást választók magyar munkahelyeket óvnak és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogatják.

A balatoni élmények elmaradhatatlan része a hajózás, és a 174. szezon is a pünkösdi hétvégén startolt – rendkívül kedvező tapasztalatokkal. Keszthelyről sétahajók, Balatongyörökről menetrend szerinti turistajáratok futottak ki.

Felszállás a Helka fedélzetére Keszthelyen. Az utasok száma visszatükrözte az időjárást, Fotó: Péter B- Árpád / Zalai Hírlap

– Nagyon vártuk már, hogy elinduljon a szezon – szögezte le lapunknak Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója.
– Az idei kezdet kuriózum, hisz a világháborúkat leszámítva csak kivételes alkalmakkor fordult elő a több mint 170 éves balatoni hajózás történetében, hogy ne nagyszombaton keltek volna útra először a hajók. És az is különleges, hogy átmeneti feltételekkel, egyedi szabályokkal vágtunk neki a hétvégének, s e tekintetben partnerek voltak az utasok.

A személyhajózást illetően a három nap forgalmában visszatükröződik az időjárás. A nyitányon, a napsütéses szombaton összességében 2300-an szálltak hajóra, sokan kerékpárral együtt, volt olyan járat, amely több mint 70 bringát vitt. A borongós, esős vasárnap visszaesést hozott, 1200 turistával, de hétfőre helyreállt a rend, és újra kétezer fölé nőtt a szám. A három nap alatt 5600-an választották a hajós élményeket a Balatonnál.

A kompközlekedésben pedig – amely már korábban újraindult – szombaton idei csúcsot állítottak fel, hiszen a három komp kilencezer kirándulót vitt a tó két partja között, és ami talán még beszédesebb: több mint 1800 kerékpárt.

Szakemberek szerint a belföldi turizmus egészen biztosan újraéledt pünkösddel, a sikeres folytatás pedig nagyrészt a járványon múlik.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva