Krausz Andrea | 2022.02.27. 08:00
Folyamatosan működik az Igali Gyógyfürdő, de keresik a befektetőket
Arab, svéd, magyar, sőt kínai érdeklődő is volt már az Igali Gyógyfürdőre. A száz százalékban önkormányzati fenntartású létesítmény vezetői régóta keresik a befektetőket. De olyan, aki fizetett is volna, eddig még nem akadt.

– Voltak jelentkezők és tárgyalunk is – mondta a változásokkal kapcsolatban a likeBalaton.hu-nak Obbás Gyula, a település polgármestere. – De az a biztos, ami már elmúlott – fűzte hozzá.

Négycsillagos szállodát is szeretnének

A város első ember szerint a „sarkukban van a fejlesztés”, mert a legtöbb technológia 8- 10 éven belül elavul. De önerőből hathatós felújítást nem tudnak végrehajtani.

Mintegy 2 milliárd forintból szeretnék bővíteni, és átépíteni a fürdő 2500 négyzetméteres fogadóépületét. Új szolgáltatásokra, valamint pihenőhelyekre és a nyári öltözőkre is szükség lenne.

Festői szépségű helyen található az Igali Gyógyfürdő
Fotó: Facebook/Igali Gyógyfürdő

 

Majd hozzátette, „emellett egy hőközpontnak a kialakításáról is szó van, hogy kifelé is ki tudjuk ajánlani az esetleges szállodaépítőknek, mert az a másik dolog, ami nagyon hiányzik a településen: egy négycsillagos szálloda. Ezért keressük azt a befektetőt, aki garanciát adna arra, hogy záros határidőn belül fejleszti a fürdőt. Ez az egyik legjobb gyógyvizünk.”

Obbás Gyula szerint az önkormányzat mindenben partner annak érdekében, hogy elősegítse a beruházás létrejöttét.

– Egy, a fürdő melletti, kimondottan jó adottsággal rendelkező, 1,8 hektáros területtel esetleg segíteni tudjuk a befektetőket. Voltak már arab, svéd és magyar jelentkezők is, akik szállodát akartak építeni. 20 évre visszamenőleg még kínaiak is érdeklődtek.

Polgármester-elődöm tárgyalt velük ez ügyben. De csak az számít befektetőnek, aki leteszi a garast. Addig csak érdeklődő marad – mondta a polgármester.

Székelykapu, szökőkút és a gyógyfürdő fogadóépülete, amit jó lenne átalakítani
Fotó: Facebook/Igali Gyógyfürdő

Kőolajat kerestek, vízkincset találtak

Igal Somogy megye ékessége. A Balatontól mindössze 40 km-re található kisváros festői dombok között fekszik, termálkincse pedig országosan is kiemelkedő. A 651 méter mélységből feltörő 81 °C-os gyógyvíz magas hőmérséklete és ásványi anyag tartalma miatt jelentős gyógyhatással bír. (Utóbbi meghaladja a literenkénti 10 ezer mg-t.) Esküsznek rá a reumások, imába foglalják hatását az izületesek és a gerincbetegek, lelkesednek érte a krónikus nőgyógyászati problémával küzdők.

Nem véletlen, hogy a szakértők a hajdúszoboszlói gyógyvízhez hasonlítják, hiszen mindkettőnek egyformán magas a jód- és brómtartalma.

A mélyről fakadó vízkincs sokaknak jelenti a gyógyulást
Fotó: Facebook/Igali Gyógyfürdő

 

Az Igali Gyógyfürdő idén ünnepli 60 éves évfordulóját. Ez Somogy megye első, Magyarország 26. minősített gyógyhelye. Már a vízkincs megtalálása is kisebbfajta csoda volt. A múlt század 40-es éveinek elején

egy amerikai cég kőolajat keresett az igali vásártér területén, ám a fúrószerkezet 81 Celsius-fokos vizet fakasztott.

Nem is akármilyent. 1962. augusztus 20-án adták át az első két medencét, melyek egész éves használatra alkalmasak voltak. Azóta a fürdőt Európa legjobbjai közt tartják számon. Barátságos, családias léptékű a létesítmény, de a polgármester szerint a „elérték a kapacitásuk maximumát”. 2021-ben 200 ezer fölötti volt a látogatók száma, pedig 7 hónapon át zárva voltak a pandémia miatt. Az 50 fős dolgozói létszámot akkor is megtartották, amikor kényszerből nem működött a létesítmény.

200 német igatlantulajdonos

Az Igali Gyógyfürdő olyan kedvelt a betegségekkel bajlódó idősebbek és középkorúak körében, hogy a német vendégek közül sokan vásároltak itt ingatlanokat. Folyamatosan élvezni szerették volna ugyanis a kezelések jótékony hatását. Az utóbbi időben azonban átrendeződött a turizmus.

– Jön a vendég, de maximum három napra. Ráadásul ők jórészt önellátók, tehát nem éppen a vendéglátósok szíve csücskei.

Kevesebbet fogyasztanak. A régi, egyhetes, 10 napos itt tartózkodásoknak már régóta vége van. Több mint 200 ingatlannak német tulajdonosa van, akik lassan kiöregszenek és nem tudjuk, hogy az utódok mit kezdenek majd a megörökölt ingatlanokkal – mesélte Obbás Gyula.

Teltház az egyik medencés koncerten
Fotó: Facebook/Igali Gyógyfürdő

 

Szándéknyilatkozatot hoztak

A fürdő négy évszakos, természetesen most is fennakadás nélkül működik.

Egyelőre a képviselő-testület egy szándéknyilatkozatról hozott határozatot, hogy tárgyaljanak befektetőkkel a fürdő eladásáról. Ez a működésre semmilyen hatással nincs és nem is lesz, amíg valakivel nem kötnek szerződést. De a polgármester szerint eddig „semmi konkrétum nincs még”.

 

Nyitókép: Facebook/Igali Gyógyfürdő

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva