Az 1840-es években született meg a fotográfia műfaja, később pedig már igen nagy számban jelentek meg és terjedtek el a fényírdák. A dagerrotípiákat, talbotípiákat, vizitkártyákat a 20. század elejére felváltották a térhatást idéző sztereoképek. A századelőn már sokan fényképeztek, és a felvételek rákerültek szuvenírtárgyakra, képeslapokra is. A balatoni fürdőélet élénkülésével több fővárosi fotós – szezonálisan – leköltözött a tó partjára.
Ebben az időszakban Balatonfüreden nyitott műtermet Lengyel Samu, a híres pesti fényképész, aki az 1860-as évektől a füredi Nagyvendéglőben működött. Az itt nyaraló nagy mesélőt, Jókait és Rózát is ő örökítette meg házassági évfordulóján.
A Jókai-pár ezüstmenyegzőjekor (1873). Lengyel S. balaton-füredi fényképe.
Halála után a műtermet a budapesti Kurzweil Frigyes vette át, aki ugyanúgy fotózott hírességeket: a „nemzet csalogányát”, Blaha Lujzát és Stefánia főhercegnőt is megörökítette. A műtermet felesége működtette, egészen 1940-ig.
Blaha Lujza férje, báró Splényi Ödön társaságában – Kurzweil Frigyes fotója
József főherceg udvari fényképésze, Szabó Imre is tevékenykedett Füreden. Egy korabeli kiadvány így hirdette a fotósokat: „Mindenkinek, ki Balaton-Füredre jön, ajánlható, hogy Füredre érkezése és távozásakor vétesse le magát és így meglátná önmagán mindenki a jótékony hatást, melyet Balaton-Füreden való tartózkodása gyakorolt.”
Ellinger Ede, a neves, fővárosi, Régi posta utcai fényképész a siófoki fürdőtelep fejlődését látva tette át nyaranta műtermét a tó mellé. A Batthyány utcában található egykori Ellinger-villában működő műtermében fényképeket készített a korszak hírességeiről, és a mai napig is nagyon sok siófoki família őriz a császári és királyi udvari fotográfustól családi felvételeket.
Ellinger Ede – Blaha Lujza mint Marcsa a Tündérlak Magyarhonban című vígjátékában
A 20. század elejétől nemcsak a vándorfényképészek és az amatőr fotósok jelentek meg a tó partján, hanem az első útikönyvek is. A keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója, Sági János rengeteg szemléletes fotóillusztrációt készített és jelentetett meg köteteiben a tavi nyaralóéletről, a tóparti szállodákról, vendéglőkről és fürdőházakról. Később a balatoni népélet, néprajz is a kutatók látókörébe került. Jankó János néprajztudós a tó környékén élő „balatoni embertípust” állította vizsgálódásai és fényképei középpontjába.
A szikár, bajszos parasztemberek, a szüretelő Balaton-felvidéki lányok és asszonyok, a borpince előtt pihenő idős munkás, a pipázó juhász alakja, a kőkeresztek előtt álló őslakosok képe különös hangulatot áraszt. Diás, Meszesgyörök, Monoszló, Köveskál, Vörösberény, Révfülöp, Örvényes, Csopak – így összegezhetjük a fotográfus helyszíneit.
Vajkai Aurél, a kitűnő etnográfus szintén nemcsak írásban dokumentálta a tó mellékén végzett kutatásait. Az 1930-as évektől több fényképe ismert, amelyek főként a balatonmelléki szüretek, építészet, viselet világába nyújtanak betekintést. Vajkai könyveiben a saját maga által készített fotókon láthatjuk Badacsonytomaj látképét, az akarattyai nagy szilfát, Herman Ottót egy keszthelyi halásztanyán, a karóra tűzött lókoponyát a balatoni szőlőben, a kóvágóőrsi nemesi kúriát, a kádármestert faragószékén, a csopaki füstösházat és a szentbékkálai zsombékülőkét is.
A még valóban fénnyel írt történelem a Balaton partján is sokrétű. Mára, sajnos, eltűntek a műtermi fotográfiák, de az igazi néprajzi fotóknak is híján vagyunk. Az egyik legnagyobb és szépen gondozott magyar online fotóarchívum – a Fortepan – részben kitölti ezt az űrt. Néhány esztendeje kerültek fel ide az egykori Magyar Királyi Yacht Clubban vitorlázó kapitány, Ember Károly orvos egyedülálló vitorlás- és életképei. A hivatásos fotós, idősebb Konok Tamás – egykori haditudósító – szenzációs fotói közt is akad több helyi vonatkozású. A virtuális tér napjainkban sok lehetőséget nyújt arra is, hogy régi balatoni fotók közt böngésszünk – e fénnyel írt történetek olykor többet felidéznek a térség múltjából, mint az írásos emlékek.
Kovács Emőke
