2019.07.22. 09:00
Fürdés után olvasás az árnyas fák alatt
Idén is megnyitott Balatonalmádi legnagyobb fürdőhelyén a strandkönyvtár, ahol a kölcsönzés mellett gyermekprogramokat is tartanak.

A Wesselényi strandon 2008 óta van lehetőségük a fürdőzőknek, hogy a lubickolás és úszás, valamint a napozás mellett szellemi javakkal is töltekezzenek. A strand keleti kapujánál működő egység hétfőtől szombatig 14 és 18 óra között várja a látogatókat – mondta el Fábiánné Sáray Anna könyvtárvezető. Hozzátette, a Budatavai és a Káptalanfüredi strandon ingyenes minikönyvtár működik idén: mindkét helyszínen több tucat könyvet helyeztek ki, amelyeket bárki elvihet magával.

Mosonyi Emese könyvtáros a Wesselényi strand könyvválasztékával

– A Wesselényi strandkönyvtár kínálatában ezúttal is számos gyermekeknek szóló kiadvány található meg, a felnőtteket könnyedebb témájú olvasnivalóval várjuk – folytatta a könyvtárvezető. A kötetek között életrajzi regények, útleírások, kalandregények és izgalmas krimik is szerepelnek, valamint a külföldi strandolókra gondolva angol és német nyelvű könyvek is megtalálhatók a kölcsönzőhelyen. – A strandolóknak be kell iratkozniuk, és ezt követően ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe, amelyeket a könyvtári olvasók – folytatta Fábiánné Sáray Anna. Ez azt jelenti, hogy kölcsönzésre is lehetőség van a strandon: azt a könyvet, amit a strandoló nem talál meg a strandi egységben, rövid idő alatt odaviszik számára a Pannóniában nyáron is működő könyvtárból.

A strandkönyvtár forgalma az időjárástól és a strandolók számától is függ, egy-egy nap akár negyven–ötven látogatója is van. A gyermekeket a könyvkölcsönzés mellett mindennap 17 órától meseolvasás is várja: helyi önkéntesek egy órán keresztül olvasnak fel az érdeklődő apróságoknak.

A strandkönyvtár júliustól működik – a nyitónapon a Bárókert Bábszínház adott műsort – egészen augusztus végéig azokon a napokon, amikor számottevő forgalmat bonyolít a Wesselényi strand.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva