2018.11.20. 08:00
Futásról nőknek - zsonglőrködés az idővel
Hogyan lehet család, munka mellett megoldani a rendszeres edzéseket. Hogyan lehet megtalálni azt az egyensúlyi állapotot, amiben nem sérül a kitűzött edzéstervünk, célunk a családi teendők mellett?

Lássuk be, elég nehéz dolgunk van, és ha évek óta futunk, nehéz feláldozni a betervezett edzéseket a munka és a családanyai teendők oltárán. Napi szinten kell zsonglőrködni, hogy a heti három-négy edzés meglegyen. Jómagam heti két fitneszedzésre járok és kétszer futok. A vasárnapi a hosszú, kettő, két és fél órás futásom. Ez azonban ugye nem „csak” ennyi idő, hiszen össze kell készülni, be kell melegíteni, utána pedig nyújtani, zuhanyozni… Ha nem bírok korán felkelni, nagyon sok időt veszítek a vasárnapból. Viszont mivel egész héten rohangálás van, billegek a meló, dugó, főzés között, fáradt vagyok, hogy korán keljek. Szóval ez ördögi kör! Viszont a sport feltölt, endorfint termel, tehát igenis érdemes újra és újra nekiindulni – ehhez kaptok ötleteket a posztban.

Az írás még azoknak is szentel egy bekezdést, akik egészen csöpp gyermek mellett szeretnének futni, ugyanis manapság már az is megoldható, hogy anya és a kicsi együtt suhan az aszfalton.

A másik téma, ami talán minden futónak kicsit a szíve csücske és titkos vágyálma, a New York Marathon – nos, erről kapunk élménybeszámolót az FN Facebook-posztban. Arról korábban már írtam, nevezni sem egyszerű, szigorú feltételei vannak, azonban a két magyar hölgynek sikerült mindez, s végigélték ezt a csodás versenyt! Irigykedem, és minden elismerésem nekik! Olvassátok el! Szuper érzés lehetett a másnap megjelenő New York Timesban olvasni a saját nevüket, hiszen mindenki bekerül, aki elindult, az érmet pedig gravíroztatni is lehet!

Runner’s World Magyarország – Néha feladni is tudni kell…

Bizonyára sokan tudjátok, hogy a múlt hétvégén rendezték meg, és olvashattatok is cikkeket (itt, a csupasport.hu oldalunkon is) a Piros 85 terepfutóversenyről. Azért próbáltam a versenyt nyomon követni, mert az egyik kollégánk kőkemény és szigorú felkészülést követően részt vett ezen a versenyen! Csakhogy a honlapot a verseny előtt támadás érte, amit a rajtig nem is sikerült elhárítani, ezért összevissza kattintgattam, hol tudnám nézni, merre is tart munkatársunk. Aztán hogy, hogy nem, a Facebookon találtam valakit, aki megosztotta a linket, ahol meg lehetett nézni, ki merre tart éppen. Jobban megnéztem a profilját az illetőnek, s legnagyobb meglepetésemre az úriember „Survivor” Gábor volt, akit napról napra nézek a szórakoztató valóság-showban! Gábor Spartan-nagykövet, s igencsak komoly terepfutó (ő is részt vett a Piros 85-ön), így már értem, hogyan került a műsorba.

A terepverseny kapcsán pedig a Runner’s World Magyarország oldaláról hozok nektek beszámolót, amit azért tartok fontosnak, mert a futás, a sport, s egyáltalán a versenyek nem csupán a dicsőségről szólnak. Benne van a fájdalom, a küzdelem és igen, néha a feladás is. Ami egyáltalán nem baj, tudni kell elfogadni, mert tanulunk belőle, és a későbbi versenyen tudjuk ezeket a tapasztalatokat kamatoztatni. A P85-ös beszámoló tehát nekem érdekes volt, leginkább az, hogy a szerző miként élte meg a terepfutás stációit, s miért volt kénytelen feladni a megméretést.

 

Futanet.hu – a nyolc feladat haszna

Tudom, agyonírt a téma, de nem lehet eleget foglalkozni a bemelegítéssel, a nyújtással. Azért tartom fontosnak, mert a környezetemben nagyon sokan vannak, akik nem hajlandóak ezzel bíbelődni, legyintenek, erre semmi szükség, majd futás közben bemelegszenek. Aztán jönnek a sérülések, mégpedig a „legjobbkor”, azaz verseny közben.

Nos, itt van pár gyakorlat, és a feladatsorból néhány elvégzése is több a semminél – úgyhogy gyerünk!

Én például futás előtt és után mindig ugyanazt a nyolc feladatot végzem el, persze mindkét oldalra, egy feladat körülbelül húsz másodpercig tart, nagyjából öt-hat perc a teljes idő, ennyit mindenképp rá kell szánni!

Összefoglalva, kedves futók: ha van időtök, ha nincs, ha külföldön jártok, ha itthon, a lényeg, hogy fussatok, fussatok!

Viszont szigorúan bemelegítéssel, nyújtással!

Olvass tovább a témában itt!

 

Forrás: csupasport.hu
Fotók:unsplash

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva