Krausz Andrea | 2019.01.24. 10:00
Hallottatok már ilyet? Indul a téli vitorlás hét a Balatonon!
Egy harcedzett és elszánt csapat bizonyította be tavaly, hogy télen is körbe lehet vitorlázni a tavat. Videófelvételeken mutatták be a résztvevők, hogy milyen gyönyörű a Balaton és környezete a leghidegebb évszakban is.

Tavaly februárban nem fagyott be a magyar tenger és erre számítanak a szervezők az idén is. Nagy érdeklődés kíséri már most az előkészületeket.

Egy évvel ezelőtt a közösségi kezdeményezésre indult vitorlázáson végül öt nap alatt, összesen 6 hajó és közel 40 ember vett részt, 5 kikötőt és 10, télen is nyitva tartó vendéglátó helyet látogattak meg a résztvevők. A túra olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy nem volt kérdés a folytatás. Idén eddig 8 hajó jelezte részvételét. Napközben rövid, de annál élvezetesebb hajózás, este balatoni borászatról, gasztronómiáról szóló tematikus programok és játékok várják a résztvevőket.

Tóth Balázs főszervező, a Balatoni Kör alelnöke elmondta, hogy egyre népszerűbb a téli Balaton, most már kevésbé lepődnek meg az emberek a hasonló programok hallatán. A télen nyitva tartó helyek száma is növekszik, így nekik is könnyebb a szervezés.

A túrán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata folyamatos kísérőként vesz részt. Bagyó Sándor a VMSZ vezetője a tervek szerint több mentési gyakorlatot is bemutat majd, szimulálva mit kell tenni, ha valaki a 2 fokos Balatonba esik.

A mentőmellény viselése és a réteges meleg ruházat mellett a hajó megfelelő felkészítése és a fedélzet síkosságmentesítése a legfontosabb, amire oda kell figyelni ahhoz, hogy a téli vitorlázás valóban élmény maradjon – mondta a szakember.


A téli vitorlás hétnek két balatonlellei rendezvény adja a keretét. Február 2-án szombaton rendezik a II. Balatonlellei GasztroFarsang elnevezésű gasztrorendezvényt, ahol a környékbeli éttermek, cukrászdák és borászatok kínálatát lehet megkóstolni. A hangulatról a Budapest Bangó Band gondoskodik. A másnap reggel induló vitorlás túra két körben érinti a Balaton teljes egészét. A nyugati körön Balatonfenyves, Badacsony, Balatonlelle lesznek a főbb állomások, a keleti körön meglátogatják Balatonkenesét, Balatonfüredet, majd Balatonlellére érkeznek vissza a hajósok, ahol február 9-én szombaton megrendezésre kerülő Farsangi Regattával ér véget az I. Balatoni Téli Vitorláshét.

A túráról részletesebb leírás itt található.

Nézzétek meg a tavalyi túra összefoglaló filmjét:

Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva