2019.03.19. 11:00
Haltelepítés! Csak óvatosan a hajókkal!
Balatonvilágosnál, Tihanynál, Fonyódnál és Balatonfűzfőnél is haltelepítés lesz márciustól július közepéig. Mutatjuk az érintett zónákat, ahol fokozott figyelemmel kell az adott időszakban hajózni.

Fogassüllők és keszegek mesterséges ívóhelyeinek telepítését kezdték meg 2019. március 10-én, a munka pedig több, mint négy hónapon keresztül, egészen július 15-ig tart.

Az alábbi felsorolásban szereplő területeken elhelyezett úgynevezett fészeksorok alsó és felső határa és azok felezőpontjai merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójával lesznek megjelölve. A szóban forgó helyeken fokozott óvatossággal kell közlekedni.

– A Balatonvilágosi vasútállomástól Siófok irányában a partvonal mentén 500 méterre, a parttól 500 méteres távolságban.
– Tihanynál a Bahart kikötőjétől északi irányban lévő vízterületen a partvonaltól 150, 200 és 250 méteres távolságban.
– Balatonszemesnél a Bahart-kikötőtől nyugatra esö vízterületen a parttól 200 m távolságban.
– Fonyódon a Várhegy előtt, a parttól 200 méteres távolságra kezdődik majd a fészeksor.
– Balatonberénynél az óriás csúszda előtti vízterületen, a parttól 300 méterre lesznek ívó helyek.
– Balatonfűzfőn a déli oldali település végét jelző közúti tábla vonatától déli irányban 500 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
– Tihany- Sajkodi-öbölben a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) kikötőjétől északi irányban 50 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
– Tihany- Sajkodi-öbölben a MOHOSZ kikötőjétől déli irányban 50 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
– A Zala-torkolattól Keszthely irányában 500 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
– A fonyódligeti gyermektábor keleti végén, az Ordacsehi-befolyótól nyugatra található nádas előtti részen, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
– Fonyódon a Horgásztanyától keleti irányban, a Sport utca előtti nádas előtt, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.

További részletek a hajózásért felelős kormányhivatal hivatalos hirdetményében ovashatók.

Forrás: hunsail.hu/ Magyar Vitorlás Szövetség

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva