teol.hu/Mauthner Ilona | 2021.01.10. 07:00
Hamarosan jön az igazi tél, a nyár pedig forró lesz
Sok meteorológus és klímakutató próbálja megjósolni, hogy milyen lesz például az idei tél, lesz-e egyáltalán hó, mikor jön a tavasz, és mennyire forró nyárra készüljünk. Azonban az egyre szeszélyesebb időjárás miatt ez egyre nehezebbnek tűnik.

A szakemberek véleménye szerint az idei tél január második felében mutatja meg igazán magát. Ezt erősítette meg Dávid Mihály magánmeteorológus is, aki minden évben elkészíti a teljes évre szóló előrejelzését. Meleg, esős karácsony után a január első hete sem kecsegtetett igazi téli időjárással. Január 10-e után várható hidegebb idő és kisebb havazás is, az igazi telet azonban január végére, február elejére jósolja a magánmeteorológus.

Fotó: Sági Ági

Nincs ember, akit ne érdekelne, hogy milyen lesz az előttünk álló tél, tavasz vagy nyár. A szakemberek szerint idén az átlagosnál valamivel kevesebb lesz az eső, a tél változatosabb lesz, mint tavaly volt, a tavasz március közepén érkezik, a nyár jóval forróbb lesz a múlt évinél, pedig az sem volt hűvös.

A meteorológusok mindig elmondják, hogy felelőtlenség hónapokkal előre kijelenteni, milyen lesz az időjárás egy adott napon. Azonban a hosszú távú előrejelzésre is igény van. Nem véletlen, hogy annyi intézet – az amerikai NASA, a brit, japán és orosz meteorológiai intézetek – mind készít hosszú távú előrejelzéseket.
Van olyan, aki a statisztikákra esküszik, van, aki a különböző hatásokat – például óceánok hőmérséklete, hótakaró mennyisége, ciklonok vonulása stb. – figyeli, és ebből állítja össze a következtetését.

Fotó: Krausz Andrea

Dávid Mihály magánmeteorológus minden évben elkészíti – régiókra bontva – a teljes évi időjárás-előrejelzését. 2021-ben – az ő számításai szerint – január végén, február elején igazi, vacogós hideg napokra kell számítani. E hét végétől fokozatosan hűl le majd az idő, január végén pedig akár mínusz 10–15 fok is lehet éjszaka. A tavasz már március közepén megérkezik, a hónap vége felé húsz fokos hőmérséklettel.

Április elején a hőmérséklet kicsit visszaesik, majd a hónap közepétől tovább emelkedik. Május elején változékony, majd a hónap végétől nyárias lesz az idő, ami négy hónapig is eltart. A nyári hónapok közül a június kellemesen meleg lesz, de júliusban és augusztusban forró nyári napokra számíthatunk, tele zivatarokkal.

Fotó: Szücs Ildikó

Az utolsó tavaszi fagyra március utolsó napjaiban, az első őszi fagyra pedig november elején kell számítani. Dávid Mihály szerint, megyénkben az évi csapadék­összeg 650 milliméter közelében lehet majd. A rendkívüli időjárást – legyen az télen vagy nyáron – mindig jobban megjegyzi az ember.

Az eddigi leghidegebb tél – mióta jegyzik a hőmérsékleteket – Tolna megyében 1987 januárjában volt, ekkor többször is mínusz huszonhárom fokot mértek, és napközben sem mutatott többet a hőmérő higanyszála mínusz tizenkét foknál.

Hazánkban utoljára 2012-ben volt igazán kemény a tél – de a 2011-es karácsony sem volt fehér –, január második fele, illetve az egész február hónap havas volt, többször közelítette meg a mínusz húsz fokot az éjszakai hideg, majd márciusban hirtelen jött a meleg.

Olvad a sarki jég, ez hazánk időjárására is hatással van

Magyarországon a telek – egy-egy évtől eltekintve – szinte teljesen hómentesek. Ennek a gépjárművezetők örülnek, a gyerekek viszont szomorkodnak. A klímakutatók szerint a hőmérséklet-változás hátterében elsősorban a sarki jégtakaró olvadása áll. Az Északi-sark „lángokban áll”, ahogy egy kutató fogalmazott, természetesen képletesen, ám ez is kifejezi a katasztrófa mértékét.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Sajnos a globális felmelegedés miatt a sarkvidéki jégpáncél az utóbbi öt évben húsz százalékkal csökkent. Mivel a jégtakaró zsugorodik, ezért egyre kisebb mértékben veri vissza a jég a napsugarakat. A fogyatkozó jégtakaró miatt pedig felborult a tengernyomás rendszere is. Ez is az oka annak, hogy egyre szélsőségesebb az időjárás.

Forrás: Teol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva