2018.08.20. 19:00
Hekk, a nem magyar hal
A magyar halfogyasztás jelentős részét kitevő hekk körül néhány éve fellángoltak az indulatok. A korábban sem titkolt, de mellékesnek tekintett információkra való felfigyelés igazi médiajelenséggé emelte az argentin partok közeléből származó tőkehalak családjához tartozó tengeri csukát.

A hake néven ismert hal – amelyet a magyar jó szokásához híven az otthonosabb hangzású, könnyebben ejthető hekkre keresztelt el – a 60-as években jelent meg Magyarországon. A pontos okokat nem ismerni, de feltételezhetően a jó minőségű magyar édesvízi halak exportja folytán bekövetkezett készlethiányt pótolták ezzel a tengeri hallal, s így válhatott valóra az, hogy a Balaton partján dél-atlanti óceánban fogott halat sütöttek a strandon lévő bódéktól az éttermekig.

Az egész generációk megtévesztésében vétlen hekket azonban a lelepleződése okán nem érdemes hanyagolnunk, ugyanis a csacsihalnak is nevezett tengeri csuka húsa kellemes ízű és viszonylag szálkamentes, így könnyedén fogyasztható – még gyerekek számára is.

Magyarországon többféle hekk is beszerezhető. A klasszikus european hake mellett többek között blue hake, silver hake, argetin hake és north pacific hake is kapható.

Halfilé

A frissen kifogott hal húsa fehér, kemény, a csukáéra emlékeztet. Izomzatában nincs plusz csont, ezért tekinthető majdnem teljesen szálkamentesnek. A főzést, sütést követően a gerincről könnyedén leválik a hús, így fogyasztása viszonylag biztonságos.

A fej és farok nélkül csomagolt fagyasztott hekktörzs mellett hekkfilét is kapni a boltokban, így nem csak a Balaton-parton megszokott egyben sütött hekk készítésével kísérletezhetünk otthon, hanem a filét sokféle formában elkészíthetjük. A hekk húsa nem csak a szálkamentessége és meglehetősen enyhe halíze miatt kedvelt, hanem azért is, mert sütés-főzés közben a hal húsa viszonylag kevés vizet enged ki magából, nem omlik szét, jó tartású, rugalmas, így könnyen lehet vele a dolgozni.

A hekket készíthetjük sütőben, grillezve, roston, serpenyőben vagy olajsütőben. A húst könnyedén fűszerezhetjük, készíthetjük a halat a franciákhoz hasonlóan zöldfűszerekkel összesütve, vagy az angolok által oly kedvelt fish & chips is sülhet hekkből.

A hekktörzset készíthetjük a klasszikus paprikás lisztbe forgatva, majd olajban kisütve, de egészségesebb, ha a fűszerekkel, citromkarikával megtűzdelt haltörzset grillezzük, vagy tepsibe fektetve a sütőben sütjük készre.

Paprikás sült hal

A filéből sokféle ételt alkothatunk. A hekk húsával gazdagíthatók a hallevesek, hekkből készülhetnek különféle raguk, pástétomok, a filéből csinálhatunk rakott ételeket, vagy süthetjük tepsiben, de akár frissen fűszerezve, kis olívaolajon, bőrén is serpenyőben. A hekket felhasználhatjuk azokhoz a receptekhez is, amelyeket eredetileg más halakból szokás készíteni.

Ezen kívül a hekkfilé tökéletesen alkalmas arra, hogy bundázzuk, a klasszikus panírozás mellett bujtathatjuk sörtésztába, vagy akár leveles tésztába csomagolva is süthetjük a sütőben.

Rántott hal

Enyhe íze miatt a hekk nem csak nagyon jól és könnyedén fűszerezhető, hanem olyan ételekben is remekül megállja a helyét, amelyben több karakteres hozzávaló is található, mint például a spanyol paella, vagy a franciák kedvelt hallevese, a bouillabaisse. A hekket a mediterrán konyhák gyakorta ízesítik fokhagymával, sokszor készül paradicsomos, paprikás raguval ez a hal.

Paella

10 dkg hekk nagyjából 80-90 kalóriát tartalmaz, bár a hús elkészítésének módja természetesen ezen sokat növelhet. A húsban sok az Omega3 zsírsav, emellett nagyobb mennyiségű A-vitamint, vasat és kalciumot is tartalmaz.

Szöveg: mindmegette.hu
Fotók: pixabay.com

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva