likeBalaton.hu | 2020.09.17. 06:00
Hétvégi balatoni programajánló
Ezen a hétvégén is több tucat program vár a tó körül. Mi most megmutatjuk a legjobbakat, hogy neked könnyebb legyen a választás.

Szeptember 19., szombat

VillaSéta Balatonfüreden

A séta csak előzetes regisztráció esetén lesz megtartva maximum 10 főig! A leghíresebb füredi villákat, egykori, illetve mai lakóikat ismerhetjük meg a tematikus városnéző séta során.

Szent György-hegyi csodák

A legendás Szent-György hegy lesz ezúttal terítéken. A hegy sárkányának históriája sem marad titokban. A délelőtti túra során megismerkedhetsz e csodás hegy kialakulásával, gazdag élő-és élettelen természeti értékeivel, kultúrtörténetével. A hegy szőlő-és borkultúrája, illetve ezek néprajzi vonatkozásai is terítékre kerülnek.

Szüreti felvonulás és folkkocsma

A szüreti felvonulás után táncház kezdődik, ahol a Somogy zenekar muzsikál és nagy múltú néptánccsoportok emelik a hangulatot.

Balatonboglári halászléfőző verseny

Balatonbogláron a halászlevekről szól a szombat. Ez nem egy balatoni halászlé verseny, inkább egy halászlé fesztivál, hiszen bármilyen módon el lehet készíteni a versenyen ezt a népszerű ételt.

A füredi rabbi-Zsinagóga bejárása városi sétával

Zsidó Kiválóságok Háza megtekintése látogatási időn kívül autentikus vezetővel. Ismerd meg a zsidó örökséget és éld át hagyomány és tudomány találkozását az újra pezsgő felső városrészben.

Gyenesdiási Burgonya nap

Minden, ami burgonya: burgonyás különlegességek, főzőverseny, szórakoztató műsorok – 2020-ban is megfűszerezik a Burgonya napot.

Szent György-hegy éjfélig

Ha hiányzott a Szent György-hegy hajnalig, akkor gyere el az őszi rendezvényekre! Bor, jazz, panoráma, szüreti színek, illatok, vonulás vár ránk a hűvösebb éjszakákon is!

Olvasói fotó: Bognár Adrienn

Szeptember 20., vasárnap

Illúzió Mesterei – dupla előadás

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzó Mesterei showműsorra Veszprémre. A műsorban szereplő előadók nemzetközi TV show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Szent György-hegy – Haláp ,,duplavulkános” bazalttúra borkóstolóval

A szüretre időzített geotúrán élvezetes formában fedezhetjük fel a hajdan tüzes lávát ontó, mára tüzes borokat termő szőlőhegyekké szelídült vulkánjaink legszebb gyöngyszemeit. Ez alkalommal a Szent György-hegy és a Haláp tetejéről gyönyörködhetünk a megindítóan szép panorámában, útközben változatosabbnál változatosabb vulkáni formákkal kerülhetünk kézzel fogható közelségbe.

Egész hétvégén látogatható program a Balatonnál

Mesterem nyomán – Kiállítás a Kisfaludy Galériában

A Veszprémi Művész Céh rendhagyó, tematikus kiállítása a balatonfüredi Kisfaludy Galériában 2020. szeptember 12-től október 31-ig tekinthető meg.

Szüreti hétvége Badacsonytomajon

Járd be a hegyet az aljától a tetejéig, less bele a szüreti időszak minden titkába és a Laposa birtok életébe, kóstolj bele a friss murciba az év egyik legizgalmasabb időszakában.

V. Zalakaros – Kis-Balaton Futóverseny

Idén ötödik alakalommal kerül megrendezésre a Kis-Balaton mesés tájait keresztülszelő futóverseny, amely évről-évre egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. A jól megszokott távok (6, 10, 21, 34 km) mellett természetesen a gyerkőcökről és a kutyás futásról sem feledkeztek meg a szervezők.

XVII. Mesefesztivál Veszprémben

Kétnapos mesefesztivál a legkisebbektől a felnőttekig mindenkinek, a veszprémi Hangvillában!

Fotó: Shutterstock

 

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva