Kovács Erika / veol.hu | 2022.05.29. 10:00
Hidroplánnal a Balatonra
1923 nyarán ezüst sirályokkal repültek a fővárosiak a Balatonra, nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben is indulnak hidroplán járatok a tóra.

Ezüst sirályokkal repültek a Balatonra

Hidroplánok a Balatonon egykor és a jövőben címmel vetítéssel egybekötött előadást tartott dr. Varga Sándor hidroplán-tanácsadó Balatonfüreden, a Lipták Gábor Városi Könyvtárban.

A hidroplán-tanácsadó egyebek mellett elmondta, 1923. június végén a Balaton új szenzációi az „ezüst sirályok” voltak, ugyanis így becézték a Junkers F-13 teljesen fémépítésű, négy-öt utast szállító hidroplánokat, amelyek elhozták a Balatonra a kereskedelmi repülést.

Ezek a hidroplánok szinte egész nap a levegőben tartózkodtak. Kezdetben reggel érkezett több járat negyven perc alatt Budapestről, a Dunáról felszállva Siófokra, este pedig visszarepültek. Érkezés után, elutazás előtt menetrend szerinti repülések voltak Siófok, Balatonalmádi, Balatonfüred és Balatonföldvár között. Arra is figyeltek, hogy aki például reggel Balatonalmádiból Balatonfüredre átrepült, az este, ha akart, repülővel visszajöhessen. A leszállás a kikötők előtt történt, az utasokat a balatoni hajókikötők szolgálták ki.

A fennmaradó időben kis és nagy körrepülések, megrendelésre taxirepülések egészítették ki a napi programot. Még 1923 nyarán két hidroplánt a siófoki bázisra helyeztek arra a célra, ha nem érkezne reggel Budapestről a járat, legyen, ami a balatoni feladatokat ellátja, és később Keszthely és Badacsony is bekerült az állomások közé. A balatoni kikötők pénztáraiban lehetett repülőjegyet venni, és arra is adódott lehetőség, hogy hajóval lehetett visszajutni a kiinduló állomásra.

– Nagyapám, aki Balatonfüreden a történeteivel belém oltotta a hidroplánok szeretetét, maga is utazott a Balatonon, a barátaival egy Junkers F-13-as „ezüst sirállyal – mondta az előadó. Az állami vasúttársaság is árult kedvezményes vonatjegyeket a repülőjegyek mellé.

A tanácsadó a Junkers F-13 hidroplán makettjével
Forrás: repulnijo.hu

Két szezon alatt több mint ezer repülés

A hidroplánokat működtető légitársaság eredetileg nem tervezte a balatoni forgalmat. Az Aeroexpress részvénytársaságot gróf Jankovich-Bésán Endre országgyűlési képviselő koncesszió elnyerésével alapította a környező fővárosokba szóló repülési engedélyekre, amit a trianoni békeszerződésben érintett országok nem írták alá. A repülésre nagy igény mutatkozott, ezért a gróf kibővítette az említett koncessziót hazai forgalomra, a kerekes Junkers F-13 gépeket pedig úszótalp átszerelésével hidroplánokká alakították.
A gróf a nyarakat fonyódi villájában töltötte, a Balatoni Yacht Club elnökeként nem okozott neki gondot a hidroplánok bekötése a balatoni idegenforgalomba. Bár két nyári szezonban több mint 1000 repülés volt, a légitársaság elvesztette egyetlen Budapest–Bécs útvonalát, ezzel a menetrend szerinti hidroplánrepülésnek a Balatonon vége lett.

Napjainkban a Balatonon egyre több elektromos hajtású hajó közlekedik. A világban viszont egyre nagyobb tért nyernek az elektromos hajtású hidroplánok, a jövő mindenképpen a zöld közlekedésé lesz.

– Jövőre lesz 100 éves a magyar hidroplánrepülés. Talán itt volna az ideje annak, hogy a korábbi örökség alapján ismét hidroplánok repüljenek a Balatonon – vélekedett az előadó.

Nyitókép: pixabay
Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva